Bezár

Hírarchívum

ZMK: ingyenes koncertek a mesterkurzuson

ZMK: ingyenes koncertek a mesterkurzuson

2012. július 09.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar idén július 6-14.között a VIII. Szegedi Művészeti Akadémia és Mesterkurzusnak, illetve a IV. Kortárszenei Versenynek ad otthont. A programhoz kötődő koncertek ingyenesek.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Immár a VIII. Szegedi Művészeti Akadémia és Mesterkurzust, illetve a IV. Kortárszenei Versenyt szervezi az SZTE Zeneművészeti Kar. Az idei nyár július 6-14. közötti jeles zenei eseményéhez kötődő koncertek ingyenesek: így például a nyitó hangverseny, amelyet július 6-án tartottak meg az SZTE ZMK épületében (Szeged, Tisza Lajos körút 79-81.) a Fricsay-teremben. Ugyanitt kezdődnek a kurzus időszaka alatt hétköznapokon 15 órakor a hallgatói koncertek.

A zenebarátok július 7-én a Reök Palotában, 8-án a Szegedi Várban, 9-én 18 órától az alsóvárosi Bálint Sándor Emlékházban vehettek részt hangversenyen.

Orgonavarázs a címe az Új zsinagógában (Szeged, Jósika utca 10.) július 10-én (kedden) 18 órakor kezdődő koncertnek, amelyen verseny-győztes muzsikusok mutatkoznak be: Csanádi László orgonaművész, Temesi Mária énekművész, Andrejcsik István énekművész mesterkurzusának hallgatói

A Szeged-Felsővárosi Minorita templomban (Szeged, Munkácsy utca 7.) július 11-én (szerdán) 19 órakor Szecsődi Ferenc hegedűművész, Benedekfi István zongoraművész, Siklósi Gábor ütőhangszerművész, Lőrincz László furulyaművész ad koncertet. A hallgatói koncert az SZTE ZMK épületében e napon 15 órakor kezdődik.

Az akkreditált pedagógus továbbképzés résztvevőinek és a Művészeti Akadémia hallgatóinak zárókencertjére július 12-én (csütörtökön) 15 órakor várják az érdeklődőket – közreműködnek: Maczák János klarinétművész, Kerek Ferenc zongoraművész, Sin Katalin gordonkaművész és mesterkurzusának hallgatói.

A kurzushoz kapcsolódik a 30 órás akkreditált pedagógus továbbképzés, amelynek célja: az alap- és középfokon tanító zenepedagógusok és művésztanárok főiskolai és egyetemi tanulmányaik során szerzett ismereteinek bővítése, frissítése és új szempontok szerinti rendezése.


A program szervezői: az SZTZE ZMK oktatói közül Kerekné Fekete Éva, Pethő Villő, Vertbai Katalin. További információ: www.music.u-szeged.hu


*


A IV. Kortárszenei Verseny július 13-án 14 órakor kezdődik az SZTE ZMK épületében (Szeged, Tisza Lajos körút 79-81.). A zsűriben elnök: Hollós Máté Erkel-díjas zeneszerző; tagok: Temesi Mária Liszt-díjas operaénekes, Kerek Ferenc Liszt-díjas zongoraművész, Szecsődi Ferenc Liszt-díjas hegedűművész, Érdemes Művész.

További információ: www.music.u-szeged.hu

A július 11-i koncert programja

SZTEpress

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek