Bezár

Hírarchívum

Bajnok az Universitas Szeged

Bajnok az Universitas Szeged

2008. május 11.
6 perc
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
Egy pont hiányzott az Universitas Szegednek az OB I B-s bajnoki aranyéremhez, de a Árkosy Lilláék rögtön kettőt is szereztek a május 10-i fordulóban, miután izgalmas mérkőzésen két góllal bizonyultak jobbnak a rivális Hungerit MetalCom Szentesi VK II. csapatánál.
A női vízilabda OB I B kilencedik minitornáját a csodaszép hódmezővásárhelyi sportuszodában rendezték. Két játéknappal a bajnokság vége előtt az Universitas Szeged nyolc pont előnnyel vezette a tabellát a szentesiek előtt, s mivel az üldöző gárdára négy összecsapás várt, matematikailag még nem dőlt el az aranyérem sorsa. Mivel azonban Hannauer Péter tanítványai Vásárhelyen éppen a Kurca-partiakkal randevúztak, akik ellen egyetlen szezonbéli vereségüket elszenvedték, egyértelmű volt a képlet: ha nem kap ki, ünnepelhet a Szeged.
 
I. negyed: Oktatott az Universitas
 
Ennek megfelelően is kezdett a listavezető: Lengyel Dorottya már az 2. percben megszerezte a vezetést, miután magabiztosan értékesítette a saját maga által kiharcolt büntetőt (1-0). A szentesiek erre ugyan még felelni tudtak egy remekbe szabott centertalálattal (1-1), ám az első negyed további része az egyetemisták fölényét hozta. Lengyel mellett különösen Árkosy Lilla volt elemében, kettejük kombinatív játéka és folyamatos beúszásai gyakorlatilag megoldhatatlan feladat elé állították az ellenfelet.
A 4. percben Hajdú Enikő bombázott a bal felsőbe, kihasználva, hogy a kiállított szentesi még nem ért vissza (2-1), majd két minutummal később már kétgólos szegedi előnyt mutatott az eredményjelző, miután Árkosy Lilla elszakadt védőjétől, s Fabó Lili pontos passzát gyönyörű mozdulattal lőtte a hálóba (3-1). Az Universitas balkezese ezután a befejezésben is jeleskedett: a támadóidő lejárta előtti másodpercben a Kígyó térről ejtett a jobb alsóba (4-1). A játékrész zárásaként a szentesiek egy bombagóllal kozmetikázták az eredményt (4-2).
 
Eddig, s ne tovább! Bordás Tímea állítja meg a szentesi próbálkozást.
 
II. negyed: Szépségdíjas szegedi gólok
 
A Hannauer-tanítványok a második negyedben is ott folytatták, ahol az elsőben abbahagyták. Kezdésként Bordás Tímea verte a léc alá a labdát néhány másodperccel már a fór lejárta után, ha már a szentesi védőknek nem akaródzott kilépniük rá (5-2). Utólag biztosan bánják... Tanácstalanság érződött ekkor a Hungerit támadásaiban, távoli próbálkozásaikat Bük Zsanett magabiztosan hárította. A Szeged viszont tovább parádézott: Lengyel Dorottya szemet gyönyörködtető áthúzós csele után a kapus hóna alatt lőtt balról a rövid sarokba, 6-2-re alakítva az állást.
Egy előnyt követően szépítettek a kék sapkások (6-3), majd a játékrész 5. percében következett a találkozó gólja: az ismét szenzációsan előkészítő Fabó Lili a félpályáról ívelt Árkosy Lilla kezére, aki egyből a jobb alsóba húzta a játékszert, visszaállítva a négygólos különbséget (7-3). A negyedet ismét egy csavarból elért szentesi centertalálat zárta: Grezsa Nikolett nem bírt az ellenfél erőszakos középjátékosával (7-4).
 
III. negyed: A kapufa is velünk volt
 
A harmadik nyolc percben viszont – némiképp váratlanul – magára talált az üldöző együttes. Fokozódtak az izgalmak, amihez az is kellett, hogy a szegediek egyre többet hibáztak a befejezéseknél. Lengyel Dorottya kapufája után kettős emberelőnyből találtak be a kékek (7-5), majd ugyancsak Lengyel rontott ordító helyzetben, miután labdaszerzését követően egyedül úszhatott a szentesi kapura. Bűnhődött is az Universitas, az ellenakcióból – a kicsit későn kimozduló Árkosy Lilla keze mellett – újabb gólt értek el a Kurca-partiak (7-6). Forrt a víz, egymás után jártak le a szegedi támadóidők, a Szentes közel járt az egyenlítéshez: kétszer a kapufa is kisegítette a remeklő Bük Zsanettet.
Szerencsére Hajdú Enikő megőrizte higgadtságát: a negyed 5. percében hat méterről vágott a kapuba egy előnyt (8-6). Újra elkapták a fonalat az egyetemisták, s Árkosy Lilla duplájának köszönhetően hamarosan ismét néggyel mentek: a fehér 2-es előbb egy szép beúszásból Lengyel Dorottya átadását pattintotta a léc alá (9-6), majd ugyancsak Lengyel passzát centerből, csavarral juttatta a gólvonal mögé az ellenfél kapusának közreműködésével (10-6). A negyedet stílszerűen a szentesiek csak üggyel-bajjal tartható középjátékosának találata zárta (10-7).
 
IV. negyed: A végére is maradt izgalom
 
A záró negyedet Hajdú Enikő kipontozódása, majd egy szentesi találat nyitotta (10-8). Előnybe került a Szeged is, de Bordás lövését ezúttal elakadt a kapusban. Ismét hibák csúsztak a Tisza-partiak támadásaiba, az eladott labdákból egy gólra is zárkózhatott volna az ellenfél, de Bük Zsanett jól állt a lábán. Árkosy próbálkozását is védte a szentesi hálóőr, a kékek centerét pedig Hajdú kiválása után Grezsa és Bordás igyekezett semlegesíteni. A kedélyeket épp előbbi nyugtatta meg a 6. percben: Árkosy Lilla szerzett ügyesen labdát, majd indította Grezsa Nikolettet a bal szélen, ő pedig megvárta, míg a kapuvédő alól kihúzzák a sámlit, aztán a hosszúba lőtt (11-8). Árkosy újabb labdalopását követően már maga próbálkozott szólóval, ám a felső léc meghiúsította kísérletét.
„Játszd végig” hangzott a partról Hannauer Péter utasítása, jelezve, hogy a szegediek fél szemmel már az órára is figyelhetnek. Mindkét kapus ziccert fogott, Árkosy Lilla is végleg elhagyta a medencét, majd az utolsó másodpercben a szentesiek Bük hárítását követően közvetlen közelről a hálóba pofozták a labdát (11-9), de ez már nem osztott, nem szorzott. Győzelmével az Universitas Szeged – a záró forduló eredményeitől függetlenül – megszerezte a női vízilabda OB I B 2007-2008. évi kiírásának aranyérmét.
 
Forrt a víz! Hajdú Enikő óriási csatát vívott az ellenfél centerével.
Fotók: Gémes Sándor  
 
Epilógus: A győzni akarás diadala
 
„Csapatom minden tagjának szívből gratulálok a teljesítményéhez, hatalmasat küzdöttek a lányok” kezdte értékelését a találkozót követően Hannauer Péter. „Természetesen akadtak hibák, ám kecskeméti fordulót követően ismét valódi csapatként játszottunk, mindenki tudta, mi a dolga, érezte, mit akar a  másik. A kevés cserével felálló Szentes nemes ellenfélnek bizonyult, különösen a centerükkel gyűlt meg a bajunk. Úgy érzem, az akaratunkkal tudtunk felülkerekedni, helyenként pedig igazán fantasztikus dolgokat mutattak játékosaim” mondta a bajnok boldog trénere.
 
 
Jegyzőkönyv
 
Az OB I B 9. fordulójában:
Universitas Szeged Hungerit MetalCom Szentesi VK II. 11-9 (4-2, 3-2, 3-3, 1-2). Hódmezővásárhelyi sportuszoda, 50 néző. Vezette: Petik, Bátori.
Universitas: BÜK ZSANETT – FABÓ LILI 1, LENGYEL DOROTTYA 2, HAJDÚ ENIKŐ 2, Farkas Kinga, BORDÁS TÍMEA 1, ÁRKOSY LILLA 4. Csere: Grezsa Nikolett 1, Miklós Dóra, Sebők Zsófia, Lengyel Dominika, Lengyel Anett, Slíz Babett. Edző: Hannauer Péter.
Pintér M. Lajos
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek