Bezár

Hírarchívum

kiemelt
Brazíliából is hallgatókat vár az SZTE

Brazíliából is hallgatókat vár az SZTE

2012. április 28.
2 perc

Brazil napot tartottak 2012. április 27-én a Szegedi Tudományegyetemen. Sérgio Eduardo Moreira Lima, Brazília magyarországi nagykövete az egyetem több vezetőjével és portugál szakos hallgatókkal találkozott.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Magyarországon körülbelül 100 brazíliai diák tanul. E szám jelentősen megnövekedhet a közeljövőben, ugyanis a brazil állam 70 ezer diáknak kínál európai ösztöndíjat. Ennek hátterében az áll, hogy politikai okok miatt Brazília nem fejleszthette felsőoktatását – hallottuk Sérgio Eduardo Moreira Lima, Brazília magyarországi nagykövete szegedi látogatásán. A diplomata és magyar származású felesége 2012. április 27-én a Szegedi Tudományegyetemre látogatott. Találkozott – többek között – Pál József nemzetközi és közkapcsolati, Varró András tudományos és innovációs rektorhelyettessel, valamint Gingl Zoltánnal, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar dékánhelyettesével. Ismertették a szegedi idegen nyelvű képzés bővítési terveit.

Brazil nap az SZTE-n – Jó lenne, ha Szegeden Brazília tiszteletbeli konzulja dolgozhatna – fogalmazta meg óhaját a diplomata. Elmondta: úgy tudja, hogy színvonalas oktatás jellemzi a Szegedi Tudományegyetemet. Jó híre van az itteni természettudományos képzésnek és a nyelvoktatásnak is. Örömmel vette tudomásul, hogy itt bölcsészek, nemzetközi tanulmányok szakos hallgatók is tanulják a portugál nyelvet. „Viszonzásképpen”, elismerése jeléül magyarul is megszólalt, mikor köszöntötte a Dugonics téri Olasz Kulturális Központban tiszteletére összegyűlt egyetemi hallgatókat és diákokat. Brazil napot tartott ugyanis az SZTE Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszéke, ahol minor képzésként portugálul tanulhatnak a bölcsészek – tudtuk meg az ott irodalmat tanító Fürth Esztertől. Nagyjából húsz hallgató tapasztalja, mennyire nagyszerű lehetőség a portugál nyelv tanulása, amit – hála az Erasmus- ösztöndíjnak – Lisszabonban gyakorolhat. A Brazil nap programjában szerepelt zenei és capuera bemutató, A fiatalok beszélgethettek Daniela Nevesszel, az ELTE brazil nyelvi lektorával.

– Fontos a kluturális kapcsolatok ápolása, és hogy közelítsen egymáshoz a ként nemzet – hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Sérgio Eduardo Moreira Lima, akinek célja, hogy minél több brazíliai fiatallal ismertesse meg Szegedet.

SZTEpress

 

A Brazil nap programja itt elérhető.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek