SZTE Info

SZTE-s csapat nyerte az V. Országos Piackutatási Diákversenyt

A Huszár Attila, Juhász Anita, Nagy Zoltán alkotta Smart Sztep csapat első helyezést ért el az Országos Piackutatási Diákverseny 2014. május 19-i döntőjén.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézete idén ötödik alkalommal szervezte meg az Országos Piackutatási Diákversenyt, ahol az induló csapatoknak különböző piackutatási tevékenységek teljesítése révén kellett bebizonyítani rátermettségüket. Ez alkalommal a feladat kiírója a Samsung volt. A csapatok célja a Smart Televíziók iránti kereslet generálása, a célcsoport beazonosítása, valamint a hatékony megszólításra összpontosító irányelvek felvázolása volt.


A versenyre összesen tizenhat háromfős csapat jelentkezett szerte az országból. Az első fordulóban az együtteseknek kvalitatív kutatást kellett folytatniuk, arról tanulmányt írniuk, végül pedig prezentálni az eredményeket. A zsűri döntésének értelmében a döntőbe öt egység jutott tovább, mely közül hármat az SZTE GTK hallgatói tettek ki. A második fordulóban minden csapat megkapta a Samsung kérdőívét, melyet lehetőségük volt saját kérdésekkel is kiegészíteni. A lekérdezés után a csapatok megkapták a 600 főből álló súlyozott mintát, ám minden alakulat csak a központi és a saját kérdéseit kapta meg. Az adatbázist utána elemezniük kellett, majd eredményeikről tanulmányt készítettek.


A zsűri értékelése alapján végül két SZTE-s csapat is a dobogóra állhatott. Keszeg Maja, Tóth Norbert, Zuba Tamás csapata (felkészítő tanár: Kovács Péter) megosztott harmadik helyet ért el. A második helyezett díját nem osztották ki. A dobogó legmagasabb fokára pedig a Huszár Attila, Juhász Anita, Nagy Zoltán hármas (felkészítő tanár: Hetesi Erzsébet) állhatott fel, akik az egyetemhez való kötődésüket a rendhagyó csapatnévben is jelezték: Smart Sztep. Megkérdezésünkre a csapatot képviselő Nagy Zoltán elmondta, hogy egy ilyen versenyen jó eredményt elérni komoly felkészülést, odafigyelést és csapatmunkát igényel. – Jó tanácsként annyit tudnánk mondani, hogy a jövőben induló csapatok mindig próbáljanak üzleti fejjel gondolkodni, értsék meg a megbízó céljait és elvárásait, valamint, hogy olvassák el alaposan és mindig térjenek vissza a kiadott briefhez – üzente azoknak a hallgatóknak, akik a jövőben szeretnének hasonló megmérettetéseken kipróbálni magukat.


Az SZTE Gazdaságtudományi Karának hallgatói évről évre magas teljesítményt nyújtanak a különböző gazdasági versenyeken. A Brandstorm üzleti játékban (melyet a L'Oréal szervezett) 90 magyar egyetemistának és főiskolásnak nyílt lehetősége a kozmetikai készítményeket gyártó cég vezető márkáinak marketingstratégiájában elmélyedni. A versenyben az SZTE csapata is részt vett, és ugyan jó eredményt ért el, a nemzetközi döntőbe végül a Corvinus csapata jutott tovább.

 

Őszi Tamás

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. augusztus 02.

nyito_PB

Hogyan változik a lakosság véleménye egy sportesemény alatt? Milyen társadalmi hozadéka van egy nemzetközi sporteseménynek? Polcsik Balázs, az SZTE JGYPK Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasa többek között ezeket a kérdéseket járta körül nyertes pályázatában. A fiatal kutatót tapasztalatairól és eredményeiről kérdeztük.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *