Előadónkról

fulop_f Dr. Fülöp Ferenc

egyetemi tanár

SZTE GYTK

1952. február 23-án született Szankon. Okleveles vegyész, gyógyszerkémikus, a kémiai tudomány doktora, az MTA rendes tagja. A Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerkémiai Intézetének egyetemi tanára. A Gyógyszerkémiai Intézet tanszékvezetője (1998-2017), és a szegedi Gyógyszerésztudományi Kar dékánja (2006-2012) volt. A graduális és posztgraduális gyógyszerészképzés több évtizedes tapasztalattal bíró oktatója, a szegedi Gyógyszertudományok doktori iskola vezetője, rendszeres meghívott előadó hazai és külföldi egyetemeken. Eddig 23 PhD hallgatója védte meg értekezését, és három tanítványa szerzett MTA doktori fokozatot és egyetemi tanári címet. Összes közleményeinek száma meghaladja a 600-at, független idézettségük közel 8000. Húsz szabadalom társfeltalálója. Számos kitüntetés, köztük a Széchenyi-díj, Magyar Érdemrend tisztikeresztje, Bruckner Győző-díj, és a Hevessy György-díj birtokosa, szülőfalujának díszpolgára. Az MTA Kémiai Tudományok Osztálya, és Szegedi Akadémiai Bizottság elnöke. Az MTA Bolyai kuratórium elnöke, a Magyarországi Gyógyszerkutatásért Alapítvány kuratóriumának elnöke és a Richter Centenáriumi Alapítvány kuratóriumi tagja. Neves nemzetközi tudományos lapok szerkesztőbizottságának tagja, illetve lektora. Házas, felesége jogászprofesszor. Három leánya és két unokája van.