Bezár

Hírarchívum

verado_gala_kiemelt_nagy

A „hétköznapi hősöket” díjazták a Szegedi Tudományegyetemen

A „hétköznapi hősöket” díjazták a Szegedi Tudományegyetemen

2015. június 15.
4 perc

2015. június 12-én, a Szegedi Tudományegyetem adott otthont a 9. Országos Felsőoktatási Véradóverseny ünnepélyes eredményhirdetésének. A véres küzdelem díjkiosztóján idén is dobogós helyre állhatott a Tisza-parti universitas.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Néhány nappal a Véradók Világnapja előtt, 2015. június 12-én hirdették ki a 9. Országos Felsőoktatási Véradóverseny eredményét a Szegedi Tudományegyetemen.



Több mint 12 ezer véradó


Találd meg magadban a hőst! Adj vért! – ezzel a szlogennel buzdította véradásra a felsőoktatásban tanuló diákokat a Magyar Vöröskereszt és a Punnany Massif zenekar a 2014/2015-ös tanévben. A Magyar Vöröskereszt már majdnem egy évtizede mozgósítja a felsőoktatás hallgatóit a véradásra. A nemes megmérettetés nem titkolt célja, hogy minél több fiatal ismerje fel a véradás ügyének fontosságát és váljon véradóvá. Az akció évről-évre egyre sikeresebb, idén több mint 12 ezren adtak vért, ebből egynegyedük első alkalommal. Az immár kilencedik alkalommal megrendezett véres küzdelemben harminchat felsőoktatási intézmény versengett a győzelemért, mely három kategóriában zajlott. A hazai legnagyobb humanitárius szervezet, a Magyar Vöröskereszt minden évben a Véradók Világnapjához –június 14. –igazítja a verseny eredményhirdetést, ezzel is hangsúlyozva a fiatal véradók toborzásának fontosságát.



Legfontosabb az önzetlenség


A Szegedi Tudományegyetemen megrendezett véradó gála nyitányaként a közönség Borbás Johanna, az SZTE Zenei Versenyének első helyezettje, fuvola játékát hallhatta, amelyet Szilvási Katalin a Király-König Péter Zeneiskola tanára kísért zongorán.


Martinek Tamás, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese ünnepi beszédében kiemelte, hogy milyen fontos az önzetlenség és a társadalmi felelősségvállalás a mai világban. Arról is megemlékezett, hogy majdnem tíz évvel ezelőtt Szegeden indult útjára a verseny. A Magyar Vöröskereszt főigazgatója, Kardos István szintén az önkéntesség fontosságát hangsúlyozta. Érdekességként azt is elárulta a közönségnek, hogy egykor ő is Szegedi Tudományegyetem hallgatója volt. A díjátadás előtt Jákó Kinga, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója szólalt fel, aki nem győzött hálálkodni annak a több mint tízezer hallgatónak, akik vérüket adták egy nemes cél érdekében. A főigazgató elmondta: évente több mint 410 ezer egységnyi vérre lenne szüksége a magyar egészségügynek, ami több mint 410 ezer véradót jelent.


Verado_gala_galeira
A „hétköznapi hősöket” díjazták a Szegedi Tudományegyetemen - GALÉRIA


A díjazottak


A véradókat három kategóriában díjazták. A 1000 alatti hallgatószámmal rendelkező felsőoktatási intézmények versenyében első helyen a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola, második helyen az Egri Hittudományi Főiskola, harmadik helyen a Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola végzett. A 1000-10000 közötti hallgatószámmal rendelkező felsőoktatási intézmények közül a dobogó első fokára a Pannon Egyetem állhatott, második lett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, harmadik helyen a Nyíregyházi Főiskola végzett. A 10000 feletti hallgatószámmal rendelkező felsőoktatási intézmények versenyében az első díjat a Budapesti Corvinus Egyetem, a másodikat a Pécsi Tudományegyetem, a harmadikat pedig a Szegedi Tudományegyetem vehette át. A Tisza-parti universitas nappalis hallgatóinak 4,69%-ka adott vért a verseny során. A legtöbb véradót mozgósító intézményeknek járó elismeréseket Bobrovics Árpád, a Magyar Vöröskereszt alelnöke és Jákó Kinga, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója adta át.



Több mint 50 SZTE-s diák adott legalább 10 alkalommal vért


A Vöröskereszt nemcsak az intézményeket, hanem a véradószervezőket, valamint az önkénteseket és a verseny támogatóit is oklevéllel jutalmazta. Az elért sikerekhez olyan véradókra is szükség volt, akik a verseny mögötti célt magukénak vallják és átérzik annak fontosságát. Ezért a Szegedi Tudományegyetem Rektori elismerésben részesített olyan 25 év alatti fiatalokat, akik hallgatóként az elmúlt 3 esztendőben rendszeresen véradói voltak a vetélkedőnek és legalább 10 alkalommal adtak már vért. A Szegedi Tudományegyetem véradói közül több mint ötven hallgató részesült elismerésben.


A gála Girán Péter, az SZTE-ZMK hallgatójának, a Virtuóz című tehetségkutató műsor versenyzőjének gitár játékával zárult.


A verseny szeptemberben folytatódik, addig is a nagyobb fesztiválokon is várja a fiatal véradókat a Magyar Vöröskereszt. A verseny további helyezettjei itt megtekinthetők.


A hivatalos sajtóközlemény és háttéranyag itt letölthető.


SZTEinfo –Cserei Bettina

Fotó: Ócsai Gábor

Korábban írtuk:

Véradó Gála a Szegedi Tudományegyetemen

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek