Bezár

Hírarchívum

eric_wieschaus_kiemelt_nagy

Eric Wieschaus Nobel-díjas tudós tartott előadást az SZTE-n

Eric Wieschaus Nobel-díjas tudós tartott előadást az SZTE-n

2015. november 09.
3 perc

A tizenötödik Nobel-díjas előadás hangzott el 2015. november 6-án a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központban. Eric Wieschaus, amerikai genetikus és embriológus több száz tudós jelöltnek mutatta be kutatási területét.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Immár hatodik alkalommal rendezte meg a Nobel-díjasok – Tehetséges Diákok Találkozóját a Szegedi Tudományegyetem, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont és a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány. A 2015. november 6 és 7 közötti rendezvénysorozaton több mint 15 elismert kutató előadásait hallgathatták meg a természettudományok iránt érdeklődő középiskolások és egyetemisták.

 


Multigenerációs iskolarendszer a Szegedi Tudós Akadémia


A nagyszabású rendezvény megnyitóján Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora, Bari Ferenc, az Általános Orvostudományi Kar dékánja, Ormos Pál, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont főigazgatója, és Varró András a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a résztvevőket. A rendezvényen Hegyi Péter, a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány kuratóriumának titkára elmondta: a Szegedi Tudós Akadémia felállításával egy új, XXI. századi multigenerációs iskolarendszer felállítása volt a céljuk. Hozzátette: feladatuk a tehetséges tanulók külföldre vándorlásának visszaszorítása, és egy olyan képzés kialakítása, mely a legtehetségesebb diákoknak 16 éves kortól 20 éven át biztosítja a megfelelő lehetőségeket.

 

Eric_Wieschaus_Nobel-dijas_kepek
Eric Wieschaus Nobel-díjas tudós tartott előadást az SZTE-n - GALÉRIA


Több száz fiatalnak tartott előadást a Nobel-díjas tudós


Eric Wieschaus tanulmányait az indianai South Bend-i katolikus elemi és középiskolában végezte. Zongorázott és festett, művészi pályára készült. Egy nyári természettudományi programban nyert betekintést egy élettani labor működősébe, ekkor döntött úgy, hogy biológus lesz – ismertette Bari Ferenc, az SZTE Általános Orvostudományi Kar dékánja. A Nobel-díjas kutató méltatásában kiemelte: Eric Wieschaus felsőfokú tanulmányait a katolikus Notre Dame Egyetemen kezdte, ahol embriológiai kutatásokkal foglalkozott. Diplomája megszerzése után tanulmányait a Yale Egyetemen folytatta, ahol muslicaembriológiával foglalkozott. Doktori fokozatot szerzett, majd posztdoktori ösztöndíjjal Zürichben kezdte kutatói pályáját. Az embriók fejlődését szabályozó gének felfedezéséért 1995-ben megkapta az orvostudományi Nobel-díjat.

 

A VI. Nobel-díjasok – Tehetséges Diákok Találkozóján Eric Wieschaus több száz fiatalnak tartott előadást, melyben az embrionális sejtfejlődéssel kapcsolatos kutatásait ismertette. Az amerikai genetikus és embriológus Zürichben kezdte kutatói pályáját, ahol a muslicasejtek kultúrában való tenyésztésével és genetikai mozaik embriók létrehozásával foglalkozott. Az Európai Molekuláris Biológiai Laboratóriumban kezdett el olyan mutációkat keresni, amelyek befolyásolják a Drosophila-embriók fejlődését. Kutatótársával, Christiane Nüsslein-Volharddal ultraibolya fénnyel és mutagén vegyszerekkel kezelve a muslicákat 27 ezer sejtvonalat vizsgáltak végig és végül 139 olyan gént azonosítottak, amelyek egyértelműen szabályozták a korai fejlődést. Hasonló, mutációkereső vizsgálatokat végzett Amerikában svájci feleségével, a lárvákat befolyásoló anyai hatásokat szabályozó géneket kutatva. Az amerikai tudóst a korai embrionális fejlődés genetikai szabályozását illető felfedezéseiért 1995-ben orvostudományi Nobel-díjjal ismerték el.


A nemzetközileg elismert tudóssal a diákok kötetlen körülmények között is találkozhattak, a tudós a szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumban és a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnáziumban is meglátogatta a fiatalokat.

 


Elismert kutatók és tudós jelöltek ismertették tudományos témáikat


Eric Wieschaus mellett más elismert kutatók előadásait is meghallgatták az érdeklődők. Sahin-Tóth Miklós, a Bostoni Egyetem professzora a hasnyálmirigy-gyulladás genetikai kockázatait ismertette, majd Gertrud Schüpbach beszélt kutatói munkásságáról, melynek során légypeték fejlődését, valamint ezeknek különböző mutációját kutatja. Eric Wieschaust és Sahin-Tóth Miklóst november7-én, szombaton az SZTE Doctor Honoris Causa címmel tüntették ki. Erről itt olvashat.


A rendezvény délutáni szekcióiban a részt vevő diákok többek között a neurológia, a genetika, a bioelektronika és a molekulársi biológia legújabb kutatási eredményeiről hallgathattak beszámolókat a különböző tudományterületek elismert kutatóitól, a Szegedi Tudós Akadémia mentoraitól. November 7-én pedig a Szegedi Tudós Akadémia kiemelkedő tehetségei, a Szent-Györgyi Ifjak számoltak be kutatási eredményeikről.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek