Bezár

Hírarchívum

_MG_7177

Közös kutatás-fejlesztési projektet indított a Pick és az SZTE

Közös kutatás-fejlesztési projektet indított a Pick és az SZTE

2017. október 26.
2 perc

Uniós támogatással közös kutatás-fejlesztési projektet indított a Pick és a Szegedi Tudományegyetem. A 2021-ig tartó program célja, hogy innovatív megoldásokat találjanak a hagyományos húsipari termékek versenyképességének javítására.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Nagy Endre, a Pick vezérigazgatója a 2,573 milliárd forint összköltségű projektet bemutató sajtótájékoztatón elmondta, a Pick téliszalámi csaknem százötven éves múltra visszatekintő termék, elsőként vált hungarikummá, sok külföldinek Magyarország kapcsán ez jut eszébe.


_MG_7214


A szakember kifejtette, 1869-től az ipari fejlődés végigkíséri a gyártástechnológia korszerűsítését. Az első hetven évben a terméket csak télen állították elő, az 1939-re befejeződött fejlesztések tették lehetővé a füstölőegységek hűtését - a Tisza vizének felhasználásával -, ezzel a gyár kapacitását megduplázták. Hangsúlyozta, a célok ma is hasonlóak: alkalmazkodni a folyamatosan átalakuló fogyasztói és kereskedelmi igényekhez, úgy, hogy a termék egyedi ízvilága, aromája ne változzék, az elmúlt másfél évszázadban képviselt hagyományt továbbvigyék.


_MG_7202


Kálmán Tamás, a projekt vezetője közölte, a fejlesztési program az ellátási lánc teljes folyamatát felöleli. A kutatásokban a húsipari cég szakembereivel együttműködve részt vesznek az SZTE Mérnöki, Gyógyszerésztudományi, valamint Természettudományi és Informatikai karának munkatársai. Közösen dolgoznak a hús alapanyag víztartalmának csökkentésén, a füstölési eljárás fejlesztésén, a természetes penészkultúra standardizálásán, a klímatechnológia optimalizálásán, az automatizáláson, valamint a csomagolás- és a termékfejlesztés érdekében.


_MG_7233


Szabó Gábor akadémikus, az SZTE rektora hangsúlyozta, a projekt jó példa az ipar és az akadémiai szféra együttműködésre, amikor a piaci partnerek által megfogalmazott problémák megoldásába kapcsolódnak be az egyetemi kutatók. A professzor rámutatott, az egyetemen folyó kutatások színvonala gyakran olyan, hogy az intézmény nem talál a közvetlen környezetében együttműködő partnert. A Pickkel indult projekt azért is kiemelten fontos az egyetem számára, mert a szegedi cég világpiaci szereplő.


Az SZTE 26 hasonló, uniós támogatással indult kutatás-fejlesztési projektben vesz részt. Ezektől a felsőoktatási intézmény azt várja, hogy a létrejövő együttműködések akkor is folytatódnak majd, amikor az uniós kutatás-fejlesztési támogatások volumene lecsökken - mondta a rektor.


_MG_7168


Fendler Judit, az SZTE kancellárja hangsúlyozta, a kutatás-fejlesztés, innováció egyre nagyobb jelentőségű az egyetem és a régió életében. Az SZTE-n elindult projektek és az infrastrukturális fejlesztések komolyan hozzájárulnak ahhoz, hogy a legjobb oktatók és hallgatók is Szegedet válasszák.

 Forrás: MTI

Fotó: Bobkó Anna

arculati_elem_regionalis_fejlesztesi_alap

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek