Bezár

Hírarchívum

konficius_kiemelt_new
SZTE és SISU: aláírási ceremónia a Parlamentben

SZTE és SISU: aláírási ceremónia a Parlamentben

2012. augusztus 03.
5 perc

Vidék-Magyarország első Konfuciusz Intézete a Szegedi Tudományegyetemen működik. Többek között erről írt alá együttműködési megállapodást Szabó Gábor akadémikus, az SZTE rektora és Zhang Feng, a Sanghai Nemzetközi Tanulmányok Egyeteme (SISU) rektorhelyettese 2012. augusztus 3-án a Parlament Vadász-termében. A ceremónián népes magyar és kínai küldöttség vett részt.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– Kinyílt a bimbódzó virág: ragyogó együttműködés elé néz a Sanghai Nemzetközi Tanulmányok Egyeteme és a Szegedi Tudományegyeteme – jelentette ki augusztus 3-án Ujhelyi István. A Magyar Országgyűlés alelnöke parlamenti dolgozószobájában fogadta annak a kínai és magyar egyetemnek a vezetőit, amelyeknek az együttműködését maga kezdeményezte.


2 félév alatt 2 kínai egyetemi kapcsolat

– Viharos gyorsasággal, alig több mint két félév alatt jutottunk el az együttműködési szerződés aláírásáig – utalt tavaly októberi sanghai megbeszéléseire mint a kapcsolatfölvétel kezdetére Szabó Gábor. Az SZTE rektora szerint jeles eredmény az is, hogy immár a SISU-n kívül a sanghai Jogi és Politikatudományi Egyetemmel is aláírták az együttműködést. Így azzal egy időben, hogy a SISU-val létrehozott SZTE Konfuciusz Intézet megnyitja kapuit, máshonnan is érkeznek kínai oktatók és diákok Szegedre. Ez jelzi, hogy az SZTE és Szeged új hídfőállása a magyar-kínai kapcsolatoknak. Reményei szerint a tudományban induló közös munka kiterjed majd a gazdaságra is. Abban is bízik a szegedi rektor, hogy az SZTE Bölcsészettudományi Karán aktívabb lesz a Kelet-kutatás.


A Konfuciusz Intézet Társadalmi Szervezete

– Először találkoztak a szegedi Konfuciusz Intézet Társadalmi Szervezetének magyar oldalt képviselő tagjai – emlékeztetett Ujhelyi István, e testület elnöke. A szegedi Konfuciusz Intézet igazgatója, Szentmártoni Lívia mellett itt mutatkozott be a kínai delegáció tagjaként Magyarországra most először ellátogató Zhang Xuemei, a szegedi Konfuciusz Intézet leendő igazgatóhelyettes asszonya is. A több éven át az Amerikai Egyesült Államokban oktató szakember elmondta: még keveset tud Magyarországról, élményeit a Romy Schneider által alakított Sissi című filmben látottakra alapozza. Ugyanakkor nagyon jó benyomásokat szerzett és feltett szándéka, hogy megtanul magyarul – jelentette ki, majd kimondta az első magyar szót: szia!


Testvérvárosok

Négy éves múltra tekint vissza Szeged és Sanghai kapcsolatfelvétele – emlékeztetett a találkozón Botka László. A Tisza-parti város polgármestere örül, hogy a két egyetem egymásra talált, ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy számos szegedi cég, kereskedő és vállalkozó is építi/bővíti kínai kapcsolatait. Szeged befogadó város, több náció – például francia, olasz, román – működtet itt kulturális intézetet. A város mindent megtesz azért, hogy a Konfuciusz Intézetben oktató vendégtanárok is otthon érezzék magukat – biztosította a kínai egyetemi vezetőket Szeged polgármestere. A Tisza-parti város kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerére a Konfuciusz Intézet számíthat.

– A hatékonyságot helyezi előtérbe a SISU is – reagált az elhangzottakra a kínai rektorhelyettes. Az együttműködés új színtereiről Csernus Sándor, az SZTE BTK dékánja fejtette ki álláspontját. A keleti nyelvekkel kapcsolatos kutatásokról angol nyelvű ismertetőt nyújtott át. Kiemelte a nyelvoktatás jelentőségét a kultúrák megismerésében, a népek közeledésében. Hangsúlyozta, mennyire nagy horderejű lépés lenne, ha – az eddig egyetlen pekingi lehetőségen kívül – a sanghai SISU – együttműködve az SZTE-vel elindítaná Kínában a magyar nyelv oktatását. – Egyeztettem az oktatási rektor-helyettesünkkel Magyarországra utazásom előtt: még az idén kérvényezni fogjuk a magyar nyelv tanítását – jelentette be Zhang Feng.


A Nagy Imre teremben

A teljes sanghai delegációval találkozott a szegedi és egyetemi küldöttség a Parlament Nagy Imre termében. A KKP Shanghai Városi Bizottság tagja és egyben a Szervezési Osztály igazgatója, Li Xi úr bemutatta a delegáció tagjait. A megbeszélésen részt vett Gao Jian, Kína magyarországi nagykövete, valamint Shao Huixiang, a sanghai nemzetközi kapcsolatok felelőse is. Magyar részről megjelent – többek között – Dömötör Máté, az SZTE főtitkára. A két delegáció rövid konzultációját követően átvonult a Vadász terembe.

„Aki a célt ismeri, az tud dönteni. Aki döntött, az nyugalmat talál. Aki megtalálta a nyugalmat, az bizonyságra lelt. Aki bizonyságra lelt, az bizonyosan birtokolja önmagát. Aki birtokolja önmagát, jobbá teheti mások életét” – idézte Konfuciuszt a második magyarországi Konfuciusz Intézet alapításáról szóló dokumentumok aláírási ceremóniáját köszöntve Ujhelyi István. Hangsúlyozta: továbbra is mindent megtesznek a kínai-magyar kapcsolatok erősítéséért.


Európa-díjas város

Az Európa-díjas város, Szeged nevében Botka László emlékeztetett: a szegedi egyetemen kívül két önkormányzati középiskolában is oktatnak kínai nyelvet.

– A felsőoktatás nemzetköziesedése közepette természetes, hogy minden neves egyetem kínai projekten is dolgozik – osztotta meg a jelenlévőkkel tapasztalatát Szabó Gábor. Az SZTE mint a tudományos világtérképen is jegyzett magyarországi egyetem felkészült e kihívásra.

A szegedi a negyedik Konfuciusz Intézete a SISU-nak – tudtuk meg a sanghai rektorhelyettestől. Zhang Feng bejelentette: a szegediek kezdeményezésére ősszel kérvényezik, hogy intézetükben magyar nyelvet is oktathassanak, közösen fejlesszenek tananyagot.


Aláírási ceremónia

A köszöntők után Szabó Gábor és Zhang Feng aláírta a Szegedi Tudományegyetem és a Shanghai Nemzetközi Tanulmányok Egyetem együttműködéséről szóló szerződést. Ezzel befejeződött a szegedi Konfuciusz Intézet alapítása, híd épül Szeged és Sanghai, Magyarország és Kína között.

Ajándékokat nyújtottak át egymásnak a küldöttségek tagjai. A kínai és a magyar delegáció találkozójának végén a sanghai és a szegedi városi és egyetemi vezetők együtt tekintették meg a Parlament nevezetességeit. A SISU vezetői 2012. augusztus 4-én Szegedre látogattak.


Újszászi Ilona

 

Konficius galéria
További képek itt megtekinthetők
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek