Bezár

Hírarchívum

Kiemelt_pneumobil_2_

A járműtervezés és építés, az autóversenyzés is az SZTE mérnökképzésének része

A járműtervezés és építés, az autóversenyzés is az SZTE mérnökképzésének része

2017. július 06.
5 perc

Meghökkentően érdekes kurzusokat kínál a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak. Az SZTE Mérnöki Karán és az SZTE Természettudományi és Informatikai Karán tanuló fiatalok egyaránt felvehetik tantárgyaik közé a Pneumobil és az Eco Marathon versenyjárművekhez kötődő kurzusokat. A versenyek és a képzés, az egyetem és a partner cégek segítő kapcsolatáról az SZTE Mérnöki Kar oktatóját és dékánját kérdeztük.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

„Egy nagy szerelés, amit időnként futamok szakítanak meg” – találóan így jellemezte egy újságíró a felsőoktatási intézmények hallgatói által fejlesztett, alternatív energiahordozókkal működtetett járművek versenyeit. A sűrített levegővel hajtott pneumobilok tíz éve elstartolt futamain a kezdetektől részt vesz, egyre jobb eredményeket ér el a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara. Az Eco Marathon kisfogyasztású járműveinek nemzetközi vetélkedésébe három éve kapcsolódtak be az SZTE Mérnöki Kar, valamint az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar hallgatói.


Pneumobil_csapat

 

Autóversennyel záruló egyetemi kurzusok


Az SZTE Mérnöki Karán Pneumobil címmel, míg az SZTE MK és az SZTE TTIK hallgatói számára is Shell Eco-Marathon elnevezéssel meghirdetett, autóversennyel záruló kurzusokon eddig félszáznál is több egyetemista ismerhette meg az érzést, amit egyikük, az SZTE MK gépészmérnök hallgatója, Gyulai Zoltán úgy fejezett ki, hogy: „alkottunk valamit és ez király!”


– A legutóbbi, a X. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyt 2017. májusának első hétvégéjén Egerben tartották. A 7 ország 48 csapata között sikeresen szerepelt a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának két csapata is. Az SZTE MK Arriari csapata a pneumobilok ügyességi versenyében a normál kategória 11. helyén végeztünk, a teljes mezőnyben 14. helyen. A gyorsulási versenyben a normál kategóriában az 5. helyet, a teljes mezőnyben a 8. helyet szereztük meg. Csapatunk elnyerte a „Legszebb karosszéria” különdíjat. Az elektromos motorral működő járművek 2017. június 23-25. közötti, a franciaországi Le Mans-ban rendezett Shell Eco Marathon versenyen az 1 kWh energia felhasználásával megtehető távon is jelentősen javítottak tanítványaink a tavalyi számaikhoz képest: a szegedi egyetem STECO gárdája 18 csapat közül lett ötödik a kategóriájában – újságolta Péter Szabó István okleveles gépészmérnök, az SZTE Mérnöki Kar főiskolai docense.


SZTE_MK_docens_Peter_Szabo

 

A Ferrari-piros pneumobil az SZTE Mérnöki Kar, a padlizsán-lila Eco Marathon versenykocsi pedig az SZTE Mérnöki Kar, valamint az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar közös projektje. Péter Szabó István, az SZTE MK Folyamatmérnöki Intézet főiskolai docense a mérnöknek készülőket vezényli, míg az SZTE TTIK hallgatói közül érdeklődőket Kokavecz János főiskolai docens irányítja. Az Airrari pneumobil csapatban dolgozó hallgatók az Eco-Marathon csapat tagjai is egyben. A sűrített levegővel hajtott autók versenyén az SZTE Mérnöki Kar több csapattal is indul: például az SZTE MK Műszaki Intézet főiskolai docense, Tóth István Tibor vezette Pepp-Air Team Szeged csapat léghajtánya legutóbb Egerben a gyorsulási versenyben volt eredményes, normál kategóriában a 6., összetettben a 9. helyet szerezte meg.

 

 

Az ipar is segíti az SZTE céljait


– A legutóbbi egyetemi kurzus és a tervezés 2016 szeptemberében kezdődött, 2017 januárjától az elektromos jármű fejlesztésével és építésével járó munka sűrűvé vált. A céljaink eléréséhez nélkülözhetetlen az együttműködés az iparral. Az SZTE-vel együttműködő partner cégek és az egyéni támogatók biztosították – többek között – a szereléshez szükséges anyagokat és teret. Például a hallgatók a szerelőmunkához az Entra-Sys Kft., a váz gyártásához a Tornádó International Kft. műhelyét használhatták, a Duna Aszfalt eladásra szánt csarnokában készíthettük el a burkolatot, az egyenruhának számító overállunkat pedig a Vektor Kft. varrta – sorolta a legjelentősebb szponzorokat Péter Szabó István. – Legnagyobb támogatónk idén is a Knorr-Bremse Magyarország Kft. volt, de évek óta segít bennünket a Varinex Zrt., a Loctite, a Havancsák Kft. is. Köszönettel tartozunk az összes támogatónknak.


pneumobil_pilota

Az egyetem két alapítványa is segíteti az SZTE és az ipar kapcsolatára is építő képzés, a járműfejlesztők munkájukat. Az adományozók a Szegedi Universitasért 2007 Alapítvány, illetve A Természettudományos Műszaki Képzés és Kutatás Támogatásáért Közhasznú Alapítvány részére személyi jövedelemadójuk 1%-át is odaadták.

 

Jó működés közben látni a tanári munka eredményét. Élvezetes egy járműfejlesztési projektet végigvinni, miközben a tanítványaim közössége is fejlődik. A társaság nagy része csapattag marad és folytatja a felkészülést a 2018-évi Shell Eco Marathon versenyre: a hajtómű tökéletes, a súlycsökkentésben kell eredményesnek lennünk – jelentette ki Péter Szabó István. Tanítványainak a célja az, hogy a továbbfejlesztett jármű tesztelésére és a pilóta edzésére több idő jusson. Ebben segít az immár három éve népszerű, az SZTE Mérnöki Karán a 2017-2018. tanévben is meghirdetett különleges kurzus, melynek elnevezése: Shell Eco Marathon.

 

 

A vetélkedőktől a duális és kooperatív képzésig


Jelentősen hozzájárul a pneumobilok versenye és a Shell Eco Marathon a gépészmérnök és mechatronika szakos hallgatóink képzéséhez – vélekedett Bíró István, az SZTE MK Műszaki Intézetét vezető egyetemi docens, az SZTE MK új dékánja. – A számításokon alapuló tervezéstől és a dokumentáció összeállításától, elfogadtatásától kezdve az alkatrészek sok manuális munkát igénylő gyártásán át a projekt teljes levezényléséig számos területen szereznek gyakorlati tapasztalatot a tanrendben is meghirdetett kurzust elvégző fiatalok. Ehhez hasonló módon más versenyek – például a tésztahíd-építés – is hozzájárulnak hallgatóink gyakorlati ismereteinek bővítéséhez, mint a duális és a kooperatív képzés.


SZTE_MK_Biro_dekan_eloadasa


A duális képzésben részt vevő hallgató számára a vállalati kapcsolat az egyetemre történő belépésétől kezdődik. Az elméleti és a gyakorlati képzés párhuzamosan halad, a hallgató tanévenként 19 hetet annál a cégnél dolgozik, amely együttműködik az SZTE Mérnöki Karával. A kooperatív képzés annyiban rugalmasabb, hogy a motivált és a diplomája megszerzéséhez közeledő egyetemista 1 vagy 2 féléven át főállásban az adott vállalat munkatársaként heti 4 napot dolgozik, 1 napig – egyéni tanrend alapján – a tanulmányaival foglalkozik. A duális képzés németországi minta alapján izmosodik az SZTE Mérnöki Karán is: jelenleg 28 hallgató vesz részt a programban, 2017 őszén indul a harmadik tanév, amelyre a vállalatok összesen 107 gyakorlati képzési helyet hirdettek meg.

 

Az SZTE MK új dékánja szerint feladatuk, hogy kiszolgálják a térség mérnökök iránt mutatkozó munkaerő-piaci igényeit. – Az alap- és mesterszakot elvégző hallgatóink iránt egyaránt nagy a kereslet, szükség van munkájukra. Ezért indítunk új képzéseket a munkaerőpiac elvárásainak megfelelően, miközben – a duális és a kooperatív képzésünket erősítve a vállalati kapcsolatainkat mélyítjük és szélesítjük – húzta alá Bíró István. – Örömteli tapasztalatunk, hogy több duális partner vállalatunknál közreműködtek kollégáim műszaki fejlesztési projektekben.


SZTEinfo – Újszászi Ilona

Fotók: Dani Géza, SZTE csapatok

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek