Könyvbemutató: a Fekete István-kutatás központja lett az SZTE JGYPK tanító és óvóképzője

„… rajongói makacsul ragaszkodnak kedvencük legendáihoz: a megveretéshez, üldöztetéshez és betiltáshoz, valamint ahhoz, hogy mindig hibátlanul alkotott. Emiatt viszont az irodalmárokat nehéz meggyőzni, hogy legalább kezdetben tekintsenek el a kultikus beszédmód riasztó elfogultságaitól, és az életművet a dokumentálható életrajz meg az újraolvasott szövegek szintéziseként vizsgálják. Azonban a laikus és a kritikus nézőpontok évtizedekkel az író halála után is olyan távoliak – még inkább: annyira szemben állnak egymással –, hogy lehetetlen köztük a párbeszéd” – jellemzi a Fekete István életművének a megítélése körül kialakult helyzetet a kutató, Sánta Gábor. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Juhász Gyula Pedagógusképző Kar (JGYPK) Tanító- és Óvóképző Intézet (TÓKI) 2016-ban elhunyt munkatársára posztumusz kötetét bemutató, 2017. november 27-i találkozón többféle módon is szó esett Fekete István hagyományairól.

Előszó helyett került a Szegedi Egyetemi Kiadó – Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó által gondozott kötet élére a Sánta Gábor tapasztalatait és törekvéseit összegző, a posztumusz kötet címeként is kiemelt tanulmány: Fekete István hagyományai. A szerző 5 pontba sűrítve indokolta, mi az oka annak, hogy Fekete Istvánt máig „ifjúsági íróként” minősítik, vagyis miért nem sikerül a magyar irodalomtörténetben az őt megillető helyen említeni. Az okok közé sorolta a műveit gondozó ifjúsági könyvkiadó pecsétjét, az özvegye és utódai, illetve egyes rajongói és hagyatékának gondozói érdekek által orienált szűklátókörűségét. De felelőssé tette a „kultikus beszédmódtól idegenkedő irodalmárok” kényelmességét is.

Olvasmányélményekkel ízesített beszélgetést vezetett Bíró-Balogh Tamás, az SZTE JGYPK TÓKI tanársegédje, Sánta Gábor posztumusz kötetének szerkesztője, mikor a Tüskevár és a Téli berek, a Koppányi aga testamentuma és a Ballagó idő szerzőjéről kérdezte a könyvtáros Oros Sándort és az antikvárius Borda Márton Áront. Kiderült: mindannyian Fekete István-rajongók abban az értelemben is, hogy a kamaszkorukban „ifjúsági regényként” olvasott köteteket felnőttként ismét kézbe vették. Oros Sándor elárulta: számára a nyári vakáció a Tüskevár, a karácsonyi szünet a Téli berek újra-olvasásával indul, és mindkét regényben fölfedez olyan színeket és gondolatokat, amelyekre korábban nem figyelt fel. A Fekete István-könyveket, fotókat, leveleket gyűjtő Borda Márton Áron véleményt mondott az író körül az özvegye és gyermekei által kialakított kultusz káros, mert a szerző sokoldalúságát elfedő hatásairól.

Hetedik önálló kötete Sánta Gábornak a posztumusz kiadvány. Az SZTE fiatalon elhunyt irodalomtörténésze látszólag mindent megírt, amit ma tudni lehet Fekete Istvánról. Mégis hagyott feladatot a munkáját folytató kollegákra. Ez persze nem csoda, hiszen Fekete István hagyatéka óriási: a Wikipedia szerint közel kilencven kötete látott napvilágot az 1937-2016 közötti időszakban, közte ismert és kevésbé ismert regények, novellák, színdarabok, filmforgatókönyvek és memoárok. Az SZTE JGYPK TÓKI oktatói közül Bíró-Balogh Tamás folytatja a Sánta Gábor által elkezdett és az SZTE TÓKI hallgatói körében népszerű Fekete István szemináriumot. De életben tartja azt a tervet is, mely szerint Cooper Nagy Indiánkönyvéhez hasonlóan egy kötetbe kellene foglalni Fekete István összetartozó műveit. Az egykori tanítvány, Oros Sándor a könyvbemutató közönségét alkotó egyetemistákkal megosztotta az egykori Sánta Gábor szemináriumán gyűjtött diákkori felfedezései közül azt is, hogy Fekete István egyik „eltemetett” társadalmi regénye az önéletrajzi ihletésű Ballagó idő. Míg az antikváriumát az interneten működtető Borda Márton Áron szerint minden gyűjtő hozzájárul az író gazdag hagyatékának a feltárásához és újragondolásához.

SZTEinfo – kép és szöveg: Ú. I.