Bezár

Hírarchívum

Újból tutori program az Állam- és Jogtudományi Karon

Újból tutori program az Állam- és Jogtudományi Karon

2014. október 29.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar vezetése 2013-ban dolgozta ki a hallgatók beilleszkedését támogató tutori programot, majd 2014-ben is útjára indította azt.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A jogi kari tutori program célja, hogy segítse a hallgatók beilleszkedését. Ezzel az első évfolyamos, egyetemi életüket megkezdő hallgatók mentorálását valósítják meg az SZTE ÁJTK-n, ezzel is támogatva azt a folyamatot, amelynek során egy középiskolás diákból egyetemi polgár válik. A program segít a hallgatóknak a beilleszkedésben, a tanulásban, valamint abban, hogy eligazodjanak a követelmények között, megismerjék az egyetem által támasztott elvárosakat, és képesek legyenek meg is felelni azoknak.

A tutori programban az elsőéves joghallgatók kis csoportokban kapnak naprakész információkat és segítséget a tutoroktól, akik PhD-hallgatóként tanulnak az egyetemen. Ahhoz, hogy a kommunikáció hatékony legyen, a csoportok számára a CooSpace-felületen hoztak létre úgynevezett színtereket, ahol fórumozásra is van lehetőségük a diákoknak.

A tutori hálózat féléves egységekben valósul meg. A diákok ennek segítségével megismerhetik az oktatás helyszíneit, a népszerű étkezési lehetőségeket, segítséget kapnak a könyvtári beiratkozásban, megismerhetik a könyvtárhasználatot az SZTE Klebelsberg Könyvtárban, és csapatépítő beszélgetéseken is részt vehetnek. Továbbá tájékoztató előadásokat, beszélgetéseket szerveznek számukra a kreditrendszerről, az egyes kurzusok követelményrendszeréről, a diplomaminősítő tantárgyak jelentőségéről, a Szegedi Tudományegyetemen elérhető ösztöndíjakról, nyelvtanulási lehetőségekről, az Erasmus+ programról, a tudományos diákköri tevékenységről, tantárgyspecifikusan a tanulástechnikai módszerekről, a zárthelyi dolgozatokkal kapcsolatos gyakorlati kérdésekről, valamint a vizsgaidőszakkal kapcsolatos kérdésekről.

A programról bővebb tájékoztató az ÁJTK honlapján olvasható, ahol az elsőévesek megtalálhatják a tutorok listáját is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek