Bezár

Hírarchívum

tudaskapu_6_kiemelt

Megjelent a SZEM Tudáskapu hatodik száma

Megjelent a SZEM Tudáskapu hatodik száma

2014. november 06.
1 perc

Már elérhető a Szegedi Egyetem Magazin hatodik Tudáskapu tudománynépszerűsítő különszáma, keressék a jól megszokott terjesztési pontokon, az egyetemi épületekben és a kávézókban!

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A lapból többek között kiderül, milyen idegtudományi kutatásokkal kapcsolódik a Szegedi Tudományegyetem a Nemzeti Agykutatási Programhoz, illetve hogyan képzeli el az universitas azt a telemedicina-központot, ahol újszerű mobilalkalmazásokat fejlesztene az egészségügyi ellátást segítendő. Bemutatkozik a szegedi fájdalomklinika, Pusztai Bertalan, az SZTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék tanszékvezető-helyettese pedig a családfakutatás rejtelmeibe vezeti be az olvasót. Az érdeklődők megismerkedhetnek a 2014-es év Szent-Györgyi Talentum Díjas kutatójával, Pál Csaba biológussal, illetve az MTA Lendület-pályázat egyik idei szegedi nyertesével, Janáky Csabával is, aki kutatócsoportjával azon dolgozik, hogy a napenergia segítségével állítson elő tüzelőanyagokat. A magazint forgatva tájékozódhatnak még a legújabb SZTE-s nanotechnológiai kutatásokról, eredményekről, valamint az SZTE hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karán folyó tudományos munkáról is.

 

Mindezek a témák és egyéb érdekességek is megtalálhatóak a SZEM Tudáskapu friss számában! Az újság az SZTE hírportáljáról is letölthető, a http://www.u-szeged.hu/sztemagazin oldalon virtuálisan a korábbi magazinokba is belelapozhatnak az érdeklődők.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek