Bezár

Hírarchívum

Teremtsünk hagyományt!

Teremtsünk hagyományt!

2008. szeptember 08.
2 perc
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar dísztermét még a kora délutáni meleg és a hétvégi időpont ellenére is megtöltötték az érdeklődők szeptember 5-én. A Szemeszternyitó Előadások elnevezésű rendezvényt első alkalommal tartották meg.
A szervezők célja, ahogy azt Tóth Szergej ifjúsági és kommunikációs dékánhelyettes üdvözlő szavaiban hangsúlyozta, a hagyományteremtés volt. A tervek szerint a kar előadói minden szemeszter elején a különböző tudományterületekről rövid, 15-20 perces, érdeklődésfelkeltő előadásokat fognak tartani.
A Szemeszternyitó Előadások sorozat annak apropóján jött létre, hogy 80 évvel ezelőtt alapította Klebelsberg Kunó Szegeden azt a polgári iskolát, mely a későbbi tanárképző főiskola, illetve a jelenlegi pedagógusképző kar elődje. „Sokat gondolkoztunk azon, hogy hogyan lehetne ezt a 80 éves évfordulót méltón megünnepelni” – nyilatkozta Galambos Gábor, a kar dékánja. „Az ötlet, hogy egy előadás-sorozat megfelelő módja lenne ennek, a dékánhelyettestől származik. Mindenképpen látok abban fantáziát, hogy ezt valóban megszervezzük minden félév elején, de ez csak rajtunk múlik...”
Elsőként Seres László vegyészprofesszor tartotta meg Fogunk-e fázni télen? című előadását az energiaellátásról, nagy hangsúlyt fektetve a probléma magyar sajátosságaira. Másodikként a kar dékánja, Galambos Gábor adott elő Vajon nehéz dolga volt-e Sherlock Holmes-nak? címmel, elmondása alapján igyekezett olyan témát találni, amely közel hozza a matematikai gondolkodást azok számára is, akiknek nem ez a szakterületük. Békési Imre Milan Kundera egyik regénye, A tréfa alapján vázolt nyelvészeti problémákat. Végül különlegességként muzsikáló oktatók léptek a színpadra: Pukánszky Béla csellón és Kemény Erzsébet zongorán játszott – előadásukban csendült fel az Ismeretlen romantikus melódiák összeállítás, melyből Woldemar Bargiel Adagio című darabját első alkalommal mutatták be.
A változatos típusú és témájú előadások közönsége jórészt hallgatókból állt. A kar dékánja nagyon elégedett volt, hogy ilyen sok fiatal jött el a péntek délután a díszterembe. „Aki érdeklődik, annak ez kitűnő lehetőség arra, hogy bepillantást nyerjen egy-egy szakterületre” – magyarázta. „Én magam is lenyűgözve hallgatom a kollégákat. A gyerekeknek is az lenne a fontos, hogy egy-egy ilyen rendezvény kapcsán megerősítést nyerjenek: erre az egyetemre, erre a karra érdemes járni, hiszen nagy tudású professzorok érdekes előadásait hallgathatják” - összegzett Galambos Gábor.
 

Tóth Ilona

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek