Bezár

Hírarchívum

Változatok a hatékony kommunikációra

Változatok a hatékony kommunikációra

2015. április 03.
6 perc

Hatékony felsőoktatási marketing és alumni kommunikáció címen szervezett mikrokonferenciát az SZTE Alma Mater. Az SZTE és a Pécsi Tudományegyetem oktatóin kívül kommunikációs cégek szakértői is előadást tartottak.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

"Az egyetemek célkitűzései ugyan nem változtak ez elmúlt időkben, ám a célok elérésének módja változott. Az elérendő generáció pedig sajátos módon zárt és mégis nyitott, hála az internetnek" – indokolta meg a konferencia aktualitását köszöntő beszédében az esemény szervezője, Görög Márta. Az SZTE Alma Mater vezetője úgy véli: az alumni kapcsolatok sokszor gyújtópontként szolgálhatnak a közösségformáláshoz. "Jelenleg is arra törekszünk, hogy a mentor program keretében visszatérő hallgatóink osszák meg velünk tapasztalataikat és támogassák az egyetemen folyó oktatást és kutatást" – tette hozzá, utalva arra, hogy milyen nagy szerepe van a felsőoktatásban a profi szintű marketing és alumni kommunikációnak.

 

 

Piackutatás – hogyan csináljuk jól?


Reznák-Iskander Leila, a Propel Consulting Bt. ügyvezetője a piackutatás buktatóit mutatta be, az ügyfelek oldaláról.


"A piackutatás célja az üzleti tevékenység támogatása, segítése, iránymutatása, visszajelzése" – definiálta a fogalmat, majd rátért a ma aktuális módszerekre. Ennek keretében a jelenlévők megtudhatták, hogy a keresőmotorokat kreatívan kell használni, hogy utána személyre szabhassák az ügyfelek számára a kívánt üzenetet. Ma ugyanis már nem az adatgyűjtésen van a hangsúly, sokkal inkább a beáramló nagy mennyiségű adat kezelésén. A piackutatás gyakran használt kutatási módszereinek a vázolása végül néhány fontos tanácsot kaptak a jelenlévők: például a törvényi előírások szem előtt tartásáról, a jól kigondolt kérdésfeltételről.

 

 

Az Y, Z generációk titkai


Miben tér el a mai fiatalság gondolkodásmódja az előző generációétól? A kérdésre Kuráth Gabriella, a Pécsi Tudományegyetem marketing osztályának vezetője válaszolt egy tanulságos esettanulmány segítségével. Az igen átfogó tanulmányból tanulságképp leszűrhető, hogy az Y, Z generáció tagjaira jellemző a tapasztalat felértékelődése, a megosztásra és ingyenes hozzáférésre való igény, a vizualitás előnyben részesítése, az identitásépítés, a dokumentálás az interneten, a praktikus mintákra való törekvés. Ám azt is kimutatták, hogy az életkor és a település méretének növekedésével csökken az elégedettségük. A laza társadalmi normák, a túl sok, túl bonyolult választási lehetőség szintén árnyékot vet rájuk.


"A körülmények sokszor elfedik, de ők is ugyanazokkal a problémákkal szembesülnek, mint az idősebb generáció" – összegzett Kuráth Gabriella, majd néhány rövid példa erejéig megmutatta, milyen tapasztalatokat szereztek a fiatalokkal való együttműködésről az online média és az eseménymarketing területén.

 

 

Felsőoktatási marketing trendek, módszerek


A felsőoktatás helyzetére világított rá marketinges szemszögből Révész Balázs. Az SZTE GTK oktatója szerint ma már a felsőoktatásban is előtérbe került a marketing és a márkázás. A nemzetköziesítés, az online felsőoktatás, a „hallgatók tanulásra való újra megtanítása”: ezek a ma aktuális trendek – jegyezte meg. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az egyetem is tartson lépést a világban történő változásokkal.


Révész Balázs összegezte a felsőoktatási marketing területeit, két példára koncentrálva. A beiskolázási marketing kapcsán a kérdőívek kimutatták, hogy az egyetemet választó fiataloknál - kartól függetlenül - sokat nyomott a latba a döntésnél az egyetem hírneve.


A nemzetközi marketingről szólva a külföldi hallgatók véleményét elemezte. Ebből kiderült, hogy az internet mellett a társaiktól kapott pozitív visszajelzésnek is nagy szerepe van. Dicsérték az intézmény és a könyvtár minőségét, valamint az oktató-hallgató viszonyt. Mindezek tanulságképpen szolgálnak arról, hogy a marketing mennyire szétágazó és befolyásos területekre terjedhet ki.

 

 

Hatékony PR lehetőségek a felsőoktatás számára


"A PR hatékonyságának mérése nagyon nehéz. Vannak ugyan mutatószámok, de ez önmagában nem határozza meg, hogy mennyire hatékony egy kampány" - jelentette ki Bittner Péter. A Senior PR tanácsadó előadásából megtudtuk az integrált kommunikáció a hatékony. A marketing egyik része a PR, melynek összhangban kell lennie a reklám és marketing kampányokkal, promóciókkal. A hatékony kommunikációhoz elengedhetetlen a digitális és kreatív eszközök, alkalmazások használata és az online marketing. "A PR-osnak nem az a feladat, hogy terméket adjon el, egyfajta támogató, hosszú távú, bizalomébresztő funkciója van, imázst, presztízst épít" - fogalmazott az SZTE egykori hallgatója. Bittner Péter úgy véli: a megváltozott sajtómagatartás miatt ma már nem elegendő csak sajtóközleményeket, PR cikkeket gyártani, fontos, hogy videókat, infografikákat, infofilmeket, kreatívokat is alkalmazzunk. Szerinte a hatékony sajtókommunikáció feltétele - többek között - a jelentős hírérték, a gyors információáramlás, a nyilatkozó nyitottsága a sajtó felé, és a gyors reakció az interjúkra. Nem ajánlott a túl sűrű kommunikáció, a semmitmondó és érdektelen közlemények kiadása, illetve az újságírók számonkérése.

 

 

A jó felsőoktatási LinkedIn profil


Életpályát, karriert tervezhetünk a linkedIn-en. Saját profilt hozhatunk létre, megtervezhetjük, hol akarunk továbbtanulni, vagy milyen álláslehetőségeket keresünk. Bánki Tamás előadásában arra a kérdésre adott választ, hogy "Milyen egy sikeres linkedIn profil?" Szerinte olyan képet ne használjunk, melyen az egész család látszik vagy állatot, növényt ábrázol. A jó képen mosolygunk, és csak mi vagyunk rajta- tanácsolta a szakértő, aki az ingyenes háttérképek használatára is felhívta a figyelmet. Kerüljük a „looking for”, és a „seeking” szavak használatát, nevünket ékezetek nélkül, vezetéknevünket végig nagybetűvel írjuk. Nem szabad üresen hagyni a 120 karakteres szakmai fősort, melyben a lakóhelyet, foglalkozást, iskolai végzettséget, elérhetőségeket adhatunk meg.


"A linkedIn nagyon jó felület arra, hogy hirdessenek az egyetemek, reklámozzák magukat. Ezért is fontos az egyetemi logó használata és egy olyan képé, melyről az egyetemet mindenki felismeri" - összegezte állspontját Bánki Tamás.

 

 

Brand és márkahűség


"A márka megkülönböztet, azonosít, a márka érték, identitást ad" - szögezte le előadásában Prónay Szabolcs. Az SZTE Gazdaságtudományi Kar oktatója elmondta: a jól felépített márka mindenre kiterjedő, meghaladja magát a terméket és könnyen beazonosítható.


A márkázás az oktatásban is megjelenik; lehet imázsa egy szaknak, intézmények, az egyetemi városnak is. A spontán kialakuló imázs helyett tudatos márkaimázs építés szükséges. Ehhez első lépésként világos és pontos márkaimázs meghatározásra van szükség, majd a márkaimázst befolyásoló tényezők azonosítására. A felsőoktatásban ilyen tényezők: a hallgatók, az oktatók, dolgozók, a vezetők, a fizikai megjelenés és az arculathordozók. A fenti tényezők tervezett menedzselése szükséges, mely a logó, a tipográfia, a színek, a forma, az alakzatok, arculati kézikönyv következetes használatát jelenti - tudtuk meg előadásából. A márka érték, ezért érdemes befektetni. Ugyanakkor az egységesség kap nagy hangsúlyt, mely arculati kézikönyv és segédanyagok nélkül nem érhető el.

 

SZTEinfo - Szöveg: Őszi Tamás, Gajzer Erzsébet


További információ

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek