Bezár

Hírarchívum

Vallás és erőszak: konferencia a 21. század ellentéteiről

Vallás és erőszak: konferencia a 21. század ellentéteiről

2013. december 08.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszéke, a Magyar Vallástudományi Társaság és a Szegedi Akadémiai Bizottság Szociológiai Munkabizottsága 2013. december 6-án konferenciát tartott, ahol többek közt az vizsgálták, hogy a valláshoz vajon tényleg szervesen kötődik-e az erőszak.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

„Vallás és erőszak: elméleti koncepciók és a globális terrorizmus felemelkedése a 21. században” címmel egész napos műhelykonferenciát rendeztek december 6-án a SZAB székházában.

A nyitóelőadást, melynek a témája a kirekesztés volt, Máté-Tóth András, az SZTE Vallástudományi Tanszék vezetője tartotta. Elmondása szerint túl sok erőszak van mind a különböző vallások történetében, mind a jelen kor politikájában (ezzel főként a vallási indíttatású terrorizmusra utalt). Emiatt sokan összekapcsolják az erőszakot a vallással. Vajon ennek szükségszerűen így kell lennie? – tette fel a kérdést a professzor.

Előadásában Máté-Tóth András kifejtette, hogy a vallás egyik fontos eleme a „mi” tudat képzése, ám ez óhatatlanul megszüli az „ők” tudatot is. Az erőszakot úgy definiálta mint a szabad beleegyezés nélküli akaratátvitelt, amely nem pusztán csak ember és ember között lehetséges. A vallási erőszak (boszorkányégetés, inkvizíció) esetében a cselekedetet sokszor a vallással igazolták, ám be kell látni, hogy azokat nem maga a vallási ágens hajtotta végre.

A professzor úgy vélte, hogy amikor a vallást és az erőszakot elemzik, nem elég a történelmi megközelítés és az erőszakos cselekedet megállapítása. A ritualizáció, amely egy társadalmi dimenzió, a normák begyakoroltatásán és belsővé tételén túl a moralitás és mi versus ők határait is kijelöli. A kizárás pedig erőszakot generál, még ha az nem is nyilvánul meg mindig tettekben. Ha pedig túl sok az erőszak, mindenki érintetté válik. Szükség van tehát egy újfajta gondolkodásra és nyelvezetre, amelyben az ellenfelet nem ellenségként kezeljük. – A tudomány képviselőjének nemcsak elemeznie kell, de felszólalni is – ezzel az útmutatással zárta gondolatait Máté-Tóth András.

A nap folyamán további remek előadások hangoztak el konferencián. Érintették az erőszakmentes ellenállás témáját, a globális vallási erőszak gyökereit és még sok mást is. Az esemény végül szimpóziummal zárult.

 

Őszi Tamás

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek