Bezár

Hírarchívum

kiemlet_EFOP361nyito

Több milliárdos kutatás-fejlesztési program indult az SZTE-n

Több milliárdos kutatás-fejlesztési program indult az SZTE-n

2017. június 07.
2 perc

Az SZTE és a Gál Ferenc Főiskola több mint 3,6 milliárd forint uniós támogatást nyert arra a több tudományterületet összekapcsoló kutatási programra, amely középpontjában az egészségállapottal kapcsolatos vizsgálatok állnak a fogantatástól kezdve egészen az időskorig.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A projekt célja a két szegedi felsőoktatási intézmény kutatási szolgáltatásainak bővítése, a tudományos utánpótlás erősítése, valamint a megszülető eredmények piaci hasznosításának elősegítése is.


Az intézmények által a négyéves program során felhasználható forrás nagyobb részét az SZTE-en induló 18 és a GFF-án kezdődő két kutatási programra fordítják. Ezeket olyan fiatalabb szakemberek irányítják, akik tudományos karrierje szempontjából ez nagy ugrást jelenthet, és egyben hosszútávon lehetőséget arra, hogy bekapcsolódjanak a nemzetközi kutatói hálózatok munkájába.

 

Az elöregedő társadalmakban az egészség és a munkaképesség megőrzése egyre fontosabb feladattá válik. A több tudományterületet érintő kutatások a fogantatástól egészen az időskorig vizsgálják az egészségmegőrzés és -fejlesztés lehetőségeit. Az alprogramok egy része a meddőség korrekciójával, és a gyermekkor tipikus betegségeivel foglalkozik, egy másik csoportja az egészség felnőttkori visszaállításának lehetőségeit vizsgálja, egy harmadik célja pedig az időskori betegségek megelőzése, a diagnosztikai eljárások fejlesztése. Az interdiszciplinaritás jegyében a szakemberek egy-egy probléma gazdasági és társadalmi vetületeivel is foglalkoznak.

 

A tudományos programok kiváló lehetőséget teremtenek a szegedi felsőoktatás tudásbázisának bővítése mellett a helyi és regionális igényeket kielégítő kutatás-fejlesztési szolgáltatások fejlesztésére is. A Szegedi Tudományegyetem szándéka hogy magas színvonalon legyen képes kiszolgálni az intézmény ipari partnereitől érkező, egyre növekvő igényeket és támogassa az alap- és alkalmazott kutatási eredmények hasznosítását. A program célja a doktori iskolák piaci igényekre alapuló fejlesztése, az ipari partnerek részéről érkező kutatási témák beemelésével, emellett innovációmenedzsment-képzés indul, és mentorálással segítik az egyetemhez kapcsolódó start up vállalkozások megerősödését. A projekt során kiemelt figyelmet kívánnak fordítani a Horizon2020 programban való egyetemi részvétel erősítésére és a nemzetközi K+F+I kapcsolatok kiterjesztésére is.

 

Az előrejelzések szerint rohamosan növekedni fog azoknak a betegségekkel küzdő, egyedülálló embereknek a száma, akiket család híján más nem tud majd gondozni, csak a professzionális szociális ellátórendszer. A Gál Ferenc Főiskolán induló programok célja az új generációs szociálisszakember-képzés kereteinek kidolgozása, illetve az állami és nem állami fenntartású ellátók közötti, jelenleginél sokkal szorosabb együttműködés kialakítása.

 

Az EFOP-3.6.1-16-2016-00008 Intelligens szakosodást szolgáló intézményi fejlesztések intelligens élettudományi technológiák, módszertanok, alkalmazások fejlesztése és innovatív folyamatok, szolgáltatások kialakítása a szegedi tudásbázisra építve” című projektben elnyert több mint 3,6 milliárd forint 4 éven keresztül biztosít lehetőséget arra, ACULATI_ELEMinfoblokk_kedv_final_CMYK__ESZAhogy a Szegedi Tudományegyetem és a Gál Ferenc Főiskola a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégiában és az intézményfejlesztési tervben megfogalmazott célkitűzéseket elérje.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek