SZTE Info

kiemelt_irinyi_kemia_verseny

Mintegy háromszázan az Irinyi kémia versenyen

A hétvégén a Szegedi Tudományegyetem adott otthont az Országos Irinyi János Kémiaverseny döntőjének, amelyen - itthonról és határon túlról - mintegy háromszázan vettek részt. Az idei Irinyi-díjasok: Mihalicz Ivett és Jedlovszky Krisztina.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Ebben az esztendőben is a Szegedi Tudományegyetem adott helyet az Országos Irinyi János Kémiaverseny döntőjének. A péntektől vasárnapig tartó tanulmányi versenyre 186 diák - közöttük a határon túlról Csíkszeredáról, Révkomáromból, Kolorzsvárról is -, valamint közel száz tanár érkezett.


IRINYI_KEMIAVERSENY_2016_SZEGED_07A verseny résztvevőit az ünnepélyes megnyitón pénteken prof. Dr. Szabó Gábor akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem rektora köszöntötte.


A diákok szombaton az elméleti és gyakorlati fordulón vettek részt, az utóbbi során laboratóriumban végrehajtott analitikai kémiai feladatokat végeztek. Ezt követően az ÁOK dékána, prof. Dr. Bari Ferenc tartott előadást.


Az egyes kategóriák legjobbjai - összesen huszonöt diák, köztük Szegedről Radnótis diákok is - vasárnap délelőtt a 10 perces felkészülési időt követően tartott rövid előadást egy adott témáról, amelyet négytagú zsűri pontozott. Így alakult ki a végső helyezés.


Irinyi_kemia_verseny
A versenyen készült képek itt megtekinthetőek.


Az idei verseny Irinyi-díjasai: Mihalicz Ivett ( Révai Miklós Gimnázium és Kollégium, Győr, felkészítő tanár: Pőheimné Steininger Éva) és Jedlovszky Krisztina (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest, felkészítő tanár: Keglevich Kristóf).


A Szegedi Tudományegyetem gondozásában megjelent Tudástár sorozattal három pedagógust jutalmazott a zsűri kiemelkedő tehetséggondozó munkájáért: Hancsák Károly (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium), Keglevich Kristóf (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest) és Sebő Péter (Eötvös Loránd Tudományegyetem Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium, Budapest). A köteteket az Egyetem nevében Mucsi László, a TTIK dékánja adta át.


SZTEinfo

Fotó: SZTE Szerves Kémiai Tanszék

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. augusztus 02.

nyito_PB

Hogyan változik a lakosság véleménye egy sportesemény alatt? Milyen társadalmi hozadéka van egy nemzetközi sporteseménynek? Polcsik Balázs, az SZTE JGYPK Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasa többek között ezeket a kérdéseket járta körül nyertes pályázatában. A fiatal kutatót tapasztalatairól és eredményeiről kérdeztük.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *