Jelentkezz az SZTE EHÖK intenzív emelt szintű érettségire felkészítő táborába!

Felkészítő tábort szervez a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata az emelt szintű érettségire készülő középiskolásoknak. Egy héten keresztül egyetemi professzorok, oktatók és a legkiválóbb PhD-hallgatók segítik a diákok felkészülését.

Az SZTE EHÖK Érettségi Előkészítő tanfolyama 2014. február elején kezdődött el. A program különálló része a tavaszi szünetre, a 2014. április 17-21. közötti napokra szervezett szegedi tanulmányi tábor. Az SZTE EHÖK olyan tizenegy- és tizenkettedikes diákok jelentkezését várja, akik egy átfogó, tömbösített program keretében erősítenék meg tudásukat. A kezdeményezés elsődleges célja, hogy segítsen a középiskolás tanulókat az emelt szintű magyar, történelem, matematika, földrajz, angol vagy német érettségire való felkészülésben, egyúttal betekintést nyújtson az egyetemi oktatás rendszerébe is. Előadásokkal, szemináriumokkal és konzultációs órákkal is várják az érdeklődőket a tábor hete alatt. Az órák összefüggő tematikái az egységes és gyakorlati tudás felépítésére irányulnak. Az interaktív kurzusokon a diákok minden kérdésükre egyetemi oktatóktól és doktoranduszhallgatóktól kaphatnak választ. A rendszeres számonkérések pedig még a program alatt rámutatnak a diákok számára kevésbé világos anyagrészekre.


A magyarországi emelt szintű érettségi követelményrendszer megismertetése mellett elméleti áttekintést is nyújtanak az oktatók. Az intenzív képzés reggel 10-től a pihenő és levezető periódusokkal együtt este 20 óráig tart. A diákoknak lehetőségük lesz a témakörökhöz kapcsolódó feladattípusok gyakorlására is, hogy a biztos feladatmegoldási rutinnal vághassanak neki az érettséginek.

A tábor szervezésében egyetemi oktatók és az SZTE legkiválóbb PhD-hallgatói támogatják az Egyetemi Hallgatói Önkormányzatot. Marsi István, a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar dékánja örömmel fogadta a kezdeményezést. Mint mondta, a tábor nem csupán az emelt szintű érettségire való felkészülésben segít, hanem lehetőséget nyújt arra is, hogy a végzős középiskolások betekintést nyerhessenek az egyetem oktatási rendszerébe, kapcsolatokat építhessenek és megismerkedhessenek leendő hallgatótársaikkal. Szívből reméli, hogy újraéled ez a régi-új hagyomány, immáron az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat kezdeményezésével. A dékán végzős gimnazistaként maga is részt vett a jogelőd József Attila Tudományegyetem felvételi előkészítő táborában, s ennek nagy szerepe volt abban, hogy végül az SZTE lett az alma matere.


Az előkészítő tábor díja: 20 000 Ft/tantárgy. A költségek a napi háromszori étkezés, a kollégiumi szállás és az oktatás költségeit fedezik. A napi munka levezetéseként a jelentkezők megismerhetik az egyetemvárost, és betekintést kaphatnak a hallgatói kulturális-közösségi életbe is.


További információ az sztefelvi@gmail.com címen. Meghosszabított jelentkezési határidő: 2014. március 31.


szte-tabor

 

SZTEinfo


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Hegedus_AgnesHegedűs Ági - BTK, anglisztika

Azért választottam Szegedet, mert nagyon szeretem ezt a várost, jó érzés itt leni. A BTK-t azért ajánlom másoknak, mert nagyon rendesek és segítőkészek a tanárok, jó velük megismerkedni, s itt van mellette a gyönyörű TIK, ahol nyugodtan lehet tanulni. Sokat kell ugyan tanulni, főleg egy gimnázium után, de szívesen ajánlom a kart mindenkinek.


 

Kocsis KadosaKocsis Kadosa – TTIK, programtervező informatikus

Amikor egyetemet választottam, fontos volt a város is és a szak hírneve is. Így jutottam Szegedre. Szerintem ideálisabb itt tanulni, mint más városban. A szakomat nagyon szeretem, sokkal gyakorlatiasabb, mint más egyetemeken, ez pedig hasznos lesz majd a munkám során. A tanárok igazán segítőkészek és közvetlenek. A szaktársaim is rendesek, úgy gondolom, tartós barátságokat sikerült kialakítani néhány emberrel.




További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *