Bezár

Hírarchívum

GTK_KSH
35 ország tudósai vizsgálták a világ gazdasági és társadalmi folyamatait

35 ország tudósai vizsgálták a világ gazdasági és társadalmi folyamatait

2009. november 24.
1 perc

A társadalmi és gazdasági folyamatok elemzéséről a maga nemében egyedülálló méretű nemzetközi konferenciát szervezett a Szegedi Tudományegyetem és a Központi Statisztikai Hivatal 2009. november 19-21. között, melynek Központunk adott otthont.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
A tudományos találkozón közel 35 ország tudományos életének képviselői vettek részt, körülbelül 200 előadás hangzott el, többek között a gazdasági válság, a bűnözés és a népszámlálási adatok statisztikai vizsgálatáról.

A több mint 200 nemzetközi és hazai szaktekintély mellett Dr. Belyó Pál a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a KSH jövőbeni elnöke is részt vett.

Társadalmi és Gazdasági Folyamatok elemzésének módszertani kérdései

című nemzetközi tudományos konferencián, melyet a Szegedi Tudományegyetemen és a KSH közösen szervezett 2009. november 19. és 21. között.

A rendezvény a maga nemében egyedülálló, hiszen ekkora méretű nemzetközi, statisztikai, módszertani konferencia még nem volt Magyarországon. A tudományos találkozóra 3 kontinens közel 35 országából érkeztek az előadók, a résztvevők 60 százaléka pedig külföldi. A napjaink fontosabb gazdasági és társadalmi folyamatait megvitató konferencián többek között szó esett a gazdasági válság, a bűnözés, a népszámlálási adatok, a vásárlók viselkedésének és a közvélemény-kutatás statisztikai vizsgálatáról is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek