SZTE Info

JUGYU A TISZTÁBB SZEGEDÉRT

Parkgondozási akció az örökbefogadott Stefánián

Jugyus hallgatók vonulnak ki a szegedi Stefániára 2010. szeptember 28-án, kedden 16.00 órakor, hogy takarítsák, gondozzák a tavasszal örökbefogadott közterületet.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar és a Kari Hallgatói Önkormányzat 2010. május 10-én kötött megállapodást a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-vel a Stefánia örökbefogadásáról. A „Fogadjon örökbe egy szegedi közterületet” című kezdeményezés célja az volt, hogy a szegedi polgárok és szervezetek egy-egy tér, utca, park örökbefogadása után munkával vagy anyagi támogatással hozzájáruljanak az adott terület gondozásához, megóvásához. A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar és a Kari Hallgatói Önkormányzat a Környezetgazdálkodási Kft.-vel kötött átfogó együttműködési megállapodás keretében elsőként csatlakozott a kezdeményezéshez.

A hallgatók – a Környezetgazdálkodási Kft. szakembereinek irányításával - olyan tevékenységek végzésével töltik a kedd délutánt, amit a Stefánia állapota megkíván. A területrendezés közben a hallgatók kérdőíves felmérést végeznek az arra sétálók között, akiket a kérdőív kitöltése után egy teára is megvendégelnek a helyszínen.

További információ: Csehó Orsolya, JGYPK HÖK általános alelnök (+36 30 293 0449, csehoorsi@jugyu.hu)


Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. augusztus 02.

nyito_PB

Hogyan változik a lakosság véleménye egy sportesemény alatt? Milyen társadalmi hozadéka van egy nemzetközi sporteseménynek? Polcsik Balázs, az SZTE JGYPK Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasa többek között ezeket a kérdéseket járta körül nyertes pályázatában. A fiatal kutatót tapasztalatairól és eredményeiről kérdeztük.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *