SZTE Info

Július 23-án nyílik az SZTE GTK tehetséggondozó tábora

Harminc, különböző szempontok szerint kiválasztott tehetséges középiskolás fiatal vendégeskedik hat napon át az SZTE Gazdaságtudományi Karán, ahol naprakész ismeretekre tehetnek szert a pénzről, a gazdaságról, az aktuális kutatásokról és az egyetemről.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az EcoCamp elnevezésű tehetséggondozó tábornak július 23. és 28. között ad otthont a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara (SZTE GTK). A szervezők nagyszámú jelentkező közül a tanulmányi átlagot, a versenyeredményeket, a továbbtanulási célt és az érdeklődési kört figyelembe véve választották ki azt a harminc diákot, aki bentlakásos jelleggel részese lehet a rendezvénynek, s térítésmentesen kap szállást, napi háromszori étkezést, illetve élhet át felejthetetlen élményeket a sokszínű szabadidős programokon.

Az SZTE GTK – mint a magyar gazdaságtudományi képzési terület egyik meghatározó szereplője – azt a célt tűzte ki, hogy a Szegedre érkező fiatalok egy kellemes, jó hangulatú nyári táborban szerezhessenek ismereteket pénzügyekről és gazdaságról, továbbá tájékozódhassanak arról, mi foglalkoztatja a közgazdászokat, merre tartanak most a kutatások. Ezen kívül belekóstolhatnak egy igazi csapatépítő tréningbe is, ahol önmaguk megismerése mellett sok érdekes ember barátságát nyerhetik meg. A kezdeményezés hátterében az áll, hogy a 14-18 éves korcsoport gazdasági, pénzügyi ismeretei számos felmérés szerint hiányosak. Középiskolai tanulmányaik befejezése után – akár a munkaerőpiacon, akár a felsőoktatásban – viszont rendkívül fontossá válnak ezek az ismeretek, melyek a Nemzeti Alaptantervbe is bekerültek. Az érintett korosztályhoz tartozó diákok pénzügyi kompetenciáinak bővítése terén már korábban is sikeresen működött együtt a középiskolákkal az SZTE GTK. Ennek folytatását jelenti most a nyári tehetséggondozó tábor, ahol a kar komplex fejlesztési tevékenysége révén a fiatalok adatrendszerező, problémaazonosító, szociális, előadói, prezentációs készségei, képességei is fejlődhetnek.

Az EcoCamp programja július 23-án délután kezdődik, míg az utolsó nap, július 28-a a hazautazásé. Délelőttönként a gazdaság különböző területeinek szakértői kínálnak játékos foglalkozásokat általában a Gazdaságtudományi Kar épületében, délután kirándulások, szabadidős lehetőségek várnak a résztvevőkre. Ellátogatnak például a július 24-i szegedi PONT Ott Partira, a Szegedi Vadasparkra és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba is. Az este pedig a játékos vetélkedőké, buliké. A szakmai rész az aktuális tudományos problémákra fókuszál, ennek jegyében egy napot szentelnek a pénzügyi önismeret, ismeretek fejlesztésének, egy napot a marketing-menedzsment ismereteknek, egy délelőttöt a zöld gazdaságnak, illetve az ökológiai lábnyomnak. Az utolsó szakmai napon a hét eseményeit szintetizálandó csoportonként egy-egy esettanulmányt kell elkészíteni, ehhez délelőtt tanulmányi „akadályverseny” jelleggel városi helyszíneken kapják meg az információt a csoportok. A begyűjtött információkból délután a versenyzőknek össze kell állítaniuk egy bemutatót, amit a nap végén prezentálnak.

A tehetséggondozó tábor különlegessége, hogy a közös programok sora nem ér véget július 28-án: a résztvevők a továbbiakban is közös és egyéni, testreszabott feladatokat, információkat kapnak az SZTE GTK-tól, rendszeres hírlevélben küldenek nekik tájékoztatást és meghívót a szegedi egyetemi eseményekre, kari rendezvényekre. A táborozók mellé egy-egy mentort is rendelnek, aki személyre szabott fejlesztést – például tanácsadás, illetve a speciális igényeknek megfelelő további feladatok küldése, értékelése – folytat.

További információk és a részletes program: http://www.eco.u-szeged.hu/ecocamp/nyitolap


SZTEpress

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. június 15.

Kiemelt_Konyvhet_2019

„Amelyik város nincs megírva, nem létezik” – jelentette ki a József Attila-díjas, egykor a szegedi egyetemen tanuló író, Grecsó Krisztián a 90. Ünnepi Könyvhét nyitányán. A szegedi könyvünnep 2019-ben is korábban kezdődött és tovább tart, mint más városokban. A közel 150 program harmadát az SZTE NKI szervezte, minden második rendezvény főszereplője vagy közreműködője kötődik a szegedi universitashoz.

SZTEtelevízió

2018. szeptember 14.

tanevnyito_2018

A nemzeti hagyományok ápolásának jelentőségéről és az értelmiséggé válás összetettségéről is szó esett a hazai felsőoktatási intézmények 2018-2019. tanévét megnyitó, a Szegedi Tudományegyetemen rendezett ünnepségen. Az SZTE új rektora, a kormány két képviselője és Szeged polgármestere köszöntötte az elsőéves hallgatókat.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • június 17.
    14:00 - 15:30
    Jogtudósok titkai. Történetek a titkosszolgálatok és a jogtudományok neves művelőinek XX. századi kapcsolataiból címmel jelent meg a Iurisperitus Kiadó gondozásában dr. Révész Béla (egyetemi docens, SZTE ÁJTK) kötete. A szerzővel Laczkó Sándor (osztályvezető, SZTE Klebelsberg Könyvtár, Különgyűjteményi Osztály) beszélget. Az SZTE NKI Szegedi Egyetemi Kiadó szervezésében.
  • június 17.
    14:00 - 16:00
    Innovatív, saját fejlesztésű történelmi társasjátékaikat mutatják be az SZTE BTK Történettudományi Doktori Iskola hallgatói, Szegedi Történészhallgatók Egyesületének tagjai: Lengyel Ádám, Mezey Bence, Szabó Levente.
  • június 17.
    16:00 - 17:30
    Legtisztább boldogság – Művelődéstörténeti kalandozás Bolyai Farkas és Bolyai János világában. Vekerdi László Bolyai-színművével és Dávid Lajos két matematikai kéziratával című művét – képekkel illusztrálva – bemutatja a szerző, dr. Szabó Péter Gábor (adjunktus, SZTE TTIK Informatikai Intézet, Számítógépes Optimalizálási Tanszék) Újszászi Ilona újságíró (SZTE NKI) kérdései nyomán. Az SZTE NKI Szegedi Egyetemi Kiadó szervezésében.
  • június 17.
    18:00 - 19:00
    Pejin Leával, az SZTE szociológia szakos hallgatójával a Nyugati csiga körfűrésszel álmodik című könyvéről Bene Zoltán író, szerkesztő beszélget. Az SZTE NKI Kulturális Iroda szervezésében Ha most nem ölök meg senkit, akkor soha – mondja tiszta szívvel ez a 21 éves vajdasági lány, aki történetesen a Szegedi Egyetem diákja… Pejin Lea egyik nagy erénye, hogy nem próbál meg koraérett verseket – pardon, leákat – írni. Jól is teszi, mert ilyen mélyen, érzelmesen és színesen csak a húszas éveink elején tudunk alkotni. Nyugati csiga körfűrésszel álmodik – micsoda pompás és hátborzongató cím! Pontosan jellemzi a kényelmetlen dolgokat feszegető, érzelmes, de egyben karcos, gyakran kegyetlen szövegeket, melyek nemcsak a szerelem és a magány regiszterében mozognak, hanem gyakran politikai töltetük is van. Hiába, ha valakinek éppen a mezítlábas Szerbia fekszik az ágyában, az másképpen magyar, és másképpen szerelmes. Pejin Lea a Vajdaságban, Zentán született. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem szociológia szakos hallgatója. A Nyugati csiga körfűrésszel álmodik az első verseskötete. Publikált a Magyar Naplóban, az Irodalmi jelenben, az Előretolt Helyőrség magyarországi és vajdasági mellékletében és a Bárka folyóiratban. Az írás mellett saját dalok szerzésével és versmegzenésítéssel foglalkozik.
  • június 20.
    16:30 - 17:30
    Az előadás címe: Gondolatok a magasvérnyomás-betegségről (DR. ÁBRAHÁM GYÖRGY)