SZTE Info

Megvalósítási fázisba lépett az ELI projekt

Hamarosan elkezdődhet az ELI-ALPS építése Szeged-Öthalomban – jelentette be Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója november 6-án, a Tisza Hotelben rendezett sajtótájékoztatón.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

ELI_foto_sajtoAz ELI projekt I. megvalósítási fázisát nyitotta meg sajtótájékoztatóval egybekötött konferencián az ELI-HU Nonprofit Kft. november 6-án. A Tisza Hotelben tartott eseményen Tölgyesi Viktória, az ELI-HU Nonprofit Kft. EU koordinációs igazgatója a beruházási fázisról szólva kiemelte, hogy az ELI-ALPS nagyberuházás a jövőben az első és legnagyobb nagylézer-infrastruktúrát jelenti a közép-kelet európai régióban. Az ELI-vel kapcsolatos európai szintű elemzések szerint a nagyintenzitású lézerek iránti érdeklődés a világon mindenütt egyre növekszik, így az ELI kiemelt fontosságú Európa tudományos versenyképessége szempontjából. A beruházás tervezetten mintegy 400 munkahelyet teremt 2016-ig. – Számítunk arra is, hogy a lézeres kutatóközpont a nemzetközi tudományos élet egyik regionális központjává válhat, és ma már kijelenthetjük, hogy hozzájárul külföldi szakemberek vonzásához, és magyar kutatók hazatelepüléséhez, hiszen a kutatói főmérnökünk Franciaországból települt haza – hangsúlyozta Tölgyesi Viktória.

 

Brockhauser Sándor kutatási főmérnök kivételes lehetőségnek tekinti, hogy az ELI-ALPS-ban dolgozhat, hiszen még egyetemistaként azért választott külföldi kutatói pályát, hogy majd hazatérve tapasztalataival segítse az itthoni tudományos életet. Korábban a franciaországi Európai Molekuláris Biológiai Laboratóriumban dolgozott egy szinkrotronbeli mérőállomás vezetőjeként. A szegedi lézeres kutatóközpontban a feladata annak a mérnök csapatnak az összeállítása, amely felelős a tudományos műszerek beüzemeléséért, továbbfejlesztéséért és a mindenkori kutatási igények kiszolgálásáért.

 

Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón bejelentette: a közeljövőben a szegediek számára is kézzelfoghatóvá válik a beruházás, ugyanis hamarosan elkezdődik – Európában elsőként Szegeden alkalmazott technológiával – az építkezés, mely során a kutatói munka által megkövetelt 8 000 négyzetméteres optikai tisztateret alakítanak ki, rendkívül szigorú minőségbiztosítási feltételekkel (ISO 7, ISO 8). A kutató téren belül szabályozzák majd a hőmérsékletet, a relatív nedvességtartalmat, a környezethez viszonyított nyomást, a mechanikai rezgéseket, a zajszintet és a levegő szilárdanyag-tartalmát is. A szigorú szabályozásra csak egy példa az, hogy a lézersugarat előállító kamrákban a keletkező hőmennyiség 24 óra alatt nem változhat fél Celsius-foknál többet.

 

A konferencián bemutatkozott a tudományos menedzsment két új igazgatója is. Dimitris Charalambidis tudományos igazgató és Osvay Károly kutatási technológiai igazgató az ELI-ALPS európai és régiós kontextusba helyezett jelentőségéről és kihívásáról, valamint kutatási infrastruktúrájáról beszélt. Osvay Károly megemlítette azokat a projekteket is, melyek a kutatások anyagi hátterét alapozzák meg. Szólt többek között az „Ágazati felkészítés a hazai ELI projekttel összefüggő képzési és K+F feladatokra” című, TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0005 számú projektről is, melynek célja, hogy minél több, az ELI-ALPS-ban jártas szakember kerüljön ki az egyetemekről.

 

Az ELI lézeres kutatóközpont (ELI-ALPS) nagyprojekt megvalósítása 1. fázisához (P3 fázis - GOP-1.1.1.-12/B-2012-0001) és 2. fázisához (P4 fázis) kapcsolódó HF PW lézerrendszer, valamint SYLOS 1 lézerrendszer közbeszerzési eljárása októberben elindult, mintegy 7,5 milliárd forint becsült értékkel.

 

Az ELI lézeres kutatóközpont megvalósítása (ELI-ALPS) nagyprojekt 1 fázis (GOP-1.1.1-12/B-2012-0001) nevű projekt sajtótájékoztatóval egybekötött nyitó konferenciáján az is elhangzott, hogy a nagyberuházás a jövőben az első és legnagyobb nagylézer infrastruktúrát jelenti a közép-kelet európai régióban. A lézeres kutatóközpont első megvalósítási fázisa 36,9 milliárd forint támogatási összeggel bír, melynek 85%-át az Európai Unió Strukturális Alapja biztosítja.

 

Az eseményen a Szent-Györgyi Albert Agóra munkatársainak köszönhetően online lézeres bemutatót is láthattak a konferencia résztvevői.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. szeptember 07.

Kiemelt_Bojte_Cs_JGYPK

25 éves létezése óta több mint 6 ezer nehéz sorsú magyar származású gyereknek nyújtott menedéket a Dévai Szent Ferenc Alapítvány. Az erdélyi szervezet alapítójával, Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel a Hátrányos helyzetű társadalmi és csoportok és gyermekek címmel az SZTE JGYPK-n tartott szemeszternyitó előadása előtt, illetve az alapítvány és az SZTE JGYPK közötti együttműködéséről szóló megállapodás aláírását követően beszélgettünk.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • szeptember 24.
    17:00 - 18:00
    Looking for someone to speak English to? In need of improving your speaking? Come practice your communication skills in a relaxed atmosphere by joining Conversation Club at American Corner Szeged! :) Sessions involve short presentations, Q and A, and small-group discussions on different topics and their American aspect.
    Facilitator: John Strauss
  • szeptember 24.
    18:00 - 19:30
    Tari Annamária az X, Y és Z generációk legnagyobb hazai szakértői közé tartozik. Gyakran ír és ad elő az információs kor ránk gyakorolt hatásairól, és arról, hogy miként változtatja meg a technikai fejlődés a külső világunk után a belső világunkat is.
    „A szorongás korunk legjellemzőbb érzelme" - írja Tari Annamária.
    Tari Annamária nagyszerű, "fejbevágó" előadása szorongásról, online térről - szerintünk nagy kár lenne lemaradni róla...
  • szeptember 25.
    09:00 - 20:00
    Az online jogi szaklap, az Arsboni csapata meglátogatja Szeged jogász közösségét is, hogy választ keressenek olyan kérdésekre, mint például: Milyenek lesznek a “jövő jogászai”? Milyen jövő vár a jogászokra? A robot ügyvédeké, vagy a robotoló ügyvédeké a jövő? Érdemes szoftvert fejleszteni a jogászoknak? Milyen innovatív megoldások alakítják a jogászok munkáját? Milyen lesz a 21. század a munkajoga? Hogyan tudod megtalálni álmaid munkáját? Mit várnak el a jelen munkáltatói egy kezdő jogásztól? Milyen trendek vannak jelenleg a magyar jogi piacon? Regisztráció: https://karrier.arsboni.hu/szegeden-az-arsboni/#kavezz
  • szeptember 25.
    18:00 - 19:00
    Napóleontól a szabadságharcig
    Előadó: Prof. Dr. Csikány Tamás ezredes, egyetemi tanár, a Hadtudományi Doktori Iskola vezetője (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)
  • szeptember 26.
    17:00 - 18:00
    Tájékoztató előadás a FLEX Hungary programról, mely az USA Kormánya által biztosított teljeskörű ösztöndíj középiskolások számára. A program keretében a diákok egy évet tölthetnek az USA-ban egy középiskola tanulójaként, miközben önkéntes vendéglátó családoknál élnek.
    Pályázati feltételek:
    • Magyar állampolgárság
    • 2002. július 15. és 2005. július 15. között született
    • A pályázat beadásakor középfokú oktatásban vesz részt a 9. vagy 10. évfolyamon
    • Iskolai eredménye legalább jó (4)
    Jelentkezési határidő a FLEX-ösztöndíjra: 2019. október 17. Jelentkezni 2019. szeptember 1-től lehetséges az alábbi linken: https://ais.americancouncils.org/flex