main

Információéhséget csillapított az Educatio kiállítás – SZTE nyílt nap: február 4-én

32 ezer látogatót vonzott a 12. Educatio kiállítás, ahol a Szegedi Tudományegyetem standjánál is több ezren kaptak információt a továbbtanulási lehetőségekről.

A többség az alapszakokról, az ösztöndíjjal támogatott helyek számáról és az önköltségi összegről érdeklődött. Az informálódásra további lehetőséget kínál a szegedi egyetem: 2012. február 4-én újból nyílt napot tart az SZTE.

– Egyszerre szólt diákoknak, szülőknek és tanároknak a 12. Educatio kiállítás, így a programok között mindhárom célcsoport megtalálhatta a maga számára fontos információkat – értékelte a hazai felsőoktatás legnagyobb börzéjét, a 138 kiállítót felvonultató budapesti rendezvényt szervező Educatio Nonprofit Kft. ügyvezetője, Kerékgyártó Sándor.

Az egyik legnépszerűbb stand a Szegedi Tudományegyetemé volt az Educatio két napja alatt, az ott érdeklődőket összesen 80 egyetemi vezető, oktató, hallgató tájékoztatta. A leggyakoribb kérdés: a „Mennyit és mennyiért?” volt. A legtöbben a felsőoktatásban a közelmúltban lezajlott változások iránt érdeklődtek, illetve a keretszámokról, az ösztöndíjjal támogatott helyek számáról és a fizetendő önköltségekről kérdeztek.

Január 31-ig megjelenik a Felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése, amelyet – ahogy minden évben – mindenképp érdemes megvárni az elektronikus jelentkezés véglegesítésével vagy a jelentkezési lap kitöltésével, mivel előfordulhat, hogy egyes képzések feltételei megváltoznak – közölte az Educatión Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal elnöke – miután egy diákokból álló kisebb csoport hangot adott a változtatásokkal kapcsolatos véleményének. Azt is kiemelte, hogy mindazoknak, akiknek van némi érdeklődése és affinitása a természettudományok iránt, azoknak érdemes erre a területre jelentkezniük, hiszen itt a legmagasabbak az állami ösztöndíjjal felvehetők keretszámai.

Az SZTE karonkénti külön pultokkal, látványos marketing eszközökkel fogadta a látogatókat. Ilyen volt például a tömegeket vonzó fogorvosi szék, az Angyal és Ördög jelmezes szegediektől ajándékba kapott és a „kiterjesztett valóság” kipróbálására alkalmas markerek, amelyek olyan fontos üzenetet erősítettek föl, mint hogy „SZEGED RÁD VÁR!” Az elsődleges cél persze az SZTE-standnál is a korrekt és részletes tájékoztatás volt. Számos szórólap és kiadvány segítette azokat is, akik nem tudták személyesen feltenni kérdéseiket.

– A szegedi képzésekről, a több nemzetközi rangsorban is előkelő helyen szereplő SZTE nyújtotta lehetőségekről a tájékoztatást folytatjuk. 2012. február 4-én, szombaton 9-15 óra között ismét nyílt napot tartunk, de most a Szegedi Tudományegyetem gyönyörűen felújított központi épületében, a Dugonics tér 13. alatt várjuk – többek között – érdekes előadással, egyfajta nyílt szülői értekezlettel a családokat. Az új felsőoktatási törvénnyel, a szegedi képzésekkel kapcsolatos kérdéseiket máris feltehetik az egyetem honlapján, a http://www.u-szeged.hu/szte-nyiltnapreg felületen. Ezekre a kérdésekre is válaszol, illetve a fiatalok jövőjét érintő, továbbtanulási stratégiájuk kialakításához ad szempontokat előadásában Homoki-Nagy Mária, a Szegedi Tudományegyetem oktatási rektor-helyettese. Ugyanis a technikai tudnivalók, hasznos információk mellett több olyan tipp is elhangzik, fény derül olyan részletekre is, amelyekre érdemes odafigyelnie a felvételizőnek. Ugyanakkor a 12 kar, a szegedi kutatóegyetem keresztmetszetét kapják meg az érdeklődők – sorolja Gusztosné Thékes Andrea. Az SZTE Marketing és Kommunikációs Igazgatósága beiskolázással is foglalkozó PR-referense hangsúlyozza: az SZTE-nyílt napon fontos információk hangzanak el – többek között – a külföldi nyelvtanulási és ösztöndíj lehetőségekről, a diákéletről, az önköltséges szakokra jelentkezőknek nyújtott új ösztöndíjakról, a kollégiumi lehetőségekről. – Azért is érdemes ellátogatni az SZTE február 4-i nyílt napjára, mert segítséget nyújtunk a felvételi jelentkezési lap kitöltésében. Itt a lehetőség az általános tájékozódásra, az SZTE-vel való ismerkedésre az alsóbb évfolyamra járó diákoknak is. A programból persze most sem marad ki a játék: meglepetéssel, ajándékokkal várjuk a diákokat, szülőket, pedagógusokat.

A nyílt nap honlapja elérhető a www.u-szeged.hu/nyiltnap oldalon.


Az SZTE február 4-i nyílt napján a program:

9-15 óra: Tájékozódás az SZTE 12 kari standjánál az Átriumban;

11 órától: Szülői értekezlet keretében az új Felsőoktatási törvény kapcsán tájékoztatót tart az SZTE oktatási rektorhelyettese Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária a Díszteremben.

9-15 óra: A jelentkezési lap kitöltése a rendelkezésre álló számítógépeknél (segítséget ad az SZTE) a földszinti 5. teremben

Egész nap:UNIFACE regisztrációs lehetőség az Átriumban

A programra várjuk a jelentkezési lapjukat most beadó 12-13. osztályosokat és a felsőoktatásba való jelentkezést fontolgató 9-10-11. osztályosokat, továbbá a szülőket, pedagógusokat.

Helyszín: a Szegedi Tudományegyetem főépülete (Szeged, Dugonics tér 13.)

Regisztráció a nyílt napra, illetve előzetes lehetőség a kérdezésre

 

 


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Roop DhanjalRoop Dhanjal – GYTK, gyógyszerész

Európában kerestem olyan egyetemet, ahol kiemelkedő a gyógyszerészképzés, így találtam rá a Szegedi Tudományegyetemre. Kiderült, hogy néhány ismerősöm is itt tanul vagy tanult, és ők is elismerően beszéltek mind a városról, mind a képzésről. Rendkívül jó oktatóink vannak, a képzés pedig igazán gyakorlatorientált, magas színvonalú. Szegedet is szeretem, főleg télen, akkor igazán gyönyörű a város. Élvezem, hogy minden közel van, mindenhova könnyen és gyorsan eljutok.






Monori CsengeMonori Csenge – BTK – néprajz

Azért jelentkeztem Szegedre, mert az SZTE egy nagyon kiemelkedő és jó hírű egyetem. Az oktatás rendkívül színvonalas. Nagyon szeretek ide járni, mert sok rendezvény szól a hallgatóknak, amelyeken igazán jól ki lehet kapcsolódni a tanulás mellett is. Nálunk különösen jó a közösség is, tanulás szempontjából nagyon segítőkész mindenki.




További hallgatói vélemények >>>