SZTE Info

Kockázat nélküli genetikai vizsgálat, az SZTE szakmai hátterével

A várandós nők magzatának legújabb genetikai tesztvizsgálatát Magyarországon a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja és az UNI-Med Kft. végzi. A vérvételen alapuló, az esetleges genetikai károsodását kimutató Veracity teszt eredményét a szülők számára az SZTE szakemberei segítenek értelmezni.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– A leggyakoribb magzati kromoszóma rendellenességek hatékonyan szűrhetőek anyai könyökvénából vett vérből is, azaz egy hagyományos vérvétellel, a Veracity teszt alkalmazásával – hangsúlyozta Széll Márta. A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Genetikai Intézetét vezető egyetemi tanár, az SZTE ÁOK tudományos és külkapcsolati dékánhelyettese elmondta: 1997-ben ismerték föl a tudósok, hogy a kismama vére is tartalmazza a magzati eredetű szabad DNS-eket. Az ebből kiinduló, vérvételen alapuló genetikai tesztvizsgálat 2011 óta Magyarországon is elérhető, de csak magáncégek révén, akik külföldi partnereik szolgáltatásaira támaszkodnak. Ezzel szemben a most bevezetett Veracity teszt szakmai hátterét az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ genetikusai, szülészeti és nőgyógyászati klinikája, valamint a védőnői szolgálat adja.


_MG_7018

A várandós nők által igénybe vehető szűrő- és diagnosztikai vizsgálatok rendszerét is vázolta a professzor, miközben az új eljárás további előnyeit ecsetelte a módszer bevezetését bejelentő 2016. június 29-i, az SZTE központi épületében tartott sajtótájékoztatón.

 

  Egy csepp vérből sok adat

A Veracity teszt előnye, hogy nem jár vetélési kockázattal és a várandós kismama számára is jóval kisebb megterhelést és pszichés próbát jelent a hagyományos vérvétel, mint a hasfali szúrással történő mintavétel.

 

– Az anyai vérminta a kellően nagy mintaszámmal rendelkező ciprusi vizsgáló központba kerül. A kismama 10 napon belül garantáltan megkapja a Veracity teszt eredményét, ami a hasfali szúrást igénylő genetikai vizsgálatok esetén akár 2-3 hét is lehet – közölte Széll Márta. A professzor szerint a Veracity teszt megbízható, közel 100%-os érzékenységű vizsgálat. Az SZTE Általános Orvostudományi Kar szakembereit a külföldi partner kérte föl a programba való bekapcsolódásra.

 

A terhesség korai szakaszában, a 8-10. héttől hatékonyan alkalmazható Veracity teszt. Az egyszeri vérvétel, az eljárás alkalmazása, a klinikai genetikai tanácsadás 190 ezer forintba kerül.


  Újgenerációs rendszer

Az új genetikai teszttel kimutatható: fennáll-e például a Down-szindróma, az Edward-kór vagy a ritka Patau-kór esélye.


_MG_7028

 

A Veracity teszt a 21-es, 18-as, 13-as és a nemi kromoszómák (X és Y kromoszómák) esetleges rendellenességeit vizsgálja a magzat esetében. Más kromoszómák vizsgálatát a teszt nem foglalja magában, mivel a többi kromoszóma esetében általánosságban igaz, hogy rendellenességük olyan súlyos betegségeket eredményeznének, amelyek a magzati élettel nem összeegyeztethetőek és ezért általában méhen belüli elhaláshoz, vetéléshez vezetnek.


Az anyai vérben található szabad DNS-szakaszok elemzését végzi el a Veracity teszt. Így képes hatékonyan kiszűrni a magzat leggyakoribb genetikai rendellenességeit. A módszer megbízhatóságának alapját egy úgynevezett újgenerációs szekvenáló rendszer biztosítja.


_MG_7026

A Veracity teszt a NIPD Genetics szabadalmaztatott eljárása, a vizsgálat elvégzése a NIPD Genetics akkreditált, minőségbiztosított, központi laboratóriumában, Cipruson történik az SZTE SZAKK Orvosi Genetikai Intézet közreműködésével. A teszt megfelel az Európai Unió által előírt standardoknak.

 

  Honlap és szóróanyag

A várandós nők máris igénybe vehetik a Veracity tesztet. Az ezzel kapcsolatos szervezési, logisztikai feladatokról a nyilvánosságot Resch József, a térítéses betegellátást szervező és ellátó egyetemi tulajdonú cég, az UNI-Med Szeged Egészségügyi Szolgáltató Kft. ügyvezetője tájékoztatott. Elmondta, hogy például az induláshoz szükséges engedélyek beszerzése fél évig tartott.


Az UNI-Med Kft. széles körű, kiemelt marketingtevékenységet folytat az új szűrővizsgálati lehetőség bevezetése, hazai és külföldi kiterjesztése és népszerűsítése érdekében.

 

A teszt ismertségének növelését a modern www.veracity.hu honlap, online és offline kampány is támogatja. A szóróanyagok, a nyomtatott ismertetők máris igényelhetőek a nőgyógyász szakorvosoknál, a rendelőkben. Hamarosan elkészül a Veracity tesztről és az SZTE nyújtotta szakmai háttérről teljes körű információt nyújtó egeszsegesmagzat.hu portál is.

SZTEinfo – Ú. I.

Fotók: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. augusztus 02.

nyito_PB

Hogyan változik a lakosság véleménye egy sportesemény alatt? Milyen társadalmi hozadéka van egy nemzetközi sporteseménynek? Polcsik Balázs, az SZTE JGYPK Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasa többek között ezeket a kérdéseket járta körül nyertes pályázatában. A fiatal kutatót tapasztalatairól és eredményeiről kérdeztük.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • augusztus 26. 08:00 - 31. 20:00
  • augusztus 28. 08:00 - 30. 18:00
    Az SZTE BTK Klasszika-filológia és Neolatin Tanszék nemzetközi konferenciája
  • augusztus 28. 13:00 - 31. 20:00
    A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület, a Móra Ferenc Múzeum és a SZAB Filozófiai és Történettudományi Szb. szervezésében
  • augusztus 30.
    09:30 - 12:00
    9:30 Arrival and Presentation of SZTE Service Units: Frankofon Centre, American Corner, Confucius Institute, SZTE Counseling, Demola Programme; Meet the representatives at their stands;
    10:00 Opening Ceremony
    Welcome Speech: Dr. habil Péter Zakar, Vice Rector for International and Public Relations,
    and by Dr. Tamás Bene, Director for International and Public Relations
    10:30 Introduction of Mentoring System, Student Unions
    Presenter: ESN Szeged, EHÖK
    10:45 Introduction of the Stipendium Hungaricum Scholarship Programme;
    Presenter: Office for Full-time Study Programmes
    11:00 Presentation held by the Hungarian Police Department
    11: 30 Immigration Issues
    Presenter: Directorate General for Alien Policies
  • augusztus 31.
    10:00 - 16:00