Bezár

Hírarchívum

TP

Miniszteri elismerés kapott Tóth Péter, az SZTE ZMK dékánja

Miniszteri elismerés kapott Tóth Péter, az SZTE ZMK dékánja

2017. november 29.
2 perc

Három jeles zeneművész Tóth Péter, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának dékánja, valamint Gyöngyösi Levente és Balatoni Sándor kapta meg kiemelkedő szakmai teljesítményéért az emberi erőforrások miniszterének elismerő oklevelét.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az elismerést Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár adta át Budapesten 2017. november 28-án. A politikus köszöntő beszédében hangsúlyozta, büszkék lehetünk arra, hogy kórusművészetünk, miközben népzenei hagyományunk tiszta forrásából kisarjadzott bartóki, kodályi örökségünket gondozza, aközben a fiatal, kortárs szerzők teljesítménye is a nemzetközi élmezőnybe tartozik.


_MG_0384


Tóth Péter 1965-ben született Budapesten. 1990-ben szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol Petrovics Emil osztályába járt. A 90-es években számos kísérőzenét írt színházi produkcióihoz, és több évig dolgozott a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanáraként. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar dékánja, a Zeneelmélet Tanszék vezetője. Számos kórusműve nyert díjat magyar és nemzetközi versenyeken. 2007-ben Erkel-díjat, 2009-ben KÓTA díjat, 2013-ban Bartók-Pásztory Ditta-díjat kapott. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.


Tóth Péter, Gyöngyösi Levente és Balatoni Sándor nemrégiben az Európai Kóruszeneszerzői Díjat is átvehette, miután 16 európai országból beküldött 51 kóruszenei szerzemény között az ő alkotásaikat tartotta a legjobbaknak a nemzetközi zsűri. A 2017–18-as évadban harmadik alkalommal megrendezett versenyre az Európai Kórusszövetség – Europa Cantat mintegy 40 országban működő tagszervezetei küldhettek be 3-3 pályaművet. Acappella kategóriában a zsűri megosztott első díjat adott Balatoni Sándornak Cantate Domino, illetve Tóth Péternek Mesedoboz című darabjáért. Hangszerkíséretes kategóriában Gyöngyösi Levente Jubilate Deo című darabja volt a legjobb. A 300 eurós díjazásban részesült nyertes pályaműveket a jövő nyári Europa Cantat fesztiválon mutatják majd be. A 2015-ös pécsi Europa Cantat után a 2018-as fesztivál megrendezésének jogát az észt főváros, Tallinn nyerte.


Forrás: MTI

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek