Bezár

Hírarchívum

Zenés forgatagon az SZTE ZMK Fúvószenekara

Zenés forgatagon az SZTE ZMK Fúvószenekara

2014. június 20.
3 perc

2014 júniusában négynapos Zenés Forgatag várja a zenebarátokat Szegeden. A rendezvény zárónapján, június 22-én 17 órakor az SZTE Zeneművészeti Kar Fúvószenekara zenés bemelegítéssel várja az érdeklődőket a Dugonics téren.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar Koncert Fúvószenekara 1998-as megalakulása óta számos hazai és külföldi sikert tudhat maga mögött. Éves rendszerességgel készít rádiófelvételt Budapesten, és több CD-felvétellel mutatkozott be a nagyközönség előtt. A belgiumi Neerpelt Európai Ifjúsági Zenei Versenyén két alkalommal cum laude I. díjat szerzett, valamint nagy sikerű koncertet adott a schladmingi Mid Europe zenei konferencián. A zenekar immár hat alkalommal volt résztvevője a Fúvószenekari Világszövetség Kelet-Európai Szekciója által szervezett Fúvóskarmesteri Szimpóziumoknak. A Birkfeldi Intermusica Nemzetközi Szólista Versenyen művészi közreműködéséért a „Legkiemelkedőbb előadást nyújtó zenekar” díját kapta, a spanyolországi Valencia Certamen International de Bandas de Musica – Ciudad de Valencia meghívásos versenyén harmadik helyezést ért el az együttes. Az együttes az elmúlt esztendőkben számos kiváló, nemzetközileg elismert szakemberrel dolgozhatott, több kiváló szólistával, előadóművésszel koncertezhetett együtt. A zenekar repertoárja széles körű; koncertprogramjaikon rendszeresen csendülnek fel kortárs magyar fúvószenekari művek ősbemutatóként, magyarországi bemutatóként. A zenekart megalakulása óta alapítója Csikota József, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar egyetemi adjunktusa, Artisjus-díjas fúvóskarmester vezeti.

A Zenés Forgatag részletes programja:

Június 19-én és 20-án Vidám Barokk címmel Szegedi Szimfonikus Zenekar kisegyütteseinek koncertjei a Vármúzeumban. Házigazda Lukácsházi Győző.
Június 19-én, csütörtökön 18.00-kor: Szólista: Szecsődi Ferenc Liszt-díjas, Érdemes Művész, közreműködik a Kosztándi Vonósnégyes (Kosztándi István – hegedű, Behán László Dezső – hegedű, Tuzson Edina – mélyhegedű, Kőrösi Györgyi – gordonka)
Június 20-án, pénteken 17.00-kor: Közreműködik Csányi Ildikó – gordonka, Kuzma Levente – orgona
Műsoron nagy barokk mesterek és követőik művei. A belépés mindkét koncertre díjtalan.
 
Június 21. szombat 19.45 – 21.30
Szeged esti hangjai – utazás a városnéző kisvonattal, Gyüdi Sándor Liszt-díjas karnagy idegenvezetésével
19:45 – indulás a Széchenyi térről
20:00 – Alsóvárosi templom
20:15 – Dóm tér
20:30 – Vadaspark
20:50 – Roosevelt tér
21:00 – Korzó Zeneház – Mozart: Kis éji zene (Kosztándi Vonósnégyes)
Előzetes helyfoglalás: 06/70 977-1292 Jegyvásárlás a helyszínen.

Június 22. vasárnap 17:00, Dugonics tér:
Zenés bemelegítés: Fellépnek a SZTE Zeneművészeti Kar Fúvószenekara és a Szegedi Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttesei, szólista: Wesely Ernő - harmonika
2014. június 22. vasárnap 21 h, Dugonics tér
Hang-Verseny Szeged bajnokaival
A Zenés Forgatag zárókoncertje
Hangszeren közreműködő sztárvendégek: Vajda Attila olimpiai bajnok kenus, Nagy Péter súlyemelő, Sánta Dániel vízipólós
Közreműködik: a Szegedi Szimfonikus Zenekar, valamint Somogyvári Tímea Zita és Hábetler András énekművészek
Műsor: Mendelssohn: Szentivánéji álom – szvit; Fricsay Ferenc: Rondo, Balogh Sándor: Tánczenék. Vezényel: Gyüdi Sándor és Balogh Sándor
Műsorvezető: Beslin Anita és Lukácsházi Győző
A szabadtéri zenés rendezvények látogatása – a kisvonatos hangvadászat kivételével – ingyenes.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek