SZTE Info

Szegeden tartották 49. országos kongresszusukat az egészségügyi szakdolgozók

Az egészségügyi szakdolgozók országos tudományos kongresszusát június 27-29. között tartották a Szegedi Tudományegyetemen. A háromnapos konferencián 10 témakörben több mint 100 előadás hangzott el.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A magyar egészségügyi szakdolgozók országos tudományos rendezvénysorozatának első programját 1970. szeptember 30-án Debrecenben tartották, azóta a kongresszust minden évben más-más egészségügyi intézmény rendezi meg. Szeged először 1997-ben vállalkozott a kongresszus megrendezésére, és 21 esztendő után, 2018-ban, ismét Szeged láthatta vendégül az egészségügyi szakdolgozók reprezentánsait.

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ eseményének vezérgondolata: az inspiráció, innováció és a folyamatos alkalmazkodás az egészségügyi hivatást gyakorlók körében.

A kongresszus résztvevőit az ünnepélyes megnyitón az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárság és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ vezető képviselői mellett a házigazdák nevében Prof. Dr. Dr. Piffkó József tanszékvezető egyetemi tanár, a Klinikai Központ elnöke köszöntötte. Az ünnepségen részt vettek a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara és a Magyar Ápolási Egyesület országos elnökei is.

A rendezvény tudományos bizottsága által meghirdetett 10 témakörben beérkezett előadások közül 105 hangzott el a kongresszus három napján.

Kiemelkedően sikeres volt Dr. Molnár Zsoltnak, az SZTE SZAKK AITI tanszékvezető egyetemi tanárának a konferencia nyitó plenáris ülésén elhangzott előadása, amely az ápolók és az ápolás szerepét elemezte a kritikus állapotú betegek ellátása során, külön kiemelve a betegek túlélési esélyeinek növelésében betöltött szerepet. A záró plenáris ülésen Görög Ibolya egyetemi docens, protokoll szaktanácsadó tartott előadást „Európaiság – hitelesség az egészségügyben” címmel.

A kongresszuson Ungi Lászlóné Kántor Katalin, az SZTE SZAKK Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika nyugállományba vonuló intézetvezető főnővére átvehette a Sebalda Nővér Díjat, melyet évente egy személy kaphat meg az országban. Az elismerést Csordás Adrienn, a díj kuratóriumának alapító tagja adta át, elismerve ezzel Ungi Lászlóné Kántor Katalin tudását, szakmai alázatát, hivatásszeretét, példaértékű pályafutását.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2019. január 09.

SZEM_2018_dekanok_nyito

Mi a szegedi egyetem küldetése? A 2000-ben született 12 karú szegedi universitas kari vezetőinek válaszai az SZTE honlapján a Pillanatfölvétel a dékánoktól interjúsorozatban olvashatóak. Ezekre épül a Szegedi Egyetem Magazin alábbi összeállítása, amely az SZTE 12 karának hasonlóságait, az összetartó és előre vivő erőket villantja föl.

SZTEtelevízió

2018. szeptember 14.

tanevnyito_2018

A nemzeti hagyományok ápolásának jelentőségéről és az értelmiséggé válás összetettségéről is szó esett a hazai felsőoktatási intézmények 2018-2019. tanévét megnyitó, a Szegedi Tudományegyetemen rendezett ünnepségen. Az SZTE új rektora, a kormány két képviselője és Szeged polgármestere köszöntötte az elsőéves hallgatókat.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • február 18.
    18:00 - 19:30
    Az előadás témája a csillagászat, azon belül is szupernóva-robbanások megismerése lesz - nagyon izgalmas téma, most is nagyszerű előadóval! Előadónk a nagyon fiatal és még annál is tehetségesebb dr. Szalai Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának Junior Prima-díjas (!) csillagásza!
  • február 19.
    10:15 - 11:45
    A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
  • február 20.
    16:30 - 17:30
    2019-től a Somogyi-könyvtár programot indít Könyv és kutatója címmel. A 3. emeleten a Gyűjteményi és Helyismereti Osztály régi és ritka könyveivel, helyismereti dokumentumaival (levelezések, kéziratok stb.) találkozhatnak az érdeklődők, így megismerhetik állományunk kincseit. Az egyes dokumentumokról pedig egyetemi oktatók, professzorok tartanak előadást. A program egy órás, a kutatási eredmények megismerése mellett a látogatóink megnézhetik a szóban forgó irodalomtörténeti ritkaságokat is. Szabadegyetemünk tavaszi és őszi félévében a következő előadókat hallgathatják meg: Bíró-Balogh Tamás, Nagyillés János, Sándor Klára, Szilágyi Zsófia, Hansági Ágnes és Szörényi László. Bővebben: https://www.facebook.com/events/2433539956660730/, vagy a Somogyi Könyvtár honlapján.
  • február 20.
    18:00 - 19:00
  • február 22.
    12:00 - 13:00
    A Doktoranduszok Országos Szövetségének Matematikai és Informatikai Tudományok Osztálya (DOSZ MITO) és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság a Winter School of PhD Students in Informatics and Mathematics (WSPS) nevű téli iskoláját évente más-más egyetemen tartja. Idén a Szegedi Tudományegyetem Informatika Intézete ad helyet az eseménynek. A téli iskola célja, hogy multidiszciplináris tudományos kapcsolatok kiinduló pontja legyen, illetve, hogy a résztvevők egy intenzív workshop keretében új szakmai ismeretekre tehessenek szert.