IMG_5996-2

Nemzetközi robotolimpiát nyertek az SZTE gyakorló iskolájának diákjai

Aranyéremmel tértek haza az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola diákjai a dániai robotolimpiáról. A négynapos versenyen legóból épített vakvezető kutyájukkal és okosvárosukkal mindenkit lenyűgöztek és hatalmas sikert arattak.

Fantasztikus eredményt értek el Dániában a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola másodikos és harmadikos diákjai. A négynapos World Robot Olimpiadon (WRO) legfiatalabbként indultak a kisiskolások, akik csupán 3 hónap alatt építették meg robot vakvezető kutyájukat és az okosterepasztalt.


IMG_5989


A három fiatal – a másodikos Manai Delal és Kaszás Tamás, illetve a harmadikos Scurrah Linda – fejéből pattant ki az ötlet, hogy a legó készletből egy kutyát építsenek, majd a további közös gondolkodás eredményeként született meg a vakvezető kutya ötlete. A robot mellé pedig a gyerekek egy kislányt is építettek, hogy valósághűen tudják bemutatni a kutyus működését.


IMG_5979


– A robotkutyánk napelemmel működik azért, hogy amíg az utcán sétálnak gazdájával, Lilivel, addig töltődni is tudjon. A kutya elejére egy szenzort építettünk, hogy az akadálynál megálljon, majd hanggal jelezzen a látássérült gazdának – mutatta be a Max névre keresztelt vakvezető robotkutyát Scurrah Linda. – Fényjelzést is ad, hogy a körülötte lévő emberek észre vegyék, hogy ez egy segítő kutya nem egy közönséges sétáról van szó – egészítette ki Manai Delal.




A versenyre nemcsak a robotkutyát kellett megépíteniük a diákoknak, hanem egy egész okosvárost is. A diákok felkészítő tanára, Özvegy Judit elmondta, hogy a terepasztalon energiatakarékosan, mindent napenergiával, szélenergiával működtettek. Házakat, önvezető vonatot és önvezető gépkocsit is elhelyeztek a legó városban.


IMG_5932


– Amikor kiderült, hogy vakvezető robotkutyát szeretnénk építeni, akkor megismerkedtünk egy látássérült zenetanárral is, akinek nagy szerepe volt abban, hogy érzékenyítse a gyerekeket – mesélte Özvegy Judit. – Megismertette velük a Braille-írást, mesélt nekik az életükről, a nehézségekről, arról, hogy milyen nehéz egy vakvezető kutyát kiképezni, milyen hosszú ideig tart és milyen sok pénzbe kerül, illetve, hogy milyen hosszú idő mire egyáltalán hozzá szokik a kutya a gazdájához.


IMG_5964


A dániai versenyt Aarhusban tartották, ahova a szülők is elkísérték a gyerekeket. Ez a négy nap nemcsak a versenyzésről szólt, külön programokat is biztosítottak a résztvevőknek. – Vidámparkban, Legolandben és egy vitorláshajó-kiállításon is jártunk – mesélték élményeiket a gyerekek. Felkészítő tanáruk elárulta, hogy nagyon jól érezték magukat a versenyen, és még mindig hihetetlen, hogy mindössze három hónap alatt sikerült egy olyan ötletet megvalósítaniuk, amivel ilyen szép eredményt értek el.


IMG_5939


– A gyerekek az országos versenyen pénzjutalmat kaptak, ami nagyon jól jön, hiszen annyira fellelkesültek, hogy mindenképp fejleszteni akarják a vakvezető kutyájukat. Szeretnénk szenzorokat, motort és csatlakozókat is vásárolni, hogy komolyabb programokra is képessé tegyük a kutyát – vázolta jövőbeni terveiket Özvegy Judit.


SZTEinfo-Kocsis Bernadett

Fotó: Bobkó Anna


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


gizem-gultekin

Gizem Gültekin – ÁJTK: nemzetközi kapcsolatok

Korábban Erasmusosként, jelenleg Stipendium ösztöndíjasként tanulok az SZTE-n. Az intézmény és a város is csodálatos. Számos kapcsolatépítési és kikapcsolódási, sportolási lehetőséget biztosítanak. Nagyszerű élmény és tapasztalat itt tanulni, szeretnék a jövőben is Szegeden maradni és folytatni tanulmányaimat.




Molnar_Eszter_felveteliMolnár Eszter – ZMK, oratórium és dalének

Mesterszakos hallgatóként bátran mondhatom, hogy az SZTE zeneművészeti képzése minden feltételt megad ahhoz, hogy a hallgatókból sikeres művészek váljanak. A karon családias a hangulat, szinte mindenki ismer mindenkit. A tanárok szakmailag támogatnak, segítenek az előrelépésben, fellépési lehetőségekben. A tanulmányokban az egyetemi könyvtár zenei különgyűjteménye is segít.


További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *