Bezár

Hírarchívum

e_felujit_it_03_2
Elkezdődnek a laborok felújításai a Dóm téren

Elkezdődnek a laborok felújításai a Dóm téren

2010. július 15.
2 perc

Uniós forrásból mintegy 7 milliárd forintos beruházással újítja meg infrastruktúráját a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) több laboratóriuma és tanterme, amelyek még az 1930-as években épültek.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Csütörtök délelőtt adták át szimbolikusan is a Dóm téri épületek kulcsát a beruházás nyertes ajánlattevőjének, a Gropius Építőipari és Kereskedelmi Zrt.-nek.

Dóm tér felújítás sajtótájékoztató
A sajtótájékoztatón készült képeket a galériára kattintva tekinthetik meg

Az úgynevezett Tudássétány-program felújításainak első eleme az egyetem Dugonics téri központi épületének rekonstrukciója, mely a tervek szerint karácsonyra készül el. A másik beruházás egy teljesen új építésű mérnöki kari épület, a harmadik építészi komponens a Dóm tér 7-8-9. és a Rerrich Béla tér laboratóriumainak megújulása. A Dóm téren az utolsó felújítást 1960 körül végezték, ezután csak állagmegóvási munkákra került sor. A munkálatok alapvetően a természettudományi (kémia, fizika) képzés megújítását célozzák. Körülbelül tíz hónap áll az építők rendelkezésére. Mintegy négyezer négyzetméter terület fog megújulni, teljesen kicserélik az elektromos rendszert, a nyílászárókat, a laborok komplett gépészeti technológiáját, és az épület egésze geotermikus hűtési-fűtési rendszert kap - közölte Majó Zoltán, az egyetem fejlesztési igazgatója.

Komoly szervezési munkával kellett átalakítani a kutatási és oktatási tevékenységet - mondta Szabó Gábor akadémikus, az SZTE rektora (képünkön köszöntőbeszédét tartja). Hernádi Klára, a Természettudományi és Informatikai Kar dékánja hozzátette: nem állhat meg az élet, a kar nem merülhet "Csipkerózsika-álomba" a felújítás idejére, ezért meg kellett teremteni azokat az ideiglenes feltételeket, amelyek között folytathatják a munkát. A fizikus és kémikus tanszékekre ugyanis egy év múlva költözhetnek vissza a hallgatók, addig a tanszékek többsége a korábbi 1-es számú kórház épületébe költözött, a laborok többsége ott már újra működik.

A rekonstrukció mintegy kétmilliárd forintba kerül, ezen felül 600 millió forintot eszköz- és műszerbeszerzésre fordítanak.

Müller Csaba a Gropius Építőipari és Kereskedelmi Zrt. képviseletében elmondta, a most kezdődő munka során ügyelni fognak arra, hogy ne zavarják a Szegedi Szabadtéri Játékokat.

nfu2 eu_erfa umft

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek