Bezár

Hírarchívum

SZGYTV_2018

Nobel-díjasokkal is találkozhatnak a Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny résztvevői

Nobel-díjasokkal is találkozhatnak a Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny résztvevői

2018. június 12.
2 perc

Hetedik alkalommal rendezi meg magyarországi és határon túli középiskolások számára a Szegedi Tudományegyetem a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt. A kémia, biológia és fizika tantárgyból, valamint Szent-Györgyi munkásságáról és életéről szóló rangos tanulmányi vetélkedővel az egyetem egykori rektora előtt tiszteleg, ugyanakkor a tehetséggondozásra is hangsúlyt fektet.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A tanulmányi verseny társrendezvénye a Szegedi Tudós Akadémia által szervezett Nobel-díjasok – Tehetséges Diákok Találkozója, a háromnapos programsorozaton több száz középiskolás diák és tanár vesz majd részt. A csapatok és kísérő tanáraik részére a szervezők ingyenesen biztosítják a szállást, az étkezést, valamint a programokat.

 

Idén a verseny Szent-Györgyi Albert élete és munkássága mellett a 2012-2016 között fizikai, kémiai, fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjjal kitüntetettekre fókuszál. A háromfős csapatok számára a biológia, kémia és fizika kérdéssorokat, valamint a Szent-Györgyi életéről, munkásságáról szóló művelődéstörténeti feladatokat a szegedi egyetem elismert oktatói állítják össze. A verseny zsűrijének elnöke Prof. Dr. Dux László, az SZTE ÁOK Biokémiai Intézet tanszékvezetője; a zsűri tagjai Prof. Dr. Révész Piroska, az SZTE GYTK Gyógyszertechnológiai és Gyógyszerfelügyeleti Intézet vezetője, az MTA doktora; valamint Prof. Dr. Wölfling János, az SZTE TTIK Kémiai Intézet Szerves Kémiai Tanszék vezetője. A számítógépes elődöntőből a legjobb hat csapat jut be a szóbeli döntőbe. A döntősök értékes jutalmakat nyerhetnek.

 

Mint minden évben a szervező SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság idén is meghirdette a versenyhez kapcsolódó kreatív pályázatot „A mi kedvenc Nobel-díjasunk” címmel – kisfilm és képregény kategóriában. Az alkotók közül a legjobbakat szintén értékes jutalmakkal díjazzák.

 

Nem mennek haza üres kézzel azon csapatok sem, amelyek nem jutnak be a döntőbe: közöttük az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság intézet- és laborlátogatásokat sorsol ki. A tavalyi évben két iskola nyert látogatást az ELI-ALPS Lézerkutató Központba, szintén két iskola vehetett részt laborlátogatáson az SZTE Gyógyszerésztudományi Karán, három iskolát fogadtak az SZTE ÁOK Igazságügyi Orvostani Intézetében, egy-egy iskola az SZTE ÁOK Készségfejlesztő Központba, valamint az SZTE ÁOK Biokémia Intézetbe látogathatott el, három iskola pedig Szent-Györgyi emléksétán vehetett részt.

 

Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyre még lehet jelentkezni, az összes tudnivaló a verseny hivatalos honlapján található meg.

 

ACULATI_ELEMinfoblokk_kedv_final_CMYK__ESZAA verseny szervezése uniós forrásból valósul meg, az EFOP-3.4.4-16-2017-00015, "A Szegedi Tudományegyetem készségfejlesztő és kommunikációs programjainak megvalósítása a felsőoktatásba való bekerülés előmozdítására és az MTMI szakok népszerűsítésére" című pályázatnak köszönhetően.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek