Bezár

Hírarchívum

Az SZTE és partnerei az élelmiszerbiztonságért

Az SZTE és partnerei az élelmiszerbiztonságért

2015. június 17.
1 perc

Az élelmiszerbiztonsággal és gasztronómiával kapcsolatos 3 éves munkának az eredményét ismertették Debrecenben 2015. június 16-án. A tájékoztatón az SZTE is képviseltette magát, ugyanis a Tisza-parti universitas a Debreceni Egyetemmel, a Nyugat-Magyarországi egyetemmel, valamint az egri főiskolával együtt valósította meg a programot.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Négy felsőoktatási intézmény – közte a Szegedi Tudományegyetem – élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos munkáját hangolta össze a Debreceni Egyetem. Az erről szóló debreceni tájékoztatón Jávor András szakmai vezető, a DE rektorhelyettese azt mondta: „azon túl, hogy összehangolták a tevékenységüket, tananyagot fejlesztettek, külföldi kutatásokat végeztek, egy Élelmiszerkutató, Marketing és Szolgáltató Központot is létrehoztak” – tudósít a delhir.hu.


Véha Antal, a Szegedi Tudományegyetem élelmiszermérnöki intézetvezetője arról beszélt, hogy ez a projekt óriási lehetőséget jelent, aminek eredményét az elkövetkezendő években jól kell használni” – olvasható itt.


– Úgy tűnik, hogy már szeptembertől Szegeden elindítjuk az élelmiszermérnök-képzés új programját, olyan élenjáró cégeket sikerült a projekt kapcsán bekötni az egyetem tudományos és továbbképzési csatornáiba, amelyek szívesen fogadják a képzett élelmiszermérnököket – mondta el Véha Antal, a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának élelmiszermérnöki intézetvezetője. Az élelmiszerbiztonság valamint a gasztronómia területén végzett együttműködésre összesen 1,6 milliárd forintot nyert pályázati forrásból a négy felsőoktatási intézmény.


SZTEinfo

 

Korábban írtuk az SZTE élelmiszerbiztonsági projektjéről:

„A mezőgazdaság szerepe az élelmiszerbiztonságban” című kerekasztal-beszélgetés

TÁMOP 4.1.1-C - élelmiszerbiztonsági eredményeket összegző szakmai workshop a Szegedi Tudományegyetemen

Az SZTE részvételével alakul meg az ÉKMSZ

Élelmiszerbiztonsági workshopot tartottak az SZTE Mérnöki Karán

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek