szte_nyiltnap_szegy_itb_5

Hova tovább? – tippek továbbtanulóknak

A tehetségek támogatásában, a gyakorlati képzésben, új szakok indításában, a felnőttek oktatásában is jeleskedik a Szegedi Tudományegyetem. Felvételizőknek szóló tippsorunkból kiderül: az SZTE számtalan olyan megoldást kínál a hallgató-jelölteknek, amire nem is gondolnának.

Kiválósági lista – a legjobb befektetés a tanulás, a tehetség kibontása

Több mint kilencmillió forint ösztöndíjat nyertek el a Szegedi Tudományegyetem hallgatói április 27-én, mikor az SZTE Tehetségpont először hirdette ki új tehetségösztönző rendszerét, a Kiválósági listát.

kiemelt

Mintegy 300 hallgató részesülhetett valamilyen támogatásban a Szegedi Tehetséggondozó Tanács, Szeged Megyei Jogú Város, az SZTE Doktori Intézet, a Pro Talentis Alapítvány, az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ, az SZTE Esélyegyenlőséget Biztosító Bizottsága, továbbá cégek patronálása alapján. Ezen a napon osztották ki az Szent-Györgyi Albert Rotary Club Szeged ösztöndíjait is, valamint ugyancsak köszöntötték a Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány kuratóriumi díjaiban részesült hallgatókat.

 

Ranglista

A 2011/2012-es tanév második félévében hirdette meg először a Tehetségpont Kiválósági lista nevű programját a jó tanulmányi, illetve kutatási eredményekkel rendelkező, kiemelkedő művészeti, sportolói teljesítményt felmutató hallgatók motiválására. A meghatározott pontrendszer alapján arany-, ezüst-, illetve bronzfokozatba sorolták a pályázokat. Az egyes fokozatokhoz többféle kedvezmény (Tehetségpont-könyvtár, kedvezményes színház- és sportbérletek, fénymásolási engedmény stb.), illetve a teljesítmény függvényében jelenleg 30 és 150 ezer forint közötti úgynevezett Talent-ösztöndíj társul. A rendszert bemutató Badó Attila professzor, a szervezet vezetője, a Szegedi Tehetséggondozó Tanács elnöke elmondta, minél motiváltabbá szeretnék tenni az egyetemistákat a Kiválósági listán való előrejutásban. A szervezet, valamint az annak segítésére létrehozott Pro Talentis Universitatis Alapítvány kiemelt célja forrásokat szerezni a szegedi tehetséggondozásnak, valamint hogy a jövőben a munkáltatói szféra is megismerje a kiválósági rangsort, mely a cégek számára is jelzi majd az egyetemen képződő tehetségpotenciált.

 

Tudásbefektetés

Tehetsegpont konferencia A díjátadón Homoki-Nagy Mária oktatási rektorhelyettes a bibliai tálentumok példáját idézte fel. Azt mondta, a tehetséget sem azért kaptuk, hogy azzal ne jól sáfárkodjunk, vagy hogy ne legyünk általa a szűkebb-tágabb közösségünk javára. Pál József nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes úgy fogalmazott, tudják, kik a tehetségek, kikkel kell külön foglalkozniuk, ugyanis az országgal szemben megbocsáthatatlan bűn lenne, ha ezeket a hallgatókat „parlagon hagynák”. A díjazottaknak is megvan ugyanakkor a maguk feladata, a tehetség nagyon „érzékeny műszer”, rendkívüli gond és önfegyelem szükséges ahhoz, hogy a tehetség eredménnyé váljon.

Az eseményt megelőző sajtótájékoztatón a Szegedi Tehetséggondozó Tanács új tagjaként üdvözölték Járai Zsigmondot. A Magyar Nemzeti Bank Felügyelő Bizottságának elnöke, korábbi jegybankelnök hangsúlyozta: egyetlen igazi kitörési pontunk van, a sokat emlegetett szellemi tőke, mely régebben is értékes volt, ma pedig de egyre inkább azzá válik. Hozzátette: jó helyre invesztál a Tehetségpont, a legjobb befektetés ugyanis a család és a tudás, hogy legyen sok olyan ember, akire építeni lehet a gazdaságot, aki előre viszi a társadalmat, példát mutat másoknak a munkájával, szorgalmával.

Kardos János, az önkormányzat oktatási irodájának vezetője elmondta, a város hosszú évek óta támogatja a tehetséges hallgatókat, éppen Badó Attila professzor kezdeményezésére született meg a városi ösztöndíj: kezdetben száz egyetemi hallgatónak adtak havi 10 ezer forintos ösztöndíjat 10 hónapos időszakra. Ebből nőtte ki magát az a sok támogatás, amelyből a Tehetséggondozó Tanács tud gazdálkodni. Jelenleg 4 és fél millió forint áll rendelkezésre, ebből középiskolás tehetségeket is támogatnak.

 

Németországból jelentkezett be az Év Tehetsége

A Pro Talentis Alapítvány a lista csúcsán álló két hallgatót külön is jutalmazta: Kálmán János hatodéves orvostanhallgató elnyerte az Év Tehetsége, Németh Zoltán vegyész PhD-hallgató pedig az Év Doktorandusza Díjat. Az éppen szakmai gyakorlatát Németországban töltő Kálmán János Skype-kapcsolaton jelentkezett be a díjátadó előtti sajtótájékoztatón, és úgy nyilatkozott, az elismerés további kitartó munkára sarkallja, hogy ezután is bizonyíthasson, megmutatva, hogy megérdemli a tanács bizalmát. A hatodéves medikus egyébként az SZTE Pszichiátriai Klinikájának Alzheimer-kór, illetve Genetikai Kutatócsoportjában dolgozik diákkörös hallgatóként. Mindkét kutatási témájának célja az öregkori elbutulásért leggyakrabban felelőssé tehető Alzheimer-kór kialakulásának és rizikótényezőinek jobb megértése. Jövőre doktoranduszként szeretné folytatni munkáját az Év Tehetsége.

 

Ünnepség és fogadás a díjazottaknak

Nemcsak szakmailag kiváló, hanem művészi talentumot felmutató hallgatókat is felkarol a Tehetségpont. A díjátadót a Sófi-alapítvány kuratóriumi díjában részesült Lukács Angéla énekművész hallgató fellépése színesítette, aki Liszt Ich möchte hingeh’n című dalát, valamint Marica grófnő belépőjét énekelte, zongorán kísérte Koczka Ferenc. „Mindenkinek jól esik az elismerés, és számomra ez volt az első hivatalos, papírra vetett kitüntetés az egyetemi éveim alatt. Sokan kaptak díjat, és az hogy ennyi tehetséges fiatal közül nekem adatott meg a szereplés lehetősége, rendkívül megtisztelő. Olyan emberekhez szólhattam a zene nyelvén, akikben nem csak lappang a tehetség, hanem felszínre is tudják hozni azt határtalan szorgalommal” – nyilatkozta az ifjú művész. Lukács Angélát már több alkalommal segítette bemutatkozási lehetőséghez az SZTE Tehetségpont, így például énekelhetett a Művészetek Palotájában, és önálló esten lépett fel a Somogyi-könyvtárban is.

A díjátadó ünnepségen az elismerések átadásakor közreműködött az Egyetem Arca verseny idei győztese, Mihályi Vanda, valamint Szarvas Kata, a Tehetségpont koordinátora. Az SZTE, illetve az ösztöndíjakról döntő kuratóriumok képviseletében az ünnepségen megjelent – többek között – Homoki-Nagy Mária, továbbá Sófi József, Hatvani László matematikus akadémikus, Badó Attila, Járai Zsigmond, Balogh Elemér jogtörténész professzor, alkotmánybíró.

Az ünnepség a díjazottakat köszöntő fogadással zárult.

M. A.

További információ:

http://sztehetseg.hu/hu/tehetsegpont

 

A munkáltatók igényeit figyelve oktat az SZTE

Mit tanítsanak az egyetemen a hallgatóknak? A kérdésre a leendő munkáltatók válaszát is várja a Szegedi Tudományegyetem, ahol három kart érintő új képzésfejlesztési projekt indul.

A munkáltatók igényeihez, a munkaerő-piaci szereplők elvárásaihoz igazítják képzéseiket a felsőoktatási intézmények világszerte. A Szegedi Tudományegyetem három karán – a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar vezetésével – 160 millió forintos képzésfejlesztési projekt indul, melynek részeként a munkáltatók megkérdezésével bővítik a tananyagot és az oktatást. A projektről sajtótájékoztatót és szakmai napot tartanak április 26-án (csütörtökön) 13 óra 40 perctől az SZTE pedagógusképző kari főépületében (Szeged, Boldogasszony sugárút 6., első emeleti tanácsterem).

Az ősszel induló 15 órás képzéseken az oktatás minden szintjén alkalmazható modern módszertani eljárásoktól a kutatás-oktatás transzfer gyakorlati megvalósításáig kínálnak új ismereteket.


A sajtótájékoztató meghívója és a szakmai nap programja itt olvasható:

 

Remekelnek a Márton Áron Szakkollégium hallgatói

Szakkollégiumi hallgatók mutathatták be kutatási témáikat a Tehetségek a Balassi Intézet Szegedi Márton Áron Szakkollégiumában című rendezvényen április 16-án. A programot az SZTE Tehetségpont támogatásával idén immár második alkalommal rendeztek meg. A határon túlról a szegedi egyetemre érkezett diákoknak szállást adó szakkollégium nyílt napján zentai tehetséges diákok is részt vettek.

„A Szegedi Tudományegyetem egyik fontos célja, hogy kapcsolatot tartson a határon túli gimnáziumokkal, és a fiatalokat Szegedre csábítsa. A tehetséges diákoknak ezen a napon lehetőségük van bemutatni, hogy valóban hasznosan töltik itt el az időt, és érdekes és értékes kutatásokat végeznek” – mondta Badó Attila, a Szegedi Tehetséggondozó Tanács elnöke, az SZTE Tehetségpont vezetője. Hozzátette: a nyílt nap egyik fő mottója az interdiszciplinaritás, a hallgatók megismerhetik egymás különböző területeken végzett kutatásait, amiből maguk is építkezhetnek.

A szakkollégium hallgatói – többek között – olyan témákról beszéltek, mint a mentősök és a stressz, a távolugrás a tudományok tükrében, a Zemplén andezitek kristályoptikája, az Európai Unió bővítése, az EEG-vizsgálatok szerepe az epilepsziában, vagy a fiatalok szexualitáshoz és párkapcsolatokhoz való viszonyulása. A rendezvényre meghívták az egyik legkiválóbb határon túli tehetséggondozó középiskolát, a Zentai Bólyai Tehetséggondozó Gimnáziumot, melynek néhány diákja is bemutatta kutatásait az „Előttem az utódom” című programban.

Jelenleg 162 lakója van a szegedi Márton Áron Szakkollégiumnak, a hallgatók több mint kilencven százaléka a Vajdaságból érkezett, néhányan Kárpátaljáról, illetve Horvátországból származnak – tudtuk meg Kanyári József kollégiumvezetőtől, aki tavaly tehetséggondozó tevékenységéért Pro Talentis Díjban részesült. A Balassi Intézet Szegedi Márton Áron Szakkollégiumában olyan hallgatók kaphatnak elhelyezést, akik miniszteri ösztöndíjban részesültek és nem EU-tagországból érkeznek. „Ez a mai nap is azt példázza, hogy lakóink beváltják a hozzájuk fűzött reményeket” – hangsúlyozta a kollégium vezetője. A 162 hallgató közül 22-en mutatták be kutatási eredményeiket. Kanyári József arról is beszélt, a 2000-es évek elején még az egyetemisták nyolcvan százaléka Magyarországon próbált elhelyezkedni, tavaly viszont már a maradók, illetve hazájukba visszatérők aránya inkább fele-felére módosult. Egyre többen mennek haza, különösen azok, akiknek olyan szakmát sikerül elsajátítaniuk, amivel bárhol megélhetnek. Az igazgató példaként említette egyik fizikus végzettségű volt hallgatójukat, aki most a Continental gumigyár egyik tervező fizikusa. Az intézményvezető büszkén számolt be arról is, hogy két hallgatójuk a magyarországi innovációs versenyen harmadik helyezést ért el, így egyikük május elején Nobel-díjasok között Houstonban, a másik Londonban adhat elő a világ vezető természettudósai előtt.

A szakkollégium 2001 óta működik, a hét minden napján vannak professzorok által tartott előadások, ha a hallgatókat érdekel valamilyen különleges téma, annak specialistáit is felkutatják Szegeden, vagy az országban.

Arany Mihály

 

Nyereményözönnel zárul az egyetemi reality

Virtuális diplomák mellett számos nyeremény birtokosai lehetnek az Uniface játékosai. Az online játék a jelentkezési határidők leteltével zárult, a résztvevők többek között robogót, fényképezőgépet, élményhétvégét és fesztiválbérletet is kaphattak. Ám az érdeklődőknek még van esélye egy új iPad megszerzésére.

Az Uniface nevű online egyetemi reality-n bárki részt vehetett, aki szerette volna – legalább az interneten – megismerni a szegedi vagy a pécsi egyetemet. Az internetes játék bemutatta a felsőoktatási intézményeket, illetve az adott várost és az ott zajló kulturális életet. Előadások, ügyintézés, vizsgák, de bulik és egyéb szórakozási lehetőségek is kísérték a virtuális hallgatók mindennapjait, akik akár tíz nap alatt megszerezhették online diplomájukat a kiválasztott intézmény bármelyik szakán. A játék célja a felsőoktatási jelentkezési időszakban a döntés megkönnyítése volt, ám a felvételizők mellett bárki részt vehetett az Uniface-ben.

Azonban a határidők lezárultával a hallgatók nem csupán helyismerettel gazdagodhattak: a szegedi (SZTE) és a pécsi (PTE) tudományegyetem a legjobb játékosok között robogót, fényképezőgépet, élményhétvégét, sőt, még fesztiválbérleteket is szétosztott. A nyertesek névsora a reality honlapján elérhető, ám a tervek szerint egy új iPad táblagép még keresi tulajdonosát.

Az Uniface folytatásában sorsolják ki ugyanis a fődíjakat azon résztvevők között, akik valamelyik felsőoktatási intézménybe felvételiztek és március elejétől a felvételi pontok kihirdetéséig indítanak új Uniface játékost. A játékban szerzett pontok növelik az esélyt a nyeremény megszerzésére, de a legtöbb összegyűjtött pont és a ranglista eredménye nem jelenti az automatikus győzelmet, mivel a következő nyerteseket sorsolás útján választják majd.

A játék hátralevő részéről hamarosan további információk érhetők el a Szegedi Tudományegyetem és az Uniface honlapján, valamint az Uniface Facebook (link: www.facebook.com/uniface.hu) oldalán.

 

AZ UNIFACE EGYETEMI REALITY ELSŐ FORDULÓJÁNAK EREDMÉNYEI:

I. helyezett és abszolút győztes: Édenné Széll Judit. Nyereménye egy robogó a részt vevő egyetemek felajánlásával

II. helyezett a PTE-n: Kühtreiber Éva. Nyereménye egy digitális fényképezőgép a PTE támogatásával.

II. helyezett az SZTE-n: Kálmán Benke. Nyereménye egy iPod Nano az X-admin kft. támogatásával

III. helyezett a PTE-n: Gulyásné Récsei Éva. Nyereménye egy élményhétvége a PTE támogatásával.

III. helyezett az SZTE-n: Hornyák Csaba: Nyereménye két bérlet a Szegedi Ifjúsági Napokra a SZIN támogatásával.

IV. helyezett a PTE-n: Sámson Margit.

IV. helyezett az SZTE-n: Hőgye Norbert.

Nyereményük egy-egy Red Bull üdítő csomag, oklevéllel, a Red Bull támogatásával.

 

Kiemelkedő eredményükkel az SZTE különdíjasai:

Kocsis Marianna, Kiss Eszter, Somosi Zoltán, Csontos Judit Katalin. Nyereményük egy-egy 30 000 forintos KRESZ tanfolyam a Jakab Csaba Autósiskola felajánlásával.

Grama Izabella. Nyereménye KRESZ tanfolyam tankönyvvel és tesztkönyvvel a szegedi Rutin Autósiskola felajánlásával

Kiss Igor. Nyereménye egy 16 órás nyelvtanfolyam a szegedi YES! Nyelviskola felajánlásával.

 

A játék támogatói:

tamogatok

SZTE: a második-harmadik legnépszerűbb egyetem

Első helyen 8236 továbbtanuló diák jelölte meg a Szegedi Tudományegyetemet. Változatlanul a második-harmadik legnépszerűbb képzőhely a Tisza-parti universitas. Itt az országos trendnél (22 százalék) kisebb arányban, 16 százalékkal csökkent a múlt évhez képest a felvételi jelentkezők száma.

Szegeden összesen 15 ezer 603 fiatal szeretne továbbtanulni. Az országos trendnél kisebb arányban, 16 százalékkal csökkent a jelentkezők száma – mutatja a felvételizőkről 2012. április 16-án közzétett adatsor. Alapképzésben 10346, míg mesterképzésben 2818 fiatal kíván a szegedi universitas kötelékében tanulni – állami támogatásra 13402 jelentkező pályázik.

Fej-fej mellett a második-harmadik legnépszerűbb haza felsőoktatási intézmény évek óta a Szegedi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem. A két képzőhely között az első helyes jelentkezők szám alapján idén csak 42 a különbség, Debrecen javára.

Az első helyen megjelölt karok közül vidék-Magyarország második legnépszerűbb helye az SZTE Természettudományi és Informatikai Kara. (A szegedi TTIK-t öt fővárosi és egy győri képzőhely előzi meg.) A legnépszerűbb húsz egyetemi kar közé került az SZTE Bölcsészettudományi Kara (13. helyen) és a Juhász Gyula Pedagógusképző Kara (19. hely) is.

A négy legnépszerűbb alapszak – a gépészmérnök, a mérnök informatikus, a gazdálkodási és menedzsment, és a kommunikáció és médiatudomány alapszak – a szegedi képzési kínálatban is megtalálható. Mesterképzésben a nappali munkarendre jelentkezők legtöbben a vezetés és szervezést, a nemzetközi tanulmányokat, valamint a kommunikáció- és médiatudományt választották.

Ötödével (22 százalékkal) csökkent a hazai felsőoktatási intézményekbe pályázók száma a múlt évhez képest – derült ki az Oktatási Hivatal április 16-án kiadott gyorsjelentéséből. A jelentkezők négyötöde első helyen államilag támogatott képzést jelölt meg. A legtöbben a műszaki képzési területet választották. A jelentkezők kétharmada e-felvételizett. A 2012-es általános felvételi eljárásban összesen 109654 fő jelentkezett valamely felsőoktatási intézménybe.

SZTEpress

További információ: http://www.felvi.hu/felveteli/ponthatarok_rangsorok/friss_statisztikak

 


Idegen nyelvű képzéseivel nyit kaput a világra az SZTE

A Szegedi Tudományegyetem szisztematikusan bővíti idegen nyelvű teljes képzéseinek repertoárját, hiszen – miként Pál József rektorhelyettes fogalmazott – az intézmény számára létkérdés, hogy a világ minden tájáról vonzzon diákokat.

Az SZTE honlapjára először került föl olyan (mintegy 70 oldalas) összefoglaló anyag, mely az egyetem által kínált idegen nyelvű képzések kínálatát és az azokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat tartalmazza – jelentette be sajtótájékoztatóján Pál József. A nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes elmondta: Magyarország egyik kutatóegyetemeként olyan tevékenységet kell folytatnia az intézménynek, mely az egész világra hat. Korábbi és jelenlegi teljesítménye, kutatási és oktatási potenciálja alapján az SZTE méltán foglal el előkelő helyet a legkülönbözőbb nemzetközi rangsorokban, ugyanakkor – szögezte le – a továbbiakban „már az is hanyatlásnak számít, ha nincs előrelépés”. A fejlődést pedig – egyebek mellett – az új képzési formák és tartalmak bevezetése garantálja.

 

Komoly hagyományuk van az idegen nyelvű képzéseknek a szegedi egyetemen – emlékeztetett a rektorhelyettes. Elsősorban az egészségtudományi fakultások (az SZTE Általános Orvostudományi, Fogorvostudományi, Gyógyszerésztudományi Kara) jártak élen e tekintetben. Az SZTE vezetése az utóbbi években határozott lépéseket tett a bővítés felé, mely magától értetődően az oktatók nyelvi kompetenciájának erősítését feltételezi. Kiemelt figyelmet fordítanak a PhD-képzésekre: mind a 19 doktori iskola várja idegen nyelvű képzéseivel a külföldi hallgatókat. Egyes esetekben a szegedi egyetem más külföldi felsőoktatási intézménnyel közösen bocsát ki PhD-diplomát. Emellett egyre több kar kínál alap- és mesterszinten is teljes idegen nyelvű képzéseket – e körbe tartozik immár az SZTE Állam- és Jogtudományi, Bölcsészettudományi, Természettudományi és Informatikai, valamint a Zeneművészeti Kara. A ZMK az angol mellett német, francia és olasz nyelven is képez, a BTK pedig a különböző nyelv szakok mellett a neveléstudomány és a pszichológia területén fogad külföldi diákokat.

pal_jozsef02– A Szegedi Tudományegyetem számára létkérdés, hogy minél több külföldi hallgatója legyen – szögezte le Pál József. Ezt azzal magyarázta, hogy a demográfiai tendenciákat ismerve egyre szűkül a hazai merítés, másrészt az állami finanszírozás visszavágása is egyfajta gátat képez. A hiányt pedig csak más országokból lehet pótolni – ismerte el, hozzáfűzve: további előny, hogy a külföldről érkező diákok tandíjat fizetnek, ez pedig jelentősen segíti az egyetem büdzséjének konszolidációját. Mindennapi létfenntartásuk, fogyasztásuk pedig Szeged városát gyarapítja. Jelenleg mintegy 1200–1300 külföldi folytatja tanulmányait idegen nyelvű teljes képzésen az SZTE-n, ezt a számot a következő években jelentősen szeretnék emelni, mindamellett, hogy tisztában vannak vele: hosszú távú befektetésről van szó.

A szegedi idegen nyelvű képzéseket bemutató tájékoztatót természetesen nemcsak honlapján teszi közzé az egyetem, hanem hazai és nemzetközi szakkiállításokon is megjeleníti. A professzor elárulta: az SZTE számára továbbra is fontos célterületet jelent Európa, ugyanakkor más kontinensek felé is igyekeznek nyitni. Ennek jegyében szisztematikusan erősítik kapcsolataikat például Brazíliával, Kínával és Indiával. Aláhúzta azonban: gondosan ügyelnek majd a kiválasztásra, hiszen olyan fiatalokat akarnak oktatni, akiknek szakmai tudása legalább a magyar érettségi szintjének felel meg.

SZTEPress



A dokumentum a www.u-szeged.hu honlap angol változatán az Education menüpont alatt Brochure - Download néven elérhető. Azaz: http://www.u-szeged.hu/eduprogrammes/education-at-university?folderID=4739&objectParentFolderId=4739

 

Tavaszi beiskolázási körúton az SZTE

A Szegedi Tudományegyetem a képzési kínálatát, a különböző szakokat kampánykörúton mutatja be a középiskolásoknak. Nemcsak az SZTE lehetőségeiről értesülhetnek a 10. és 11. évfolyamosok, a tájékoztatókból megismerhetik a felsőoktatási törvény változásait is.

A dél-alföldi régió 31 iskolájába látogat el a Szegedi Tudományegyetem. Az áprilisban induló tavaszi roadshow célja a gondolatébresztés: a szegedi egyetemről szóló információk alapján például a 10. osztályos diákok könnyebben dönthetnek a fakultációról, így hosszú távra tervezhetnek. Az általános tájékoztatóból megtudhatják, milyen szakok közül választhatnak a szegedi egyetemen, hallhatnak a felsőoktatási törvény fontosabb változásairól és arról, hogyan segíti az SZTE az önköltséges képzések hallgatóit, például a jogi és a gazdaságtudományi karon. Az SZTE egyetemistái bemutatják a hallgatói életet, a szabadidős programokat, saját képzéseik szakosodási és gyakornoki lehetőségeit is. A körút május 18-án zárul a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnáziumban.

További információ: http://www.u-szeged.hu/felveteli-informaciok/tavaszi-beiskolazasi/tavaszi-beiskolazasi

BELÉPŐ A MUNKAERŐPIACRA

A Szegedi Tudományegyetem az elméleti képzés mellett gyakorlati képzéssel is igyekszik hozzájárulni ahhoz, hogy megkönnyítsék az itt végzők munkaerő-piaci elhelyezkedési lehetőségeit.

Az Állam- és Jogtudományi Karon (ÁJTK) kötelező szakmai gyakorlaton túlmenően minden hallgatónknak lehetősége nyílik arra, hogy részt vegyen a „Szakmai gyakornoki programban”, ami a jogi karok közül egyedül Szegeden működik, s ahol a hallgatók napi nyolcórás munkavégzés keretében, mentor támogatásával végzik három hónapon keresztül gyakornoki tevékenységeiket. Számosan közülük a fogadóintézménytől kaptak a végzést követően álláshely-ajánlatot, többen korábbi fogadóintézményünknél helyezkedtek el. Az érintett hallgatók valós munkaerő-piaci tapasztalatokat szerezhetnek, ráadásul egy hallgató több alkalommal, adott esetben más és más fogadóintézménynél is töltheti gyakornoki idejét. A spektrum igen széles, a NAV Dél-alföldi Regionális Igazgatóságától a szegedi polgármesteri hivatalon át a Csongrád Megyei Bíróságig. A kar együttműködési szerződései ITT tekinthetők meg: http://www.szteajkkarrier.hu/index.php/partnereink

Az orvostanhallgatóknak a nyári, famulusi és szigorló évi gyakorlatait elsősorban a klinikákon kell eltölteniük. Ezen túl igen nagy számú hazai és nemzetközi akkreditált gyakorló hely áll a szegedi Általános Orvostudományi Karon (ÁOK) tanulók rendelkezésére tapasztalatokat szerezni későbbi álláshelyük felleléséhez. A négy orvostudományi fakultás a Magyar Akkreditációs Bizottság bevonásával akkreditálja a külföldi gyakorlóhelyeket, míg a hazaiakat – elsősorban a régióból – Kari Akkreditációs Bizottság javaslatára a Kari Tanács fogadja be. A négy orvoskar egymás akkreditált kórházait elfogadja.

A Bölcsészettudományi Karon (BTK) a tanári mesterszakos hallgatók az SZTE gyakorló iskoláiban készülnek fel a tanári pálya elméleti és gyakorlati feladataira.

Egy jó közgazdász nem csak a tankönyvekből ismeri a gazdaságot – ennek szellemében a Gazdaságtudományi Kar (GTK) hallgatóinak tanterve a végzősök számára kötelező szakmai gyakorlatot ír elő. A gyakornoki program keretében a kar Karrier Irodája áll egyfelől a hallgatók, másfelől a vállalatok, intézmények rendelkezésére a szakmai gyakorlat teljes megszervezésével a gyakorlati hely kiválasztásától a gyakorlat zárásáig. A 14 hetes szakmai gyakorlat során heti 30 óra töltendő gyakorlati munkavégzéssel, 10 óra pedig a munkavégzéshez szükséges további ismeretek megszerzésére (például adatgyűjtésre, konzultációkra, szakszemináriumi részvételre, a szakdolgozat készítésére, illetve kontaktórák teljesítésére) fordítható. A vállalati és intézményi partnerek visszajelzései alapján a GTK hallgatói felkészült és motivált kollégáknak bizonyulnak, így nem csoda, hogy a gyakorlati helyeket kínáló cégek listája folyamatosan bővül. Örömmel fogadják a végzős hallgatókat a gazdaság legkülönbözőbb területein; a gyakorlati helyet kínáló partnerek közül néhányat kiemelve: Ernst and Young Kft., PricewaterhouseCoopers Könyvvizsgáló Kft., K&H Bank Zrt., Lombard Lízing Zrt., Contitech Rubber Industrial Kft., Pick Szeged Zrt., MOL Nyrt., Linamar Hungary Nyrt., Procter&Gamble, Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

A gyakornoki program eredményének is betudható, hogy a Szegeden végzett közgazdászok sikeres szereplői a munkaerőpiacnak.

Mivel a Gyógyszerésztudományi Kar (GYTK) hallgatóinak kötelező a nyári és az államvizsgás gyakorlat, ezért több mint száz gyógyszertár fogadja őket. Ezenkívül a magyarországi gyógyszergyárak – mint például a Richter, vagy a TEVA – és számos kórház, klinika is gyakorlati képzési lehetőséget nyújt a gyógyszerészhallgatóknak. Az oklevél megszerzése után az itt végzette az esetek többségében odamennek dolgozni, ahol már voltak gyakorlaton.

Gazdag gyakorlati lehetőséget kínál a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar is (JGYPK). 2011-ben csak a Szakképzési, Távoktatási és Továbbképzési Intézet esetében 122 cégnél voltak hallgatóik gyakorlati képzésen. A cégek általában 1-2 hallgatót foglalkoztattak. A legtöbb egyetemistát az Ördögszekér Rt. (sajtótechnikus), a Dóm 1922 Kft.(idegenforgalmi szakmenedzser), az Erste Bank Hungary Zrt. (banki szakügyintéző), az OTP Bank NyRt. – Dél-alföldi Régió (banki szakügyintéző), a Hotels Zrt. Hotel Forrás (idegenforgalmi és vendéglátó szakmenedzser) fogadta.

A tanító szakos hallgatók szakmai gyakorlatai (pszichológia hospitálás, pedagógiai hospitálás, egyéni és csoportos tanítási gyakorlatok, beiskolázási gyakorlat, napközis hospitálás) a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolája, Alapfokú Művészetoktatási Intézménye, Napköziotthonos Óvodája intézményben folynak. A végzős hallgatók a 8 hetes intézményen kívüli gyakorlatuk helyét maguk választhatják meg. Ezek száma a mindenkori évfolyamlétszám függvénye. A 2011/2012. tanév tavaszi félévében ez a szám: 32 képzőhely. (A 2009/2010. tanév 2. félévében: 38, a 2010/2011. tanév 2. félévében: 51 volt). Az óvóképzés vonatkozásában 11 képzőhely áll a kar rendelkezésére, így az Egyetemi Gyakorló Óvoda és tíz más szegedi gyakorló óvoda.

A Mezőgazdasági Kar (MK) nappali tagozatos hallgatói szemeszterenként „hetesi gyakorlatokon” vesznek részt. A hallgatók betekintést nyernek a gazdálkodás mindennapi gyakorlatába, és részt vesznek az éppen aktuális gyakorlati munkában. Ezenkívül a törvény által előírtan a hallgatók kötelesek tanulmányaik utolsó szemeszterében összefüggő szakmai gyakorlaton részt venni. Ennek keretében feladatuk, hogy tevékenyen kapcsolódjanak be a gyakorlóhely életébe. Minél alaposabban ismerkedjenek meg a gyakorlati hely vezetésének és gazdasági tevékenységének működésével, igyekezzenek minél több szakmai ismeretre szert tenni. A gyakorlati helyeket a megfelelő szakmai háttér garanciájával az intézmény biztosítja. Cél, hogy a gyakorlatok ideje alatt a hallgató minél jobban elsajátítsa az adott szakterületen alkalmazott technológiai eljárásokat és a mindennapi gyakorlatban is képes legyen alkalmazni azokat. Ezzel gyakorlati tapasztalatokra tegyen szert, és átfogó képet kapjon az ágazat működéséről és irányításáról. Az MGK jelenleg 68 gyakorlati helyszínnel áll szerződéses kapcsolatban. Főbb gyakorlati helyek: az egyetem tanüzemének (Tangazdaság Kft., Hódmezővásárhely) állattenyésztési és növénytermesztési telephelyei; környékbeli neves mezőgazdasági vállalatok és magánvállalkozók telephelyei, ahol gyakorlatban is elsajátíthatják a szántóföldi növénytermesztést (Hódagro ZRt, Szikáncs; Gorzsai Mezőgazdasági ZRt., Hódmezővásárhely; Hód-Mezőgazda ZRt., Hódmezővásárhely), az üvegházi zöldségtermesztést (Zöld Forrás 2001 Kft., Hódmezővásárhely), a gyümölcstermesztést (Szél Kertészet Hódmezővásárhely), a dísznövénytermesztést (Dél-Virág Kertészet Hódmezővásárhely; Filipendula Kertészet, Hódmezővásárhely). Természetesen állattenyésztési vállalkozásokat is megismerhetnek a hallgatók: szarvasmarha-tenyésztés (Hódagro ZRt., Szikáncs; Gorzsai Mezőgazdasági ZRt., Hódmezővásárhely; Hód-Mezőgazda ZRt., Hódmezővásárhely), lótenyésztés (Berei lovastanya, Hódmezővásárhely; Kéktói ménes, Hódmezővásárhely; Szent László Lovas Klub, Szentes), vadásztársaságok (Szakszervezeti Vt., Hódmezővásárhely; DALERD Délalföldi Erdészeti ZRt., Szeged; Petőfi Vt., Székkutas; Hubertus Vt., Abádszalók). Mellettük olyan kutatóintézetek és szakigazgatási hivatalok is szívesen fogadják az MGK hallgatóit, mint a Gabonakutató Nonprofit Kft., vagy a Csongrád Megyei MgSzH Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság.

A Mérnöki Kar (MK) hallgatói a harmadik szemesztertől kezdődően a gyakorlati tantárgyak keretében – a választott szaknak megfelelően – találkoznak először a különböző üzemekben, gyárakban végzendő munkafolyamatokkal. A 7. félévben a 12 hetes gyakorlat ideje alatt tevőlegesen részt vesznek a munkában a gyakorlati képzőhelyeken. A hallgatóknak lehetőségük van olyan képzési helyet választani, amely lakhelyéhez közel található, ezzel is elősegítve elhelyezkedésüket. A gyakorlat ideje alatt igen gyakran állást is ajánlanak a hallgatóknak. A gyakorlati képzőhelyekkel a kar a törvénynek megfelelően szerződést köt. Folyamatosan 150-200 között van az érvényes együttműködési szerződések száma. Önkormányzati hivatalok, malmok, húsüzemek, pékségek, élelmiszert, illetve tejterméket előállító cégek a SOLE MIZO-tól a Szegedi Paprikán át a Cerbonáig fogadják az MK hallgatóit.

A Természettudományi és Informatikai Kar (TTIK) minden tanszékcsoportja minden szakjához széles körét ajánlja az ipari kapcsolatoknak. Az informatikai képzések mentén például a SIEMENS, az EPAM és a Factory nevű internetes PR-cég is tart hálótervben rögzített órákat. Több cég, így az IQ-SYS, a CAS kínál kooperatív képzést, amelynek keretében közvetlenül az informatikai vállalkozásnál végzett, az intézet által bevizsgált munka alapján kap kreditet a hallgató. A természettudományi, az informatikai és a műszaki képzés alapszakjain tanuló hallgatók (vagyis a kar összes alapszakos hallgatója – évente kb. 1000-1200 fő) 6 hetes szakmai gyakorlatot teljesít, többnyire külső gyakorló helyen.

Magától értetődően nagy hangsúlyt kap a gyakorlat a Zeneművészeti Karon (ZMK) is. A Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Szegedi Nemzeti Színház, valamint a tanítási gyakorlat teljesítéséhez a zeneművészeti szakközépiskolák, alapfokú művészeti iskolák, zeneiskolák, mint a Király-König Péter Zeneiskola, az SZTE Vántus István gyakorló szakközépiskola várják az ifjú zenészeket.

 

 

BŐVÜLŐ KÉPZÉSI PALETTA

A Szegedi Tudományegyetem a hallgatói és a munkaerő-piaci igényekhez igazodva folyamatosan bővíti képzési kínálatát.

Az egyetemen választható alap-, mesterszakok és felsőfokú szakképzések száma szemeszterről szemeszterre bővül. Szemezgetve a legutóbbi időszakból, érdemes kiemelni, hogy az Állam- és Jogtudományi Karon újonnan fog indulni a francia nyelvű nemzetközi tanulmányok mesterszak, a Bölcsészettudományi Kar pedig két új mesterszakkal jelentkezik 2012 szeptemberétől (kulturális örökség tanulmányok – szakirányok: kulturális diplomácia, kulturális örökség védelme, írott kulturális örökség; fordító és tolmács – választható első nyelvek: angol, francia, német, választható második nyelvek: angol, francia, német). A Gazdaságtudományi Karon 2012 februárjától pénzügy mesterszak indult nappali tagozaton, s 2012 szeptemberétől a pénzügy mesterszak immár levelező tagozaton is végezhető. Végezetül a Mérnöki Karon 2011 szeptemberétől működik a gépészmérnök alapképzés, 2012 szeptemberében pedig már műszaki menedzser mesterképzésük is lesz, mindkettő nappali és levelező tagozaton.

 

NEM CSAK A HÚSZÉVESEKÉ...

Az SZTE számos fakultása kínál felnőttképzési lehetőséget is az érdeklődőknek, s elkötelezetten fejleszti ezt az oktatási formát.

Szakirányú továbbképzések sora végezhető el a Bölcsészettudományi Karon (a matematikai tudás értékelése területén pedagógus-szakvizsgára felkészítő, a természettudományi tudás értékelése területén pedagógus-szakvizsgára felkészítő, az olvasás-szövegértés értékelése területén pedagógus-szakvizsgára felkészítő, elektronikus újságírás, holland–magyar intézményvezető és középvezető képzés pedagógus szakvizsgára felkészítő, kistérségi tanügyigazgatás pedagógus szakvizsgára felkészítő, közoktatási vezető – 3H specializáció, médiainformatika, mentorpedagógus pedagógus-szakvizsgára felkészítő, nemzetközi kommunikáció és turizmus, nyomtatott sajtó, pedagógiai értékelési és kutatótanári szakterületen pedagógus-szakvizsgára felkészítő, pedagógus szakvizsga teljesítményértékelési és minőségfejlesztési szakterületen, public relations és szóvivő, társadalomtudományi és gazdasági szakfordító, társadalomtudományi és gazdasági szakfordító és tolmács).

A Fogorvostudományi Karon posztgraduális képzésben lehet szakképesítést szerezni. A törzsképzés tanfolyamait a kar szervezi, a gyakorlati képzés a klinikán és a részképző hellyé akkreditált egészségügyi szolgáltatónál végezhető. Az egészségügyi tevékenységet végző fogorvos jogszabályban meghatározott módon a szakképesítésének megfelelő, szakterületenként szervezett folyamatos szakmai továbbképzésen köteles részt venni. A kötelező szinten tartó tanfolyamot az egészségügyi felsőoktatási intézmények szervezik és bonyolítják le, kötelesek valamennyi szakképesítésre legalább évente egy alkalommal kötelező szinten tartó továbbképzést meghirdetni. A FOK szervezésében félévente 18-20 szabadon választható akkreditált tanfolyamra kerül sor.

A Gazdaságtudományi Karon a munka mellett tanulni kívánókra gondolva a gazdálkodás és menedzsment alapszak távoktatás tagozaton is elérhető. A távoktatásban a költségtérítés mértékéből a kismamák továbbra is 25%-os kedvezményben részesülnek. A költségtérítés befizetése során részletfizetésre van lehetőség.

A Gyógyszerésztudományi Karon iskolarendszeren kívüli felnőttképzés keretében, OKJ-s gyógyszertári asszisztens és gyógyszerkiadó szakasszisztens végzettség szerezhető.

A Juhász Gyula Pedagógusképző Karon a Szakképzési, Távoktatási és Továbbképzési Intézet fogja össze a felnőttképzéseket. Az érdeklődők számtalan különböző OKJ-s tanfolyam (alkalmazott fotográfus, állatkerti állatgondozó, bútor-és lakástextil-kereskedő, élelmezésvezető, élelmiszer-és vegyiáru-kereskedő, ellenőrzési és minőségbiztosítási munkatárs, gyógypedagógiai asszisztens, idegenvezető, internetes alkalmazásfejlesztő, iskolatitkár, kereskedő, közbeszerzési referens, külgazdasági ügyintéző, külkereskedelmi ügyintéző, logisztikai ügyintéző, marketing- és reklámügyintéző, mixer, nemzetközi szállítmányozási ügyintéző, pénzügyi-számviteli ügyintéző, protokollügyintéző, rendezvény- és konferenciaszervező, ruházati kereskedő, sportedző, sportoktató, sportszervező, -menedzser, személyi edző, szenior tréner, szoftverfejlesztő, társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó, ügyintéző titkár, utazásszervező menedzser, utazásügyintéző, webmester), pedagógus-továbbképzés (család-, gyermek- és ifjúságvédelem, üzleti szaknyelvi és szaknyelvoktatási kompetenciák fejlesztése közgazdasági, kereskedelmi, külkereskedelmi, pénzügyi és ügyviteli szaknyelvet oktató angol nyelvtanárok részére, az 5-6. évfolyam nem szakrendszerű oktatására felkészítő pedagógus-továbbképzés (120 óra) (tanítóknak, tanároknak, szaknyelvi és szaknyelvoktatási kompetenciák fejlesztése turisztikai, idegenforgalmi és vendéglátóipari szaknyelvet oktató nyelvtanárok részére stb.), illetve akkreditált felnőttképzési program (gyakorlatorientált szaknyelvi kompetenciák fejlesztése a turizmusban és vendéglátásban dolgozó szakemberek részére, angol szaknyelvi tanfolyam egészségügyi dolgozók és egészségügyi szakoktatók számára) közül válogathatnak. A részletes adatokat, tudnivalókat lásd a http://www.szttk.jgypk.u-szeged.hu/ honlapon.

A Mérnöki Kar is számos szakirányú továbbképzést (élelmiszer-ipari higiénia szakmenedzser, minőségügyi rendszermenedzser, gabonatárolási szakmérnök, hulladékgazdálkodási menedzser, műszaki diagnosztikai és karbantartó szakmérnök) kínál.

A Mezőgazdasági Kar szintén szakirányú továbbképzésekkel (vadgazdálkodási szakmérnök, agrárlogisztikai szakmérnök, mezőgazdasági értékbecslő), önköltséges OKJ-s képzésekkel (virágkötő, zöldségtermesztő ökogazda, kertépítő, lovastúra-vezető, gyógynövénytermesztő), illetve az Új Magyarország Vidékfejlesztő Program keretein belül száz százalékban támogatott képzésekkel (ökológiai gazdálkodó, méhész, ökogazda lótenyésztő, lótartó, növényvédelmi tanfolyam) várja a jelentkezőket. A listájuk egyébként nem teljes, az igények függvényében még eddig nem meghirdetett tanfolyamok is indulhatnak, és folyamatosan indulnak is.

A Természettudományi és Informatikai Karnak három szakirányú továbbképzése van a karnak (például: angol–magyar természettudományi szakfordító). A szakirányú továbbképzések körének bővítése a külső megrendelők igénye szerint történhet. A jövőben új képzési kínálattal kívánnak megjelenni a tanártovábbképzések területén.

A Zeneművészeti Karon több szakirányú továbbképzési szak működik (az előadó-művészet szakirányai: klasszikus furulya, klasszikus gitár, klasszikus gordon, klasszikus harsona, klasszikus hegedű, klasszikus kürt, klasszikus orgona, klasszikus trombita, klasszikus tuba, klasszikus zongora), valamint 30 órás, tanúsítványt biztosító Művészeti Akadémia és Mesterkurzus indul itt rendszeresen az alap- és középfokon oktató zenepedagógusok és művésztanárok komplex továbbképzése céljából.

 

TEHETSÉGGONDOZÁS FELSŐFOKON, ÖSZTÖNDÍJESŐ AZ SZTE-N

A tehetséggondozás közvetlen formában a karokon, a tanszékeken folyik. A tudományos diákköri műhelyek kínálta szakmai felkészülés mellett a karok alapítványokkal, egyéni ösztöndíj-lehetőségekkel sarkallják tehetséges hallgatóikat minél jobb eredmények elérésére. Ezentúl az SZTE Tehetségpont központi segítséget nyújt abban, hogy a diákok kibontakoztathassák képességeiket.

Az SZTE Tehetségpont a Szegedi Tudományegyetemen működő tehetséggondozó programokat fogja egybe, koordinálja, ezzel az universitas jó tanulmányi és szakmai eredményekkel rendelkező hallgatóit kívánja támogatni, valamint a kiváló sportolókat és művészeket. A Tehetségpont keretében működik többek között a Szociális Tehetséggondozó Ösztöndíj, a Tehetséggondozó Sport-, illetve Doktorandusz-ösztöndíj, a Sófi- és a Szent-Györgyi Albert-ösztöndíj is. A szervezet elindította Kiválósági lista pályázatát, melynek során ranglistát állít fel a Tehetségpont-tag hallgatók között eredményeik alapján, így arany-, ezüst- és bronzkategóriába sorolva őket. Az egyes fokozatokhoz kiemelt kedvezmények és ösztöndíjak járnak. A pályázaton jól szereplők TALENT Ösztöndíjban részesülnek, melynek összegét a Szegedi Tehetséggondozó Tanács határozza meg félévente (jelenleg 30 és 150 ezer forint egyszeri támogatást kaphatnak a hallgatók). Emellett folyamatosan bővülő kedvezményekkel igyekszik egyengetni a Tehetségpont az általa támogatottak útját a mentorolástól a kedvezményes színházbérleteken át kiállítások, koncertek szervezéséig.

Az Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJTK) azon szakjain, ahol nem lesz államilag finanszírozott, ösztöndíjas hallgató (a 2012/13-ban induló jogász osztatlan mesterszak nappali tagozata) a dékáni vezetés kiválósági ösztöndíjat alapítva a tíz legjobb tanulmányi eredményt elérő hallgatónak visszatéríti az önköltséget, valamint szociális alapon is enged önköltség befizetése alóli mentesülést.

Az Általános Orvostudományi Kart (ÁOK) több mint 20-30 alapítvány segíti. Ezek elsősorban oktatást támogató, továbbképzési, betegellátási, a technikai felszereltséget fejlesztő célokat szolgálnak. Szűk körű a hallgatókat támogató kör. Egyes városok önkormányzata – például Szeged, Hódmezővásárhely – ír ki ösztöndíj-lehetőségeket. A gyógyszeripar elsősorban a tőlük való beszerzés arányában támogat. Kevés a hallgatókat segítő pályázati kiírás (Richter Gedeon, Merck)

Az Egészségtudományi és Szociális Képzési Karon (ETSZK) 2004 óta létezik az ETSZK Hallgatóiért Alapítvány (ETSZK HAL). Céljuk, hogy az ETSZK-n eltöltött évek alatt a hallgatók jól érezzék magukat, aktívan éljék meg a hallgatói közösségi életet, anyagi okok miatt lehetőleg ne kelljen megszakítaniuk tanulmányaikat, valamint a kar presztízsét emeljék. Az ETSZK hallgatói kisközösségeit támogatják saját programjaik, ötleteik megvalósításában anyagilag, tanácsadással és eszközökkel. Szociális alapon segítenek az ETSZK nappali és levelező tagozatos hallgatói közül évente minimum 20 főt pályázati formában. Évente egy hallgatót foglalkoztatnak. Részletek itt. http://www.hal.etszk.u-szeged.hu/index.php

A Gazdaságtudományi Kar (GTK) elhatározta, hogy évente minimum 40, nappali tagozatos közgazdászképzésben résztvevő, állami ösztöndíjban nem részesülő legtehetségesebb hallgatóját ösztöndíjjal támogatja.

A meghirdetendő ösztöndíjak formái:

2012. szeptember 1-től az ösztöndíjak két alapvető formájával fogják hallgatóinkat támogatni:

• egyrészt nevesített vállalati/intézményi (rész vagy teljes) ösztöndíjjal, amely az alapító nevét viseli.

• másrészt a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Tehetsége ösztöndíjjal.

Ösztöndíjban részesülhet az a hallgató:

• aki 2012. nyári felvételi eljárásában nappali tagozaton nyert felvételt a GTK által meghirdetett alapszakra,

• aki nem részesül állami ösztöndíjban,

• aki pályázatot nyújt be az ösztöndíj elnyerése érdekében.

Ösztöndíj elnyerésének feltételei:

• Nevesített vállalati/intézményi ösztöndíj esetében annak feltételeit az ösztöndíjat felajánló szervezet közvetlenül határozza meg.

• A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Tehetsége ösztöndíj odaítélése az ösztöndíjra pályázó hallgatóink tanulmányi (felvételi) eredménye alapján, egyértelmű sorba rendezéssel történik.

Az ösztöndíj mértéke:

Mind a nevesített vállalati/intézményi, mind a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Tehetsége ösztöndíj mértéke minimum a képzés során fizetendő költségtérítés összegének 50%-a, maximum a képzés során térítendő költségtérítés összegének 100%-a.

A pályázat benyújtásának módja, további információk:

A pályázat(ok) benyújtásának módjáról, feltételeiről felvételt nyert hallgatókat a felvételüket követően levélben tájékoztatják. További információ a GTK Tanulmányi Irodáján személyesen vagy a 62/546-911-es telefonszámon érhető el.

A Gyógyszerésztudományi Kar külön ösztöndíjat nem biztosít, a karral oktatási együttműködésben áll a Richter és a TEVA gyógyszergyár, akik kínálnak a legjobb hallgatóknak támogatási lehetőséget.

A Juhász Gyula Pedagógusképző Karon (JGYPK) a következő alapítványok és más egyesületek segítik a hallgatókat:

Alapítványok: a Szegedi Pedagógusképző Kar Hallgatóiért Alapítvány; a Szegedi Tudományegyetem Polgáraiért Alapítvány; Dél-alföldi Fiatalok Mentális Egészségfejlesztő Központja Alapítvány; Dél-alföldi Ifjúsági Életmód és Szabadidő Alapítvány; Hálózat a Szabad Információért Alapítvány; Juhász Gyula Tanárképző Főiskola "Tankönyvmúzeuma" Alapítvány; Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Technikai Oktatásáért Alapítvány; Belvedere Meridionale Alapítvány; Dél-magyarországi Pedagógiai Alapítvány; Szörényi József Tanítójelöltek Tehetséggondozó Alapítványa; Bonifert Domonkos Alapítvány; Regionális Ifjúságfejlesztő Központ Alapítvány.

Egyéb szervezetek, egyesületek: CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület; Dél-alföldi HEURégió Pont; Empátia Lelki Egészségvédő Egyesület; Erdélyi Magyar Diákok Egyesülete; Európai Ifjúsági Kutató-, Szervezetfejlesztő és Kommunikációs Központ; Fiatal Szegedi Írók Köre; „Életen át!” – Fiatal Andragógusok Közhasznú Egyesülete; Közép-Kelet-Európai Rekreációs Társaság; Musica Sacra Alapítvány Dr. Meszlényi Róbert Emlékére; Szegedi Román Kulturális Egyesület; Universitas Sport Club Szeged

A Mezőgazdasági Kar Gazdálkodj Okosan Pályázatot indít, amelynek díjai az első évfolyamos hallgatókat segítik. E tehetséggondozó pályázaton kívül a Gazdasági Egyesület, valamint a város is rendszeresen ír ki pályázatokat. Kari alapítványként működik az Agrármodernizációs és Régiófejlesztési Alapítvány, melynek kuratóriuma például külföldi tanulmányutakhoz, illetve nyelvvizsga megszerzéséhez nyújt segítséget a hallgatóknak, amely nem rendszeres havi támogatás.

A Mérnöki Karon működő Ianua in Mundum – „Kapu a világra” Alapítvány célja a hallgatók és fiatal oktatók, továbbá a szakterületi gyakorlatban dolgozó szakemberek idegen nyelvű tudásának továbbképzése. Támogatják a hallgatók és oktatók hazai és nemzetközi, valamint a külföldi vendégoktatók és hallgatók magyarországi tapasztalatszerzési lehetőségeit; az élelmiszeripari vállalatok idegennyelvtudással, vállalkozó menedzseri szemlélettel megalapozott mérnöki tudással rendelkező szakemberigényét figyelembe véve az ilyen irányú képzést, különös tekintettel a hallgatók külföldön eltöltendő szakmai gyakorlatára, valamint a külföldi szakmai rendezvényeken, konferenciákon való részvételi lehetőség megteremtésére. Szintén pártfogolják az európai integrációt és együttműködést elősegítő hallgatói-oktatói cserék és egyéb szakemberkapcsolatok továbbfejlesztését.

Emellett most van szervezés alatt egy olyan alapítvány, amelynek célja a tehetséges hallgatók részére ösztöndíj biztosítása.

A Természettudományi és Informatikai Kar az új keretszámok relatív kedvezményezettje, tekintettel arra, hogy a preferált MTMI (matematika, természettudományok, műszaki és informatika) képzések lényegében mind itt folynak. A fölvehető állami finanszírozott ösztöndíjat kapó hallgatók száma ezért a karon növekedhet, emiatt a TTIK nem kínál kari finanszírozású ösztöndíjakat, de keresi azon cégeket, vállalkozásokat, szakmai szervezeteket, melyek egyedi hallgatói szerződéseken keresztül hozzájárulnának a részösztöndíjas, illetve az önköltséges hallgatók képzési költségeinek, terheinek csökkentéséhez.

Rengeteg céges kapcsolatot ápol a kar a hallgatókat segítendő, valamint számos alapítvány működik a karon, amelyek a hallgatók életét könnyítik meg a cégek támogatásából, különféle eseti ösztöndíjakkal.

A Zeneművészeti Kar hallgatóit a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriuma Alapítvány segíti.

 

 



Hiányszakmák és levelezős képzések

A hiányszakmákról, a levelezős képzésről szól felvételizőknek szóló tippsorunk új fejezete. Az SZTE ugyanis számtalan olyan megoldást kínál a hallgató-jelölteknek, amire nem is gondolnának.

Fizika, kémia és biológia tanárokból hiány van a munkaerő-piacon, hiszen a bolognai rendszer bevezetése óta ezen természettudományos diplomák megszerzése a mesterképzés elvégzéséhez kötött. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának (SZTE TTIK) általános és tudományos dékánhelyettese, Csendes Tibor azonban nem csupán a most végző BA-szakosok figyelmébe ajánlja a TTIK-s tanári mesterképzést: a tanárszakok színvonalas levelező rendszerben is elvégezhetőek, így a már munkaviszonnyal rendelkezők szerezhetnek második vagy harmadik szakot az eredeti specializációjuk mellé.

Természettudományos területen egyre kevesebben döntenek a fizika, kémia, biológia, matematika vagy informatika tanári diploma megszerzése mellett. Mivel ezek hiányszakmának minősülnek, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara (SZTE TTIK) arra biztatja nem csupán a jelenlegi hallgatókat, hogy jelentkezzenek ezekre a szakokra, hiszen a munkaerő-piacon nagy az ilyen szakemberekre a kereslet.

Ugyan a mesterképzés elvégzéséhez kötött tanári diploma gyakran visszatartó erőnek bizonyul a bolognai rendszer bevezetése óta, a TTIK általános és tudományos dékánhelyettese, Csendes Tibor elmondta: – A kar megszokta, hogy bizonyos szakjai iránt kisebb az érdeklődés, holott a munkaerő-piac ezt nem indokolja. A fejlett országokban igyekeznek a természettudományos vonalat erősíteni, mind a képzésben, mind pedig a diplomások vagy az álláslehetőségek számát tekintve. Ugyanakkor nehéz tudatosítani a társadalomban ezt, hiába vannak jobb helyzetben a munkaerő-piacon, hiába készül a pedagógusi életpálya modell, ez nem azonnal kezd tudatosulni.

A tanári pályát nem csupán az alapképzésük végén járó hallgatóknak ajánlja a dékánhelyettes, hiszen levelező formában is meg lehet szerezni a tanár szakos diplomát.

– Közismert, hogy Szegeden is hatalmas hiány van a természettudományos pályán, még sincs elég jelentkező ezekre a szakokra. Az ismerősöknek ezért azt javasoltam, hogy aki egyébként is tanít és rendelkezik már valamilyen végzettséggel, azt bírják rá – akár az iskola anyagi támogatásával – valamelyik, hiányzó tanárszak elvégzésére. Ezáltal az adott oktatási intézményben már az adott képzés felénél teljes értékű tanárként foglalkoztathatják az illetőt.

Az SZTE Természettudományi és Informatikai Karán összesen hatféle tanári mesterszakból lehet választani: a biológia, földrajz, környezettan és fizika mellett informatika és matematika képzéseken várják a leendő, illetve az újabb szakot megszerezni kívánó pedagógusokat. Csendes Tibor éppen ezért felhívta a jelentkezők figyelmét: – Azt tudni kell, hogy a levelező képzésben is vannak államilag támogatott helyek. Régebben ez az oktatási forma kényszeredett volt, de az a benyomásunk, hogy ma már ez a képzés is erős, mind az oktatói munka, mind a hallgatói hozzáállás tekintetében.

Az SZTE TTIK tanári mesterszakos képzéseiről bővebb információ a kar honlapján érhető el. A tanári hiányszakmákból már az eduline.hu is hírt adott 2010 végén, ám a szövegben felvázolt helyzet – mint azt a dékánhelyettes is megerődítette – még ma is fennáll. Csendes Tibor abban bízik, hogy az új pedagógusi életpálya modell kedvezően befolyásolhatja majd a természettudományos tanári képzésben résztvevők számát.

K. T.

 

Az SZTE számtalan olyan megoldást kínál a hallgató-jelölteknek, amire nem is gondolnának. A megváltozott felsőoktatási törvény és keretszámok hatásának korrigálását lehetővé tevő tippeket sorolunk azért, hogy az önköltségessé vált képzések elérhetőek legyenek. Most arról, hogy 8 nyelv és 6 féle nyelvvizsga a választék az SZTE-n.

Az SZTE Idegennyelvi Kommunikációs Intézet 8 nyelvet oktat, és ott 6 féle nyelvvizsga tehető le. Segítség ez ahhoz, hogy a felsőoktatási intézménybe felvett hallgatók a szakjuk képesítési követelményrendszerében meghatározott típusú 1 vagy 2 nyelvvizsgát letehessék a diploma megszerzéséig.

Térítésmentesen vehet föl minden hallgató az egyetemi tanulmányai során 16 egységnyi nyelvórát (azaz összesen 224 kontaktórát). Tehát például 4 féléven át heti 2x2 órában tanulhat idegennyelvet ingyen. Az ezt meghaladó kurzusfelvétel térítésköteles, ám az óradíj így is igen kedvező: 400 forint 45 percért. Az órákat heti 2x2 vagy 1x2 órában hirdetik. A szegedi egyetemisták angolul, franciául, latinul, németül, olaszul, oroszul, románul, spanyolul, szlovákul, szerbül és horvátul is tanulhatnak. Legnagyobb érdeklődés természetesen az angol nyelv iránt mutatkozik, ezt követi a német, majd harmadik helyen a többi nyelv körülbelül hasonló mértékben csábítja a hallgatókat.

Ha a hallgató egyetemi tanulmányainak ideje alatt szerez nyelvvizsgát és államilag támogatott képzésen tanul, akkor a Hallgatói Szolgáltatói Irodához benyújtott pályázat alapján visszatéríti neki az SZTE az Origo nyelvvizsga díját.

Az SZTE Idegennyelvi Kommunikációs Intézet kurzuskínálata között általános nyelvi kurzusokat (kezdő/újrakezdő, középhaladó), szinten tartást (közép- és felsőfokon), felkészítést államilag elismert hazai és nemzetközi nyelvvizsgákra (alapfok, középfok, felsőfok), szaknyelvoktatást (bármely szinten) és szakfordítóképzést (természettudományi) is találunk.

Jelenleg az intézet „repertoárjának” már mintegy 51 százalék szaknyelvi óra, és szívesen bővítik tovább a kereslet függvényében – tudtuk meg Tasné Szalacsek Margit intézetvezetőtől. Több kar, illetve képzés felismerte ennek fontosságát. Azt is érdemes tudni, hogy a szaknyelvi nyelvvizsga kiváltja az általános nyelvvizsgát, viszont fordítva nem igaz.

Jelenleg az alábbi területek szaknyelvét oktatják: közgazdaság, informatika, idegenforgalom, jog, gyógyszerésztudomány, EU-tanulmányok, sport és rekreáció, média, környezetvédelem, egészségtudomány, zenei szaknyelv, biológia, gyógyturizmus és wellness. Diszlexiás és diszgráfiás hallgatók részére angol és német nyelvből kiscsoportos órákat szerveznek. Kapcsolattartó tanár: Pusztai-Varga Ildikó (pusztai.ildiko@lingo.u-szeged.hu)

Az Idegennyelvi Kommunikációs Intézeten belül letehető akkreditált nyelvvizsgák: alapfok (Bl), középfok (B2), felsőfok (Cl): Origo (minden nyelv, bármely szinten), ÖSD (német nyelv, bármely szinten), Goethe (német nyelv, bármely szinten), BGF üzleti, idegenforgalmi-vendéglátóipari és pénzügyi szaknyelv (minden nyelv, bármely szinten), OECONOM gazdasági szaknyelv (angol, német, olasz, francia, spanyol, közép- és felsőfokon), TOLES jogi szaknyelv (angol, bármely szinten). Folyamatban van az angol CAMBRIDGE nyelvvizsgahely akkreditálása is az intézetben.

További információ: www.lingo.u-szeged.hu

SZTEpress

Piacképes az SZTE-diploma - Hova jelentkezzen a gazdasági érdeklődésű diák?

A felvételi keretszámok változása, illetve a közgazdász- és jogászképzés államilag finanszírozott képzéseinek megszüntetése felveti a kérdést: van-e az SZTE-n olyan szak, ahol hasonló képzések találhatók, ám államilag finanszírozott helyek is betölthetők? Az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar hallgatója hogyan juthat közgazdász diplomához? Milyen szakokra lehet, illetve érdemes a gazdasági érdeklődésű diákoknak jelentkezniük?

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi- és Informatikai Kara (SZTE TTIK) is vizsgálja még, hogyan lehet az új rendszerhez alkalmazkodni. Csendes Tibor, a kar általános és tudományos dékánhelyettese szerint a matematikai, a természettudományos, az informatikai és a műszaki képzést preferálja az új felsőoktatási rendszer, amik mind megvannak a karon. Így a TTIK-n a korábban államilag finanszírozott létszám kétharmada maradt meg, de ezen túl több félig finanszírozott hellyel is rendelkezik..

A karon vannak olyan rokonterületek, amelyek kapcsolódnak egy-egy önköltségessé váló, leginkább GTK-s szakhoz. A TTIK-s gazdaságinformatikus képzés óráinak 30 százalékát például a gazdaságtudományi kar oktatói tartják. Ez alapvetően informatikai képzés, amelynek gazdasági orientáltsága van, szemben a mérnökinformatikus szakkal, amely az informatikai területre koncentrál. Viszont a programtervező szak is rendelkezik olyan szakirányokkal, amelyek kötődnek a gazdaságtudományokhoz.

– Ugyanakkor ha valaki eddigi tanulmányai során például jogásznak készült, és most a TTIK-ra igyekezne – hasonló irányultsággal – az nemigen találja majd meg a helyét. Ezen túl nehéz felismerni olyan TTIK-s képzéseket, amelyek kiválthatják a jogi vagy a bölcsész képzések egy-egy részét – figyelmeztet Csendes Tibor.

Az viszont tény, hogy a közgazdász mesterképzésekre más karok alapszakjairól is könnyen át lehet a későbbiekben menni. Az SZTE Gazdaságtudományi Kar olyan MA-képzéseket kínál, mint a közgazdálkodás és közpolitika, marketing, nemzetközi gazdaság és gazdálkodás, pénzügy, regionális és környezeti gazdaságtan, valamint Master of Business Administration. Ezekkel a szakokkal az informatikus-oklevél mellé közgazdasági végzettség is szerezhető – államilag finanszírozott keretek között. Mindemellett a Természettudományi és Informatikai karon a tanárszakok szintén átmutathatnak más egységek képzéseire.

Az említett szakok mindegyike – idézett egy 2011-es felmérést a dékánhelyettes – azonnal piacképes: a Szegedi Tudományegyetem minden kara 95 százalékos elhelyezkedést tud felmutatni a végzést követő egy évben; a TTIK-ra pedig a többi karhoz képest még inkább jellemző, hogy az ott végzettek a szakmában helyezkednek el. Az informatikai képzésben résztvevők viszont gyakran még diplomájuk megszerzése előtt találnak állást.


Hova tovább? – új tippek felvételizőknek

Új tippeket osztunk meg a felvételizőkkel Hova tovább? című sorozatunkban. Magyarországon az egyik leggazdagabb szakkínálattal, és 12 karral rendelkező Szegedi Tudományegyetem (SZTE) ugyanis számtalan olyan megoldást kínál a hallgató-jelölteknek, amire nem is gondolnának.

A megváltozott felsőoktatási törvény és keretszámok hatásának korrigálását is lehetővé tevő „kiskapukat” mutatunk azért, hogy az önköltségessé vált képzések is elérhetőek legyenek, de beszámolunk az SZTE-hallgatókat megillető juttatásokról is.

Mi legyen a felvételi taktika?

Ösztöndíjak, támogatások, kedvezmények könnyíthetnek a továbbtanulás költségein

A legjobban teljesítő hallgatók tanulmányi ösztöndíjat kaphatnak, de mások szociális körülményeik alapján is jogosultak lehetnek támogatásokra a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). Fontos mérlegelni ezt, hiszen ezek a juttatások akár az egyetem mellett végzett munkát vagy a diákhitelt is kiválthatják.

 

Állami tanulmányi ösztöndíjban az államilag finanszírozott képzésben tanulók részesülhetnek. E támogatás feltétele a jó tanulmányi eredmény. Logikus, hogy csak az első félév eltelte és az első vizsgajegyek megszerzése után lehet rá jogosult a hallgató. Jó tudni, hogy az eredmények mellett az elvégzett kurzusok száma is számít: minél több órát, minél jobb jeggyel teljesít egy diák, annál nagyobb eséllyel lehet ösztöndíjas. Az azonos szakokon tanulók versenyeznek egymással, szakonként általában a hallgatók 48 százaléka kapja meg a támogatást. A pénzösszeg is a teljesítmény szerint változik, a legjobbak akár havi 30-40 ezer forint körüli ösztöndíjat is kaphatnak. De az alsó határnak számító 8-10 ezer forint is nagy segítség lehet a mindennapi költségekben, például a kollégiumi szállás díját is fedezheti.

Az országban csak a Szegedi Tudományegyetem államilag támogatott hallgatói kapnak minden szemeszterben féléves bérletet, amellyel a város összes tömegközlekedési eszközével utazhatnak. Ez főleg azoknak jó, akik távolabb laknak az egyetemtől, hiszen a diákbérlet egy félév alatt tizenötezer forintjukba is kerülhetne.

A rászoruló hallgatók félévente, az interneten pályázhatnak a rendszeres szociális ösztöndíjra, vagy, ahogy az SZTE-n mondani szokás, a „szoctámra”. Az elbírálásánál szempont az érintett családban az egy főre jutó jövedelem összege, és a jövedelemtől független szociális tényezők is, például a családfenntartó munkanélkülisége vagy tartós betegségek. A pályázáshoz hivatalos igazolások, dokumentumok szükségesek, mégis érdemes rászánni az időt, mert a támogatás összege havi 24 ezer forint is lehet.

Kevesen tudják, hogy a Szegedi Tudományegyetemen az államilag támogatott, nappali képzésben tanuló hallgatók visszaigényelhetik sikeres nyelvvizsgáik díját. A diák ugyanis tanulmányai során tetszőleges számú nyelvvizsgát tehet, melynek a költségeit visszatéríti az egyetem.

A szociálisan rászoruló egyetemista fiatalok támogatása a Bursa Hungarica ösztöndíjrendszer célja. Ezt a hallgatók a lakóhelyük önkormányzatánál igényelhetik. A sikeres pályázók havonta 5-10 ezer forinttal több pénzből gazdálkodhatnak. (További információ: www.bursa.hu)

Az egyes karok hallgatói önkormányzatainál pedig kisebb összegű, félévente egyszer elnyerhető juttatások is igényelhetőek. Például tanulmányi kirándulásokra, külföldi áthallgatásra lehet így támogatást szerezni. Ide tartozik az eseti szociális támogatás is, amely azokat a diákokat segíti, akiknek a szociális helyzetében hirtelen változás állt be, ilyen élethelyzet lehet például a munkahely elvesztése vagy egy váratlan betegség.

És ezek csupán a hallgatók szélesebb körét érintő juttatások, az SZTE még számos speciális ösztöndíjjal támogatja a tehetséges és kiemelkedően teljesítő hallgatókat. Ezekről itt olvashat: http://www.u-szeged.hu/tanulmanyaim/osztondijak/

Az önköltségi díjas hallgatók terheinek könnyítésére új ösztöndíjakat alapít az SZTE, illetve több egyetemi kara is – például az SZTE Állam és Jogtudományi Kar: http://www.u-szeged.hu/hirek/2012-februar/szte-nyilt-nap-szuloi, az SZTE Gazdaságtudományi Kar: http://www.eco.u-szeged.hu/hirek/gtk-2012-januar/osztondijak-gtk

A jól teljesítő egyetemistákat külön is segíti az SZTE Tehetségpont. Például a kiválósági lista a Szegedi Tudományegyetem legkiválóbb hallgatóinak kitüntetését és jutalmazását szolgálja. Az arany-, ezüst- és bronzkategóriás Tehetségpont-tagok a szervezet nyújtotta előnyöket – például kedvezményes színházbérletek, mentorálás, Tehetségpont-könyvtár, JATE Klub belépő – vehetnek igénybe. A kedvezmények aktuális listája is a sztehetseg.hu oldalon tekinthető meg: http://sztehetseg.hu/hu/kivalosagi_lista/kedvezmenyrendszer.

Az SZTE Tehetségpont Kiválósági listához társul az SZTE TALENT Ösztöndíj is, ami jelenleg 30-150 ezer forintos egyszeri támogatást jelent hallgatónként. Az ösztöndíj mellett az SZTE Tehetségpont kiváló tagjainak tagsági kártyát is biztosítanak, mellyel jogosultak igénybe venni a kedvezményeket.

 

 

MI LEGYEN A FELVÉTELI STRATÉGIA? VÁLASZD AZ SZTE-T!

Az SZTE 12 dékánja válaszát itt olvashatja:

http://www.u-szeged.hu/hirek/2012-februar/mi-legyen-felveteli?

A keretszámok, az önköltségi díjak ismeretében a szegedi lehetőségekről itt olvashat:

http://www.u-szeged.hu/hirek/2012-januar/keretszamok-onkoltsegi?

A továbbtanulásról az SZTE rektorának és oktatási rektorhelyettesének véleményét itt olvashatja:

http://www.u-szeged.hu/hirek/2012-januar/miert-szegedi?

 

 


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Tolnai_SaraTolnai Sára - JGYPK, gyógypedagógia

A gyerekek mindig is meghatározták az életem. Édesanyám óvónő, mindig csodálattal figyeltem az ő munkáját, viszont nem akartam ugyanazt az utat bejárni. Úgy gondoltam, hogy olyan pályát szeretnék választani, amiben több kihívás van, ezért választottam a gyógypedagógiát. Tanultam Budapesten is, de nem lehet összehasonlítani a kettőt. Szerintem Szeged jóval diákközpontúbb. Véleményem szerint a Szegedi Tudományegyetem megkönnyíti diákjai életét a sokféle ösztöndíj-lehetőséggel, az ingyenes tömegközlekedéssel, és ráadásul a sikeres nyelvvizsgának az árát visszatéríti. Azt hiszem, az egyetemen eltöltött esztendők lesznek életem legszebb évei.




amin-alawar2Amin Alawar - TTIK: biológia Phd

Libanonból érkeztem Szegedre a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogrammal. Szeretek SZTE-s hallgató lenni, mert elképesztő itt a diákélet. Rengeteg a külföldi hallgató, szinte a világ minden tájáról tanulnak itt fiatalok. A laborban végzett tudományos munka mellett jut idő a kikapcsolódásra is. A város is lenyűgöző, kedvencem a Széchenyi tér.



További hallgatói vélemények >>>