honlap_kezdo

Nyílt nap és szülői értekezlet a szegedi egyetemen

Újít az SZTE: nyílt napot és szülői értekezletet tart a felvételi jelentkezések finisében, 2012. február 4-én (szombaton) 9-15 óra között a rektori hivatal felújított épületében.

Először rendez az SZTE második összegyetemi nyílt napot a felvételi jelentkezési lap kitöltésére is lehetőséget kínálva, az új felsőoktatási törvény hozta új szabályokról is friss információt nyújtva.

A végzős és az alsóbb éves középiskolásoknak, illetve a szülőknek és a pedagógusoknak is új és friss tájékozódási lehetőséget kínál a Szegedi Tudományegyetem a 2012. február 4-én (szombaton) 9-15 óra közötti nyílt napon. A Szegeden most először megrendezendő második összegyetemi nyílt napnak az SZTE központi épülete ad otthon a Dugonics tér 13. alatt.

– Miért látta szükségesnek az SZTE Marketing és Kommunikációs Igazgatósága, hogy egy tanévben kétszer rendezzen nyílt napot, a másodikat a felvételi jelentkezések finisében? – kérdeztük a beiskolázással foglalkozó PR-referens Gusztosné Thékes Andreát. – A szegedi egyetemi szakok, az itteni 12 kar nyújtotta minőségi képzés megismertetése mellett lehetőséget kívántunk nyújtani az új felsőoktatási törvény megjelenésével járó módosítások ismertetésére is. Ekkor még nem késő informálódni sem, mert az a tapasztalatunk, hogy sokan hagyják az utolsó pillanatra a döntést, különösen most, amikor a jogszabályok, kormánydöntések új helyzetet teremtettek. Sok a változás, ezért elkélhet a segítség a felvételi jelentkezési lap kitöltésében is, amire most lehetőséget nyújtunk. Ráadásul úgy gondoljuk, hogy a hétvégi időpont miatt az SZTE nyílt napján a szülők is részt tudnak venni, de szívesen látjuk azokat a középiskolásokat is, akiket iskolájuk tanítási időben nem engedett el sem a kari nyílt napokra, sem a tavaly november 24-i SZTE nyílt napra. Szülőként pedig úgy vélem: az általános tájékozódás, az SZTE-vel való ismerkedés az alsóbb évfolyamra járó diákoknak sem árt. Az sem utolsó szempont, hogy nyílt napunkat most a szegedi egyetem rektori hivatalának épületében tartjuk, így az ide látogatók megtekinthetik, bejárhatják a pompásan felújított Dugonics téri épületet is. Ugyanakkor a programból most sem marad ki a játék: meglepetéssel, ajándékokkal várjuk a diákokat, szülőket, pedagógusokat.

Program:

9-15 óra: Tájékozódás az SZTE 12 kari standjánál az Átriumban;

11 órától: Szülői értekezlet keretében az új Felsőoktatási törvény kapcsán tájékoztatót tart az SZTE oktatási rektorhelyettese Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária a Díszteremben.

9-15 óra: A jelentkezési lap kitöltése a rendelkezésre álló számítógépeknél (segítséget ad az SZTE) a földszinti 5. teremben

Egész nap: UNIFACE regisztrációs lehetőség az Átriumban

A programra várjuk a jelentkezési lapjukat most beadó 12-13. osztályosokat és a felsőoktatásba való jelentkezést fontolgató 9-10-11. osztályosokat, továbbá a szülőket, pedagógusokat.

Helyszín: a Szegedi Tudományegyetem főépülete (Szeged, Dugonics tér 13.)

 

Regisztráció a nyílt napra

 


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Hegedus_AgnesHegedűs Ági - BTK, anglisztika

Azért választottam Szegedet, mert nagyon szeretem ezt a várost, jó érzés itt leni. A BTK-t azért ajánlom másoknak, mert nagyon rendesek és segítőkészek a tanárok, jó velük megismerkedni, s itt van mellette a gyönyörű TIK, ahol nyugodtan lehet tanulni. Sokat kell ugyan tanulni, főleg egy gimnázium után, de szívesen ajánlom a kart mindenkinek.



FelsoDorottyaFelső Dorottya- SZTE-BBMK

A zenei oktatás miatt jöttem Szegedre. Már középiskolásként is itt tanultam a SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnáziumban és nagyon megszerettem Szegedet. Egyértelmű volt, hogy a Szegedi Tudományegyetemet választom. A zongoratanárnőmmel már majdnem 10 éve dolgozunk együtt. Az ő személye szakmailag és emberileg is meghatározó számomra. Szeged az otthonommá vált, hisz minden barátom itt él és sok emlék köt ide.


További hallgatói vélemények >>>