Bezár

Hírarchívum

kulfoldi_hallgatok_kiemelt

Három nyelven tettek fogadalmat szegedi medikus hallgatók

Három nyelven tettek fogadalmat szegedi medikus hallgatók

2014. szeptember 01.
3 perc

Magyar, angol és német nyelven tettek fogadalmat a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi, illetve Fogorvostudományi Karán a gólyák.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) és az SZTE Fogorvostudományi Kar (FOK) idén is közös és három nyelven celebrált tanévnyitó ünnepségen köszöntötte a gólyákat. Az SZTE 12 kara közül e két karon tanul ugyanis a legtöbb külföldi hallgató. Az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban 2014. augusztus 31-én tartott rendezvényt megtisztelte jelenlétével Kemény Lajos professzor, az SZTE megbízott tudományos és oktatási rektorhelyettese is.

A kezdő medikusoknak – hasznos információként – bemutatták a két kar vezetőit, valamint az oktatás irányítóit és a tanulmányi ügyekkel foglalkozó munkatársakat. Az ünnepség elnökségében foglalt helyet – az SZTE rektorhelyettesén kívül – az SZTE ÁOK képviseletében: Bari Ferenc dékán, Palkó András általános és oktatási dékánhelyettes, Széll Márta tudományos és külkapcsolati dékánhelyettes, valamint Hajnal Ferenc szak- és továbbképzési dékánhelyettes; az SZTE FOK képviseletében: Nagy Katalin dékán és Laczkóné Turzó Kinga dékánhelyettes.

AOK_es_FOK_tanevnyito_2014._augusztus_31_galeira
Három nyelven tettek fogadalmat szegedi medikus hallgatók - GALÉRIA


Az ünnepségen műsort adott S. Dobos Márta hegedűművész és Klebniczki György művésztanár (SZTE ZMK).

Az elismerés szavaival kezdte köszöntőjét – magyar, majd angol és német nyelven – Bari Ferenc, az SZTE ÁOK dékánja. Gratulált az egyetemistává lett diákoknak, köszönetet mondott a fiatalok támogatóinak. Partnerséget ajánlott az elsőéveseknek: „Legyenek társaink abban, hogy a következő években a mi hathatós segítségünkkel önökből felkészült és emberséges orvosok és oktatók válhassanak, és segítsenek bennünket abban, hogy mi még eredményesebb és jobb oktatók lehessünk. Tiszteljük egymást!” – fogalmazott. Alkotó munkára hívta az elsősöket, akiknek azt kívánta: „a megértés sóvárgó vágya hajtsa önöket!”

Ugyancsak három nyelven ismertette kari eredményeiket Nagy Katalin. Az SZTE FOK dékánja iránytűt adott a kezdő medikusoknak, mikor hangsúlyozta: az általános orvostudományi tantárgyak elsajátítása alapozza meg a szakorvosi munkát. Elmondta: a FOK önállóvá válása óta megháromszorozták a hallgatói létszámukat. A fejlődés érdekében is a FOK kubatúra gondjainak megoldásán fáradoznak. Kiemelte: a fogorvosi munka a szakismereten túl kreativitást és művészi érzéket is igényel. A gólyákhoz fordulva hangsúlyozta: friss energiáikra is számítva biztos a FOK fejlődése.

Az SZTE ÁOK- és FOK-gólyák magyar, angol és német nyelvű csoportja is letette a medikusi esküt.

Kimagasló tanulmányi munkája, OTDK és dicséretes közéleti szerepe jutalmául a felsőbb évesek közül az ÁOK részéről 10, a FOK diákjai közül 2 hallgatónak nyújtotta át a dékán a Köztársasági Ösztöndíjat. A kiemelkedően tanuló külföldi hallgatók közül a legjobbak nyerték el az ÁOK által alapított Szent-Györgyi Albert Hallgatói Ösztöndíjat.

Az SZTE ÁOK és FOK tanévnyitó fogadalomtételi ünnepsége zárultával az SZTE TIK előtt legalább annyi angol és német szófoszlányt vitt a szél, mint amennyi magyart. A beszélgető fiatalok, családtagok fényképezőgéppel és okos mobiltelefonokkal sok-sok fotót készítettek emlékéül annak, hogy életük egyik legemlékezetesebb szakasza most kezdődik el a Szegedi Tudományegyetemen.

SZTEinfo

Kép és szöveg: Ú. I.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek