Bezár

Hírarchívum

Rektori
Befejezéséhez közeledik a központi épület rekonstrukciója

Befejezéséhez közeledik a központi épület rekonstrukciója

2010. december 16.
2 perc

A rekonstrukciós munkák 98 százalékával már végzett a kivitelező Ferroép Zrt. az egyetem Dugonics téri központi épületének felújítása során, erről bárki meggyőződhetett, aki december 15-én részt vett a beruházás nyílt napján.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

dugonics_ter_rektori_1
Galéria
A tavaly októberben elkezdődött, 2,5 milliárd forintos összköltségű felújítás során a kivitelezők szinte csak az épület alapjait és tartóelemeit hagyták meg, a műemlék kívül-belül megújult. Az épület két udvarát üvegtetővel fedték be, itt kiállításokat, fogadásokat, kisebb konferenciákat rendezhetnek majd.

A műemlékvédelmi hatóság kérésére a díszterem kialakításánál egyedi megoldást alkalmaztak – mesélte a bejáráson Nemesi Pál, a Ferroép vezérigazgatója. Restaurálták az eredeti fából készült födémszerkezetet és a nádfonatos vakolatot, s ezt egy korszerű acél tartószerkezethez rögzítették.

A szakemberek a legapróbb részletekre is ügyelve igyekeztek visszaállítani Szkalniczky Antal tervezte épület szépségét. A százharminc éve készült kilincsekből és zárakból például csupán három-négy eredeti darabot találtak, ezek alapján gyártották le az újakat.

A földszinten a korábbi ablakokat boltívekké átalakítva a kolostorok hangulatát idéző kerengőt alakítottak ki. Ezen a szinten a nagy forgalmú egységek, a külügyi és a kulturális iroda kapnak helyet. Az első emeleten az innovációt és kutatás-fejlesztést segítő egyetemi egységek működnek majd, a második emeleten pedig az aula mellett a rektori hivatal lesz. A padlásszintre került az épületgépészet, hiszen a műemléki szabályoknak megfelelő rekonstrukció során a 21. századi igényeknek mindenben megfelelő – klimatizált és korszerű informatikai hálózattal ellátott – épület készült el a Dugonics téren.

A beruházás műszaki átadás-átvétele 2010. decemberben kezdődött el, az első egyetemi egységek várhatóan 2011. január végén kezdhetik el a beköltözést.

Az épületrekonstrukció az első eleme annak a műszaki-természettudományos képzés fejlesztését célzó programnak, melyre az SZTE – a bajai és a szarvasi főiskolákkal konzorciumban – 6,424 milliárd forintnyi támogatást nyert el a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program pályázatán. A program részeként készül el hamarosan a Mérnöki Kar új épülete a Moszkvai körúton és újulnak meg a Természettudományi és Informatikai Kar és az Általános Orvostudományi Kar tizenhárom laboratóriumát is a Dóm tér körül, melyek még Klebelsberg Kunó egykori kultuszminiszter kezdeményezésére épültek a múlt század húszas éveiben.

Az egyetem központi épülete 1873-ban készült el, eredetileg főreáliskolának szánták, de már 1880-tól a Somogyi-könyvtár, három évvel később pedig a városi múzeum működött itt. 1894-ben az ítélőtábla költözött az épületbe, amelyet végül 1921-ben kapott meg a Kolozsvárról áttelepülő egyetem. Néhány évig az épületben működött a bölcsészkar, és itt tanult József Attila is.

nfu2 eu_erfa umft

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek