Előadónkról


Gerencsérné dr. Újvári Edit

egyetemi docens

SZTE JGYPK


 

UjvariEdit

Középiskolai tanulmányait a szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskolában végezte textil tagozaton, majd egyetemi tanulmányait magyar-történelem szakon folytatta. 1988-ban diplomázott a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Három gyermek édesanyja.


Kutatási területe a kulturális, vallási jelképek, a vizuális szemiotika, az ikonográfia valamint a kultúraelmélet. Társszerkesztője a Szimbólumtár című kötetnek, tanulmányait szimbólum-kutatási, szemiotikai kötetekben közli, rendszeresen ad elő szemiotikai konferenciákon. A kutatási témaköréhez tartozó kurzusokat – Vallási jelképek ; Vallás és művészet címmel – az SZTE BTK Vallástudományi Tanszékén tartja 1998 óta.

PhD dolgozatát „A mindenség hullámzó nászruhád” Istennői mítoszmotívumok Weöres Sándor költészetében címmel 2002-ben védte meg.


2002-től a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar oktatója, a Felnőttképzési Intézet szakcsoportvezető egyetemi docense. A 2015-ben alapított JEL-KÉP-TÉR szemiotikai munkacsoport tagja.