Bezár

Hírarchívum

Az Ápolók Nemzetközi Napját ünnepelik az SZTE-n

Az Ápolók Nemzetközi Napját ünnepelik az SZTE-n

2014. május 21.
1 perc

2014. május 22-én tudományos üléssel, ünnepi műsorral és díjátadással ünnepelik a Szegedi Tudományegyetemen az Ápolók Nemzetközi Napját.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Május 12-e hivatalosan az Ápolók Nemzetközi Napja. 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale brit ápolónő, aki a krími háborúban önkéntes ápolónőket toborzott, mentette, ápolta a sebesülteket, majd később ápolónőképző iskolát alapított. Az ő emlékének szentelték ezt a nemzetközi napot.

A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja 2014. május 22-én hivatalos ünnepség keretében tiszteli meg az egészségügyben dolgozó ápolókat. Az eseménysorozat 13 órakor veszi kezdetét a Dóm téri Nagy Oktatási Épület (Dóm tér 13.) előadótermében tartott tudományos üléssel. A fő témák természetesen az ápolókhoz kötődnek: az ápolók megítélése hazánkban; sebkezelés modern kötszerekkel. Ezt követően 14.30-kor ugyanazon a helyszínen kezdetét veszi az ünnepség, ahol köszöntőt mond többek közt Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora, Pál Attila, a SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke, Vécsei László, az ÁOK dékánja, Nagy Katalin, a FOK dékánja és Barnai Mária, az ETSZK dékánja. Az ünnepi műsort követően pedig sor kerül a díszoklevelek és a Pro curatio valetudine díj átadására.

 

Őszi Tamás

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek