SZGYTV

Már lehet jelentkezni az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyre

A Szegedi Tudományegyetem nyolcadik alkalommal rendezi meg a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt. Az ország egyik legrangosabb tanulmányi versenyén a diákok a tudásukról való számadás mellett szakmai programokon is részt vesznek: meghallgathatják egy Nobel-díjas tudós előadását, és a szegedi egyetem legmodernebb laborjaiban találkozhatnak az SZTE vezető kutatóival. A versenyt 2019. november 5-6-án rendezik meg, a jelentkezési határidő 2019. szeptember 15-e.

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Pro Talentis Universitatis Alapítvány hazai és határon túli középiskolás diákokat és felkészítő tanáraikat várja a nyolcadik alkalommal meghirdetett SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyre (SZGYTV). A 2019. november 5-6. közötti program a szegedi egyetem egykori rektora, az 1937-ben Nobel-díjjal elismert Szent-Györgyi Albert gazdag kutatói életműve előtt tiszteleg.

 

A 2019-es vetélkedő fő témája: Szent-Györgyi Albert munkássága, valamint az orvosi-élettani, fizikai és kémiai Nobel-díjasok 2014-2018 között. A verseny kérdései a biológiához, a fizikához és a kémiához kötődnek. A csapatok pályázhatnak kisfilmmel valamint képregénnyel is: a pályamunkáknak a Nobel-díjas anyákat és lányokat vagy a Nobel-díjas apákat és fiúkat kell bemutatniuk.

 

A hazai és a határon túli középiskolák számára a versenykérdéseket az SZTE elismert oktatói állítják össze, a zsűri tagjai a szegedi egyetem elismert professzorai. A kétnapos rendezvény során a verseny mellett szakmai programokat is kínál az SZTE: a diákokat és felkészítő tanáraikat az egyetem vezető kutatói fogadják az intézmény legmodernebb laborjaiban, és meghallgathatják egy Nobel-díjas tudós előadását is.

 

A Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Versennyel, a tudományok megszerettetésével, az ismeretterjesztéssel, az inspiráló és a felsőfokú képzés gyakorlati oldalát is bemutató programokkal arra törekszik a Szegedi Tudományegyetem, hogy magához vonzza a tehetségeket és továbbtanulásra ösztönözze őket. Az SZTE idén már másodszor ismeri el azon felkészítő tanárok munkáját, akik több éve vesznek részt a versenyen, és diákjaik mentorálásával, motiválásával járulnak hozzá a tehetséggondozáshoz.

 

A verseny döntőjébe jutott hat csapat értékes nyereményeket vihet haza, az első helyezett pedig elnyeri a verseny fődíját. A 2017-es győztes csapat – a három diák és kísérő tanáruk – például Cambridge-be utazott tanulmányútra, a 2018-as első helyezettek jutalma egy szakmai programokban bővelkedő heidelbergi út volt.

 

Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyről valamint a nevezéssel kapcsolatos tudnivalókról a verseny hivatalos honlapján találnak információt az érdeklődők.

 

ACULATI_ELEMinfoblokk_kedv_final_CMYK__ESZAAz SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny lebonyolítása az EFOP-3.4.4-16-2017-00015, „A Szegedi Tudományegyetem készségfejlesztő és kommunikációs programjainak megvalósítása a felsőoktatásba való bekerülés előmozdítására és az MTMI szakok népszerűsítésére” című pályázat keretében valósul meg.


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Nagy_GergoNagy Gergő - BTK, szlavisztika-orosz, angol

Mindig is érdekeltek a külföldi Kultúrák, szerettem nyelveket tanulni. Azért választottam a BTK szlavisztika-orosz szakirányát, mert a Szegedi Tudományegyetem híres külföldi pályázati lehetőségeiről (például Erasmus-program), ahol kamatoztathatom az itt megszerzett tudást. Tehát a gyakorlatomat akár külföldön is eltölthetem. Ráadásul az orosz mellé második évtől lehetőségem nyílt felvenni az angol minort, amit szintén hasznosnak tartok a későbbi elhelyezkedésem szempontjából. A szegedi nyelv szak középpontjában a gyakorlat-orientáltság áll, ami igen fontos, ha valaki anyanyelvi szinten szeretne egy nyelvet elsajátítani.




Kocsik EdinaKocsik Edina – BTK – anglisztika

Szerintem Szeged sokkal barátságosabb város, mint Pest. Nagyon közvetlenek az emberek, és mindenhol ismerősökkel találkozok. Tetszik, hogy az egyetem elkötelezett a környezettudatosság iránt. Emellett az oktatás színvonala is kiemelkedő a hazai egyetemek viszonylatában is.




További hallgatói vélemények >>>