Bezár

Hírarchívum

Kosárlabda: megtört a jég, nyert a Szedeák

Kosárlabda: megtört a jég, nyert a Szedeák

2014. február 03.
2 perc

Megszerezte idei első sikerét a Naturtex-SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapata az NB I legutóbbi játéknapján. Nikola Lazic tanítványai meggyőző játékkal fektették két vállra a szombathelyi alakulatot.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A mérkőzés mintegy fél óra csúszással kezdődött egy váratlan palánkszerelés miatt. Ez a közjáték a vendégeket zavarta meg jobban, akik beragadtak a rajtnál. A hazai csapat szebbnél szebb támadásokat vezetve állva hagyta riválisát, amely főként az első negyed folyamán rendkívül indiszponáltan kosárlabdázott. A Tisza-parti együttes remekül védekezett, és könyörtelenül kihasználta ellenfele hibáit. Ennek az lett az eredménye, hogy az első negyedet nagyon simán, 26-11-re nyerték meg Levyék.

Az ekkor kiharcolt tetemes fórt szépen őrizte a vendéglátó gárda a második negyed folyamán is. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a pontzuhatagot hozó második felvonásban már sokkal kiegyenlítettebb játék zajlott a parketten. Hazai oldalon a kezdő ötös tagjai mindannyian kitettek magukért, ugyanakkor a Vas megyeieknél nehéz lenne bárkit is kiemelni az első félidőben nyújtott játéka alapján. A nagyszünetre 16 pontos hazai előnnyel vonulhattak a csapatok

(55-39).

Fordulás után továbbra is szegediek domináltak, akik a palánk alatti területet korlátlanul uraló Csorvási Milán vezérletével tovább hizlalták a két csapat közötti különbséget. A harmadik játékrész végére a különbség húsz pont fölé kúszott (73-52).

Aztán az utolsó negyedben feltámadt a vendég gárda: Perl Zoltán vezetésével szép lassan megkezdték a felzárkózást a szombathelyiek. Előbb feljöttek tíz egységre, az utolsó percben pedig már csak két triplányi távolságra voltak a szegediektől. A hazaiak talán korán elhitték, hogy már megvan a mérkőzés, és túlzottan kényelmesre vették a figurát. Szerencsére ennek a kiengedésnek nem itták meg a levét a fiúk, s végül 90-82-es győzelmet arattak. Az új tréner, Nikola Lazic bemutatkozása tehát remekül sikerült a szegediek kispadján.

 

Férfi kosárlabda NB I 19. forduló:

 

Naturtex-SZTE-Szedeák – Falco KC Szombathely 90-82 (26-11, 29-28, 18-13, 17-30). Szeged, Újszegedi Sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Vígh, Jakab, Gál.

Szedeák: Jereminov 10/3, LEVY 16, HORVÁTH Á. 17/3, WILLIAMS 20/3, CSORVÁSI M. 17. Csere: Kiss Zs. 8/6, Csorvási L. 2. Vezetőedző: Nikola Lazic.

Falco: Robinson 6, Timberlake 6, PERL 14, Zagorac 14/6, Harazin 12. Csere: Szabó M. 9, WILL 11/9, Bognár, Simon 4. Vezetőedző: Andjelko Mandic.

Kipontozódott: Williams 35. perc

 

Forrás: SZEGEDma.hu

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek