Sajtónyilvános eseményen, az újságírókkal közösen várta a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj bejelentését a Szegedi Tudományegyetem vezetősége 2023. október 2-án, az egyetem központi épületében. Az SZTE kutatóprofesszorát, Karikó Katalint évek óta az esélyesek között tartották számon, és idén meg is kapta a tudományos világ legjelentősebb elismerését. A Szegedi Tudományegyetem élőben kapcsolta az SZTE történetének második Nobel-díjasát, Amerikából.
A SZAB Szociológiai Munkabizottsága település-szociológiai konferenciát rendezett a SZAB székházban 2014. március 19-én. Tamáska Máté a községesítés folyamatáról beszélt, kiemelve a dél-alföldi régiót.
Tamáska Máté előadásában a községesítés folyamatát mutatta be, vagyis hogy hogyan alakítottak ki falvakat az uradalmak helyén. A váci főiskola docense – aki egy évtizede végzett a szegedi egyetemen – elmondta: már maga a vonatút is tanulságos volt számára Vácról Szegedre. Hiszen Kiskunfélegyháza után változik a táj: míg a fővárost elhagyva érezhető a városiasodás hatása, addig a Kiskunságban még mindig nagyon sok tanyát láthat a ember. Előadásban egy országos kutatásról beszélt, amelyben két alföldi települést, Kisszállást és Lőkösházát is vizsgálták. Elmondta: 1945 és 1949 közötti négy esztendőn keresztül tevékenykedett az országos földbirtokrendező tanács, amely forradalmi tulajdonszerkezet-váltást hajtott végre Veres Péter vezetésével. Kijelölték az új településeket, községeket a volt nagybirtokok területén. Az 1945-ben színre lépő hatalmi elit rendkívüli módon nagybirtok- és feudálisellenes volt, így fogott neki az ország megreformálásának. A cél: minél gyorsabban eltüntetni a nagybirtok nyomait is. Mindennek segítésére a földbirtok-rendezési tanács saját faluépítési osztályt hozott létre, hogy minél hamarabb felépüljenek az új parasztházak, ezzel is megakadályozva, hogy ne is lehessen a korábbi nagybirtokokat visszaállítani. 1949-ben a tanács megszűnt, a tanyaprogram és egy új irányvonal indult el helyette. A két mozgalom mögött politikai eszme rejtőzik.
Uradalmi falu a szakirodalomban
Az uradalmi falu a szakirodalomban több néven szerepel: uradalmi falu (Erdei Ferenc), mint hiányos település, ahol vagy a lakófunkció van jelen (cselédsor), vagy csak a termelés, gazdálkodás (istálló).
A pusztát Illyés Gyula meghatározása, A puszták népe tette ismertté. Ezek vasúthoz, az ország vérkeringéséhez közelálló területek, belső perifériák, megmaradt zárványok. A pusztai létet szociográfusként Illyés kirekesztettnek, kiszolgáltatottnak írja le.
A harmadik megközelítés a jogi: az eszmei község (Bensich Artúr). Eszerint a magyar jogtörténet ezt a fogalmat nem is ismeri. A földesúri hatalom és falusi, közigazgatási hatalom teljes mértékben összefonódott. A volt földesúri birtokoknak megfelelően hozták létre a faluhatárokat, 30-40 kilométer hosszan is elnyúltak falvak. Maga az uradalmi falu csoportos szórvány, egyik sem teljes értékű településrész, viszonylag nagy, tájban ülő szerkezet, amelyeket utak, később kisvasúthálózatok fognak majd össze.
A Benisch-féle eszmei községekről szóló tanulmányban az amorf közigazgatási szülemények elsősorban a dél-alföldi, ma tanyás régióként számon tartott területek, ide tartozik Mezőhegyes, a térségben a Pallavicini-birodalommal és Károlyi-birtokokkal. Az előadó példaként megemlítette Hódmezővásárhelyt is, ami tipikus tanyás település volt a 19. század végén, sugaras szerkezete a város meghosszabbítása, ebbe ékelődik bele a Károlyi-uradalom. A tájszerkezet raszteres, nagyon racionális tájformával, művelési ággal találkozunk. Benne majorságok, szórvány épületcsoportok, amelyek szervezik a gazdálkodást.
A községesítés során kialakult az uradalmi falu magja, de nem koncentrálta oda a lakosságot. Ahol szükség van a munkaerőre, oda telepítik ki a lakosságot, és ha túlságosan megnő a lakosság száma, a gyerekek számára már nem teszik lehetővé, hogy a területen maradjanak. Így előzik meg a túlnépesedést. Az uradalmi falu szétszóródik a tájban, az épületek messze vannak egymástól, zöld ligetes terület fogja egybe, a hagyományos faluházsorok, utak, zárt parasztfalvak. Összehasonlítva: a tanyás gazda önálló egzisztenciával rendelkező paraszt, uradalmi munkás, rengeteg rendi függés korlátozza, bérmunkás viszonyban van.
Modernizáció
A 20. században ezeken a területeken már gyárakat telepítenek, alapvető társadalmi probléma a duális társadalomszerkezet, az urak és cselédek, szolgák viszonya. Az urak nem tartózkodtak helyben, csak az év pár hónapját töltötték a birtokukon, például a kisszállási állomáson akkor még megálltak a nemzetközi expresszvonatok is. Az arisztokrata réteg napi kapcsolatban volt a várossal, modernizációval, korán fürdőszobák épültek a kastélyokban és az intézői lakásokban - jóval a vidéki parasztság civilizációs szintje fölött voltak. Urak és cselédek között kommunikáció sincsen, a cselédkönyv törzskönyvként funkcionált, de az 1930-as, 1940-es években biztos egzisztenciát jelentett, csak komoly elzártság volt az ára. A liberális értelmiség és népi írók sokat foglalkoztak a cselédséggel. A falu túlnépesedik, de az aluliparosodott országban a város nem tudta ezt a népesedést felvenni. Másrészt volt egy summás vándormozgalom, amely a falu társadalmi életébe nem tudott beilleszkedni az ott töltött három hónap alatt.
Azok a birtokosok, akik nem tudtak a birtok bevételeiből megélni, parcelláztak, ez a tönkrement nagybirtok kimentését szolgálta, célja profitszerzés is lehetett.
A parasztok számára egyenházakat építettek, és bár a cél az volt, hogy felemeljék őket a szegénységből és modernizáljanak, a parasztok idegenkedtek ettől, például nem szerették, hogy a wc bent van a házban, mert az az ő felfogásuk szerint koszos volt. A fürdőszobát is jobbára csak mosásra használták.
A nyeregtetős egyszerű parasztházak közül sok fennmaradt - zárta előadását Tamáska Máté.
Nyemcsok Éva Eső
