Bezár

Hírarchívum

Bortudósok mutatják be a történelmi Magyarország legkiválóbb nedűit

Bortudósok mutatják be a történelmi Magyarország legkiválóbb nedűit

2014. november 06.
2 perc

2014. november 22-én a szegedi vármúzeum ad otthont a „A borok tudósai, a tudósok borai IV.” című estnek, ahol valamennyi magyar borvidék legjobb borait megismerhetik az érdeklődők.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Hagyományteremtő szándékkal hívta annak idején életre a Szegedi Tudományegyetem, az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság és a szegedi Válogatás borszaküzlet „A borok tudósai, a tudósok borai” című programot, melyet 2014-ben már negyedik alkalommal tartanak meg a nagy sikerre való tekintettel. A nívós estnek ezúttal 2014. november 22-én a szegedi vármúzeum (Stefánia sétány 2.) ad majd otthont – tudtuk meg Pál Józseftől, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettesétől.

 

– Ahogy a korábbi években, úgy ezúttal is a legelismertebb Kárpát-medencei borászokat hívtuk meg, a szakma által legkiválóbbnak tartott borászok mutatkoznak be a szegedi közönségnek a történelmi Magyarország valamennyi borvidékéről. Ügyelünk tehát arra, hogy ne csak a határainkon belülről, hanem túlról is érkezzenek neves szakemberek. Célunk, hogy teljes áttekintést adjunk a magyar borvidékekről a résztvevőknek, akik között minden alkalommal számos egyetemi polgár, oktató, kutató is van. Fontos feltételünk, hogy annak a borásznak, aki be akar mutatkozni a szegedieknek, személyesen is jelen kell lennie az esten, és beszélni kell munkásságáról, borairól. Emellett tehetséges fiatalok is lehetőséget kapnak rá, hogy a nagyközönség elé tárják nedűiket. Minden borász általában három-négy bort hoz magával, melyek között lennie kell egy a tájra jellemző prémium kategóriás bornak, valamint egy újbornak is. Miközben a borokat kóstoljuk, eszmét cserélünk Magyarországról, a magyar történelemről, a borvidékekről, ily módon a tudományok képviselői és a legjobb bortudósok találkozása hangulatos társasági esemény is. Mindemellett viszont jelentős siker, hogy a szakma ezt a szegedi rendezvényt immár a Budai Bormustrát követően a legtekintélyesebb, borkóstolással egybekötött bormustraként tartja számon – tájékoztatta a professzor az SZTE Média Centrumot.

 

Az estet hagyományosan az SZTE rektora és a SZAB elnöke nyitja meg. Az idei programot egy SZTE-s szakmai előadás is színesíti, 15.30-as kezdettel Simon András és Mód László néprajzkutatók (SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék) „Magyarország Európa kicsinyben”. A szőlő és bor a Kárpát-medencében címmel tartják meg prezentációjukat. Jegyek elővételben a Válogatás borszaküzletben (Újszeged, Bérkert u. 37.) válthatóak 2014. november 16-áig 8000, november 17. és 22. között 10 000 forintos áron.

 

SZTEinfo – P. M. L.


Valogatas_plakat2014_A1

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek