Bezár

Hírarchívum

MTU_2017

Szegedi kitüntetettek a Magyar Tudomány Ünnepén

Szegedi kitüntetettek a Magyar Tudomány Ünnepén

2017. november 06.
1 perc

Pécsett tartották a Magyar Tudomány Ünnepe megnyitóját, 2017. november 3-án. A rendezvényen elismeréseket is átadtak, a díjazottak között van több szegedi kutató is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Kimagasló kutatói életműve elismeréseként hét tudós vehette át a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége által adományozott Eötvös József-koszorút, köztük Wollemann Mária, az orvostudomány doktora, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biokémiai Intézet nyugalmazott tudományos tanácsadója. A tudós csaknem hetvenéves kutatómunkájáért, a hazai biokémiai receptorkutatások elindításában végzett úttörő munkásságáért, példaértékű iskolateremtő tevékenységéért kapta az elismerést.

 

A Richter Gedeon Nyrt. és a Magyar Tudományos Akadémia által alapított díj kuratóriuma Bruckner Győző-díjat adományozott Tóth Gábornak, az MTA doktorának. A Szegedi Tudományegyetem Orvosi Vegytani Intézet professzorát a módosított peptidek, a biokonjugátumok szintézise és a peptidhormonok szerkezet-hatás összefüggéseinek vizsgálata területén elért kiemelkedő eredményeiért tüntették ki.

 

A 40 éven aluli kutatóknak adományozott Bruckner Győző-díjat Csupor Dezsőnek, a Szegedi Tudományegyetem Farmakognóziai Intézet docensének ítélték oda a természetes anyagok kutatása területén elért eredményeiért.

 

A Pungor Ernő kémikus akadémikus, a hazai és nemzetközi tudományos élet kiemelkedő alakja emlékének méltó megőrzésére alapított Pungor Ernő-díjat Kukovecz Ákos, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar docense vehette át az egydimenziós nanoszerkezetekből készíthető nanopórusos rendszerek kutatása területén elért eredményeiért.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek