Bezár

Hírarchívum

kezfogas_2
Októberben indul a Dugonics téri épület felújítása

Októberben indul a Dugonics téri épület felújítása

2009. szeptember 10.
2 perc
A beruházásról szóló kivitelezési szerződést Prof. Dr. Szabó Gábor rektor és Nemesi Pál, a Ferroép Zrt. elnök-vezérigazgatója írta alá szeptember 10-én.
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
Október elején elkezdődik a Szegedi Tudományegyetem központi, Dugonics téri épületének felújítása, a rekonstrukciót a Ferroép Zrt. egy év alatt fejezi be. A beruházásról szóló kivitelezési szerződést Prof. Dr. Szabó Gábor rektor és Nemesi Pál, az építőipari cég elnök-vezérigazgatója szeptember 10-én írta alá a József Attila Tanulmányi és Információs Központban.

A 4200 négyzetméteres, jövő őszre régi szépségében pompázó épületben az SZTE vezetése mellett a külügyekért és nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatóság, valamint a kutatás-fejlesztést és innovációt kiszolgáló egységek kapnak majd helyet.

A munkálatokra közbeszerzési eljáráson választották ki a műemlék épületek felújításában már komoly tapasztalatokat szerzett Ferroép Zrt.-t, amely nevéhez olyan egyetemi beruházások kötődnek, mint a Patológiai Intézet vagy a klinikák energetikai rendszerének korszerűsítése.

Az épület – a tervezéssel és eszközbeszerzéssel együtt mintegy 2,5 milliárd forintos összköltségű – rekonstrukciója az első eleme annak a műszaki-természettudományos képzés fejlesztését célzó programnak, melyre az SZTE a bajai és a szarvasi főiskolákkal konzorciumban 6,424 milliárd forintnyi támogatást nyert el a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program pályázatán. A 2011-ig tartó munka során tizenegy ingatlant újítanak föl, elkészül az SZTE Mérnöki Karának új, 3300 négyzetméteres oktatási épülete, beszereznek több mint 1600, az oktatást és kutatást szolgáló laboreszközt, műszert. A program része az egyetem informatikai hálózatának korszerűsítése is.

A 21. századi színvonalnak megfelelően felújítják a Természettudományi és Informatikai Kar és az Általános Orvostudományi Kar tizenhárom laboratóriumát is a Dóm tér körül, melyek még Klebelsberg Kunó egykori kultuszminiszter kezdeményezésére épültek a múlt század húszas éveiben.

Az egyetem most megújuló központi épülete Szkalniczky Antal tervei alapján 1873-ban készült el eredetileg főreáliskolának, de már 1880-tól a Somogyi-könyvtár, három évvel később pedig a városi múzeum működött itt. 1894-ben az ítélőtábla költözött az épületbe, melyet végül 1921-ben kapott meg a Kolozsvárról áttelepülő egyetem. 1925 őszéig a ház adott otthont a bölcsészkarnak, és ekkoriban ebben az épületben tanult József Attila is.

nfu2 eu_erfa umft

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek