Logisztika napja az SZTE Mezőgazdasági Karon

A modern mindennapokat átszövő logisztika fontosságáról tartanak előadássorozatot 2015. április 16-án az SZTE Mezőgazdasági Karon.

„Logisztika a Dél-Alföldön.” Ezt a címet viseli az előadássorozat, amellyel az SZTE Mezőgazdasági Kara először csatlakozik be az idehaza már több éves hagyománynak örvendő Logisztika napjába.


„A logisztika alapelveit ma már az élet minden területére kiterjedően használjuk, mindent átsző” – indokolta meg a programsorozat alapjait Bodnár Károly, az SZTE MGK Gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézet vezetője, akitől azt is megtudtuk, hogy az idei tematikában az agrárlogisztika és az EKÁER kap kiemelt hangsúlyt.

 

Program:


10 óra 20 perctől: Költségcsökkentés a járat szervezésben: célkeresztben az automatizálás, EKÁER kezels, optimalizálás címmel Szabó Ádám (Optin Kft.) tart előadást.


10 óra 40 perctől Folyamatosan változó környezetben (egyidejűleg több helyszínen és több projektben) tehergépkocsikkal és munkagépekkel tevékenykedő építőipari és bányászati cégek tervezhető gépigényeinek nyilvántartásáról, a gépek vezényléséről esik szó. Egy célszoftver bemutatását is vállalja Szirányi Ákos okl. közlekedésmérnök, közlekedési-logisztikai szakértő.


11.00 órától a „Mire használható még az agrárlogisztika?” kérdésre egy Békés megyei projekt tapasztalatait ismerteti Kovács Mátyás klaszter menedzser (Hungarikum Élelmiszeripari és Italgyártó Klaszter).


11 óra 20 perctől: Szünet.


11 óra 35 perctől A logisztika Csongrád megye és Szeged fejlődésére gyakorolt hatásait ismerteti Prohászka Ottó, SZAB Logisztikai munkabizottság elnöke.


11 óra 55 perctől Az áru útja a DélKerTÉSZ-nél a termelőtől a fogyasztóig címmel Janó Imre telepvezető (DélKerTÉSZ) összegez.


12 óra 15perctől Pályázatokat ismertet a mezőgazdasági vállalkozások számára Privóczki Zoltán címzetes főiskolai docens (AGRO-ASSISTANCE Kft. ügyvezető).


12 óra 35 perctől Logisztika az agrárfelsőoktatásban elnevezéssel Dr. habil. Bodnár Károly főiskolai tanár, intézetvezető összegzi tapasztalatait.


12 óra 55 perckor kezdődik a vita, majd zárul a rendezvény.

 

SZTEinfo