SZTEhetség-tréningek

Stresszkezelés, pályázatírás, csoportvezetés és élménypedagógia – ingyenesen

Tréningeket tart tagjainak vezetői kompetenciák, stresszkezelés, csoportszerepek és pályázatírás területén a Szegedi Tudomnyegyetem Tehetségpont. A novemberi programok ingyenesek, ám regisztrációhoz kötöttek. 

Az SZTE Tehetségpont novemberben négy tréninget is szervez tagjai számára a Tanulmányi és Információs Központban (TIK). A részvétel minden esetben ingyenes, ám előzetes regisztrációhoz kötött.

Az első, egynapos Pályázatírási alapismeretek című képzést november 19-én tartották. A résztvevők itt megismerkedhettek a projecttervezés és ütemezés kulcsfogalmaival, illetve feladatival, továbbá a szükségletfelmérés és költségkalkuláció módszereivel.

A Csoportszerepek élménypedagógiai gyakorlatok tükrében címet viseli a második, a november 21-i képzés: a jelentkezők kipróbálhatják, milyen csoportszerepek komfortosak vagy éppen kényelmetlenek számukra vicces és elgondolkodtató feladatokon keresztül. A november 22-i Stresszfaktorok és stresszkezelési technikák nevű tréning résztvevői saját aktivitásukat felhasználva fejleszthetik önismeretüket, sőt, megtanulhatják, hogyan növelhetik tűrőképességüket és teljesítményüket.

A november 25-i Vezetői kompetenciák és csoportvezetési készségek fejlesztése tréningen pedig a részvevők segítséget kapnak az egyéni kompetenciák feltérképezésében, de megismerkedhetnek a csoportdinamikával és a csoportfolyamatokkal is. A vezető szerep iránt érdeklődők november 22-ig jelentkezhetnek a szintén egynapos képzésre.

Az SZTE Tehetségpont tagjai mind a négy tréningen ingyenes részt vehetnek, ha előzetesen regisztrálnak a http://www.sztehetseg.hu/ internetes oldalon. További információk az info@sztehetseg.hu e-mail címen vagy a 0662/544-696-os telefonszámon kérhetők.

 

 


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


meszaros-adriannaMészáros Adrianna – GTK: kereskedelem és marketing

Vajdasági vagyok, azért is szeretem Szegedet, mert sok mindenben hasonlít Szabadkára. Ismerősöktől rengeteg jót hallottam már az egyetemről, amit most saját bőrömön is tapasztalok. A kar számos ösztöndíjjal támogatja a legtehetségesebb diákokat és lehetőséget biztosít a gyakorlatszerzésre is. Kedvencem a kari sportnap, mert itt nemcsak mozoghatok, de a csapatjátékok segítenek a beilleszkedésben is.




Nagy_EvelinNagy Evelin - GYTK, gyógyszerész

Idehaza Szegeden a legszínvonalasabb a gyógyszerészképzés, ezért is jöttem az SZTE-re az ország másik feléből. Jók a tapasztalataim, bár nagyon nehéz, sokat kell tanulni, de végig lehet csinálni. Gyógyszerészekből hiány van, így ha végzünk, garantált, hogy el tudunk a diplománkkal helyezkedni.



További hallgatói vélemények >>>