Bezár

Hírarchívum

Kiemelt_AudMax
Slam poetry, ismeretterjesztés és nyílt nap a bölcsészet jegyében

Slam poetry, ismeretterjesztés és nyílt nap a bölcsészet jegyében

2018. január 24.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar az oktatói kiválóság alapján az ország legjobb bölcsészkara – a hazai felsőoktatási intézmények rangsorában. Az itt termelődő értékek átadását, az ismeretterjesztést küldetésének érzi az SZTE BTK: a Bálint Sándor programja mellett az itteni képzések értékeiről is szó esik a szegedi bölcsészet 2018. január 27-i nyílt napján.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Tanulni, művelődni, a világ minél több részletét megismerni jó. Ezt igazolják, illetve erre teremtenek lehetőséget a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának – némi térítési díj ellenében – szabadon látogatható kurzusai és programjai.


 

Bölcsész Szabadegyetem


– Küldetésünknek tartjuk, hogy azok a tudományos értékek, amelyek itt Szegeden termelődnek, minél szélesebb körben megismerhetővé váljanak a befogadó város, de akár Szeged szűkebb és tágabb környezete számára is. Ezért indítottuk el 2016-ban a Szeged és a szegedi egyetemi bölcsészkar egymásra nyitását célzó Bálint Sándor programot – magyarázta Sándor Klára, az SZTE BTK dékánhelyettese.


SK

Az SZTE BTK Bálint Sándor Programjának egyik népszerű eleme a Bölcsész Szabadegyetem, amely lehetővé teszi, hogy az úgynevezett „nappalis kurzusokra” nem egyetemi polgárok is jelentkezhessenek. Együtt tanulhatnak az egyetemistákkal mindazok, akik beneveznek a 2016-ban elindított Bölcsész Szabadegyetem programsorára. Tehát az előképzettség és az életkor nem akadály.

 

Az SZTE BTK Bölcsész Szabadegyeteme 2018 tavaszán több mint harminc kurzust kínál azoknak, akik megkötöttségek nélkül szeretnének bepillantani a tudomány világába.


Az SZTE Bölcsész Szabadegyeteme a történelemben az ókortól a modern korig hív kalandozásra, miközben az irodalom, a nyelvészet, az információs társadalom, a filozófia, a művészettörténet, a művelődéstörténet, a vallástudomány, a néprajz témakörében is izgalmas témákat villant fel. Idegen nyelvű előadások, illetve nyelvi képzések is szerepelnek a kínálatban, így a művelődni vágyók akár idegennyelv-tudásukat is fejleszthetik a kurzusok látogatásával. A 2018-as tavaszi félév első tanítási napja: február 5., de az SZTE Bölcsész Szabadegyetemre – a térítési díj befizetésének és – a jelentkezésnek a határideje: 2018. február 16. További információ az SZTE BTK honlapján.

 

 

AudMax Esték

 

Újabb eleme az SZTE Bálint Sándor Programnak az AudMax Esték. Az SZTE BTK Egyetem utcai épületének Auditórium Maximumában szerdánként 18 órakor kezdődő előadások célja, hogy a bölcsész hallgatók oktatói a hétköznapjainkat érintő témákról tudományos összefüggéseket fölvillantva, mégis közérthetően magyarázzanak. A tavaszi előadások témakörökbe rendeződnek, de egymástól függetlenek. Az előadók között irodalmár, történész, filozófus, régész, nyelvész egyaránt található.


BTK_nyilt_nap


– A szegedi bölcsészkar vezető oktatói saját kutatási területük témáiból, a legfrissebb eredményeket mutatják be a nagyközönségnek, kifejezetten népszerűsítő, nem szakembereknek szóló földolgozásban – magyarázta az SZTE BTK dékánhelyettese az AudMax Esték különlegességét. További információ az SZTE BTK honlapján.

 

 

Kisfilmtől a csetes kérdés-feleletig

 

Az SZTE BTK szabad hozzáférésű programjai mellett az itt továbbtanulni szándékozók számára fontos információkat, érdekességeket mutat be a 2018. január 27-i nyílt napján.

 

BTK_konyvunnep


– Gazdag programmal, sok információval várjuk az érdeklődő középiskolásokat 2018. január 27-én, szombaton. Bemutatjuk a szakjainkat, segítséget kapnak a felvételi eljárással kapcsolatban, oktatók és diákok válaszolnak az egyes szakokkal kapcsolatos kérdéseikre – sorolta Sándor Klára. – A szegedi bölcsészkart nálunk tanuló slammerek is bemutatják, a diákok megnézhetik az egyes szakok invitáló kisfilmjeit, könnyedebb bemutatót is tartunk arról, miért érdemes nálunk tanulni, és beszélgetünk néhánnyal azok közül a máris szép sikereket elért fiatalok közül, akik nálunk szerezték diplomájukat. Fölhívjuk a diákok figyelmét az SZTE BTK Bagolypostájára, arra a különleges lehetőségre, amelyet kifejezetten a felvételizőknek készített Facebook-oldalunk nyújt: ha bármilyen kérdésük van a felvételivel, szakjainkkal kapcsolatban, cseten kérdezhetik meg róla a BTK Tanulmányi Osztályát.

 

Az SZTE BTK képzéseinek egészét bemutató egyik kisfilm kérdéseire például Gécseg Zsuzsanna dékánhelyettes válaszol.

 

Az SZTE BTK felvételivel kapcsolatos kisfilmjei, a kart bemutató prezi, a felvételi eljárásról készült tájékoztató filmek, az egyes szakok brosúrái összegyűjtve megtalálhatók a szegedi bölcsészkarra felvételizőknek szóló honlapon.


 

SZTEinfo

Fotók: Bobkó Anna, Ú. I.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek