Bezár

Hírarchívum

edicatio_kiemelt

Educatio-kiálltáson mutatkozik be az SZTE

Educatio-kiálltáson mutatkozik be az SZTE

2014. január 13.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem is részt vesz a budapesti Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, amelyet 2014. január 16. és 18. között rendeznek meg a Papp László Budapest Sportarénában. Az első napon a mesterképzésekre koncentrál a kiállítás. A szegedi egyetem standja (F410) nem csak megjelenésében fog illeszkedni a Szegeden létesülő ELI szuperlézerhez – ennek apropóján az érdeklődők lézertechnikai kísérleteket is megtekinthetnek.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

„Gondolkodom, tehát ott vagyok!” – ez a szlogenje az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításnak, amelyen a korábbi évekhez hasonlóan a Szegedi Tudományegyetem is bemutatkozik.

A rendezvény – amelynek a Papp László Budapesti Sportaréna ad helyet január 16-18. között – idei újdonsága, hogy kettő- helyett háromnapos lesz, illetve hogy míg a korábbi években főként a továbbtanulásra készülő középiskolásokat célozta meg a kiállítás, addig idén már a mesterképzésekről is lesz szó, az első napon ez kerül fókuszba.

– Az előző évek tapasztalatai alapján nagyobb esély van arra, hogy iskolai csoportok is ellátogatnak a rendezvényre, mivel az Educatio-kiállítás csütörtökön kezdődik – mondta Révész Balázs, az SZTE marketing és kommunikációs igazgatója. – A kiállítás közönsége mindig országos, sokszor szegediek is megfordultak a standunknál.

Mint minden évben, a szegedi egyetem munkatársai tematikus megjelenést terveznek a nemzetközi kiállításon. Míg a látogatók tavaly a Szent-Györgyi Albert-év apropóján a Nobel-díjas tudós által felfedezett C-vitaminból is kaptak ajándékba, addig idén az Európai Unió egyik legnagyobb tudományos beruházása, az ELI kerül a középpontba. Az Extreme Light Infrastructure (ELI) az Európai Unió kutatási nagyberendezéseinek egyikeként épül Szegeden, a kutatók a fény és az anyag kölcsönhatását a legnagyobb intenzitással vizsgálják majd. Ehhez kötődik a Szegedi Tudományegyetem standjának arculati megjelenése, illeszkedve az ELI 2015-ös indulásához. A háromoldalú pult közepén egy tornyot építenek fel, amelyre lézerrel írják ki a Szegedi Tudományegyetem nevének rövidítését. Így a látogatók könnyen odatalálnak az SZTE standjához. Az egyetem munkatársai a Szent-Györgyi Albert Agórával közösen berendeznek egy olyan sarkot is, ahol az érdeklődők lézertechnikai kísérleteket tekinthetnek meg. A kiállításon az egyetem partnere a Szegedi Biológiai Központ is.

A Szegedi Tudományegyetemet – amelynek mind a tizenkét kara bemutatkozik – az érdeklődők az F410-es standnál találhatják meg.

 

Az SZTE nemcsak Budapesten mutatkozik be, hanem Zentára és Szabadkára is ellátogat. Január 22-én a két város magyar nyelvű oktatási intézménye látja vendégül az egyetem képzési kínálatát fölvonultató kiállítást és tájékoztató csapatot. Az érdeklődők megismerhetik az universitas tizenkét karát is.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek