Bezár

Hírarchívum

Sajtóközlemény - Feketenadálytő, spenót és kutyatej a gyógyulás szolgálatában

Sajtóközlemény - Feketenadálytő, spenót és kutyatej a gyógyulás szolgálatában

2015. augusztus 30.
3 perc

Rákkutatással kapcsolatos eredményeikről is beszámoltak az SZTE kutatói

 

Számos reményteli, a gyógyíthatatlan betegségek szempontjából biztató kutatást végeznek a Szegedi Tudományegyetem gyógyszerészei. Ezeket az eredményeket most a gyógynövénykutatók egyik legnagyobb nemzetközi kongresszusán ismerhette meg a szakma. A Budapesti Kongresszusi Központban a gyógynövény- és természetes anyagkutatás legújabb eredményeit augusztus 23. és 27. között mutatták be.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Kutyatej, spenót és feketenadálytő - egyebek mellett ezeket a növényeket is vizsgálják a Szegedi Tudományegyetem Farmakognóziai Intézetének kutatói, akik elsősorban olyan természetes vegyületeket keresnek, amelyek gátolják a tumorsejtek szaporodását. A szegedi kutatók már eddig is mintegy 200 új természetes vegyületet fedeztek fel, van közöttük olyan, amely ma már az USA-ban és az EU-ban is törzskönyvezett gyógyszer előállítását alapozta meg, méghozzá a keratózis, vagyis a bőr tumoros elváltozását megelőző állapot kezelésére.

 

A Budapesten megrendezett konferencián a kutatók egyebek mellett beszámoltak a daganatellenes hatású növényekkel valamint a növényi szteroidokkal kapcsolatos kutatási eredményeikről, és a gombaellenes hatású, növényi eredetű élelmiszer-adalékokkal végzett kísérletekről is.

 

A szegedi kutatók eredményei biztatóak a ma még gyógyíthatatlan betegségekben szenvedők számára. Az intézet hagyományosan növényi hatóanyagok kinyerésével és azonosításával is foglalkozik, kiemelten a hazai növényi flóra fajaiból végzik növényi anyagok izolálását, szerkezet-meghatározását és tumorellenes, valamint rákos sejtek gyógyszerfelhalmozását elősegítő hatásuk vizsgálatát.

 

Hogy csak néhány jelentős eredményt említsünk: a kutyatej vizsgálata során olyan anyagokat azonosítottak, amelyek a szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedők gyógyításához járulhatnak hozzá.

 

A feketenadálytő vizsgálata során is eredményt mutathatnak fel. Köztudottan ez a növény májkárosító vegyületeket is termel, ezért szájon át nem alkalmazható. Kételyek merültek fel a bőrön át való használatával kapcsolatban. Az SZTE Farmakognóziai Intézetének munkatársai által kidolgozott analitikai módszer és az emberi bőrön alkalmazott felszívódási vizsgálatok viszont tisztázták, hogy rendeltetésszerű használat esetén nem jelentenek veszélyt a fogyasztóra a fekete nadálytőből előállított, ellenőrzött minőségű készítmények.

 

A máriatövis és annak hatóanyaga, a szilimarin a rézanyagcsere-zavarral járó Wilson-kórban szenvedők számára is biztonságos termékek előállítását teszi lehetővé.

 

 

A gyógynövénykutatók egyik legnagyobb nemzetközi kongresszusát, a 63rd International Congress and Annual Meeting of the Society for Medicinal Plant and Natural Product Research (GA2015) című rendezvényt 2015. augusztus 23-27. között felkérésre idén a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának Farmakognóziai Intézete szervezte a Budapest Kongresszusi Központban. A 60 országból érkező mintegy 700 kutató 11 témakörben, 9 plenáris és 80 szekció előadáson, 600 poszteren ismerteti a gyógynövény és természetes anyagkutatás legújabb eredményeit.

 

A Szegedi Tudományegyetem Farmakognóziai Intézete nemzetközi elismertségét tükrözi, hogy az Intézet kapta az idei konferencia szervezői jogát. A Farmakognóziai Intézet publikációs teljesítménye révén az SZTE-n belüli rangsorokban is előkelő helyeken szerepel, az itt folyó munka színvonalát jelzi a mostani konferencián bemutatott 30 előadás és poszter.

 

 

További információ:

Bittner Péter

SZTE Közkapcsolati Igazgatóság, igazgató

mobil: +36 70 439 93 16, e-mail: press@rekt.szte.hu

 

Nyemcsok Éva Eső

SZTE Közkapcsolati Igazgatóság, PR referens

mobil: +36 30 769 66 53, e-mail: press@rekt.szte.hu

 

 

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM

A Szegedi Tudományegyetem mintegy 7 ezer dolgozójával – ezen belül 2500 oktatójával –, valamint 25 ezer hallgatójával Magyarország egyik legnépszerűbb, nemzetközileg is magasan jegyzett felsőoktatási intézménye. Évek óta a világ legjobb 500 egyeteme között tartják számon, egyben a régió és hazánk legzöldebb egyeteme. Az SZTE hallgatói 13 képzési területen tanulhatnak – egyes szakterületeken angol, német, francia nyelven is. A Szegedi Tudományegyetemen a legkiválóbb oktatók, kutatók adják át tudásukat a fiataloknak. Az intézmény kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenysége nemzetközi szinten is elismert. Az egyetem számos stratégiai partnerkapcsolatot épített ki a K+F+I terület ipari szereplőivel, és Európa legmodernebb, most épülő lézerközpontjával, az ELI-vel. Magyarország egyik kiemelt oktatási, egészségügyi, tudományos, és innovációs műhelye az intézmény, pezsgő kulturális életével együtt a dél-alföldi régió és az ország egyik vezető kulturális, gazdasági és szellemi központja. Elérhetőségeink: www.u-szeged.hu, www.facebook.com/univszeged

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek