Bezár

Hírarchívum

„Egyetemes” könyvhét június 6-tól

„Egyetemes” könyvhét június 6-tól

2012. június 06.
4 perc

Új központi helyszínen, Szegeden a Reök-palota előtti téren várja a 83. Ünnepi Könyvhét és a 11. Gyermekkönyv-napok a Gutenberg-galaxis fiatal és idős szerelmeseit. A könyves történések jelentős százalékában a szegedi egyetemhez is valamilyen módon kötődő oktatók, egykori, vagy jelenlegi hallgatók vállalnak szerepet, ezekből szemezgettünk most, a teljesség igénye nélkül.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Már június 6-án, a könyvhét felütéseként, több eseményre is várják az olvasókat. Így 17 órától a Vármúzeumban Szegedi Egyetemi Kiadó JATEPress műhelyének könyvbemutatóján Cserjés Katalin könyvét ismerhetik meg az érdeklődők. A Szegedi Tudományegyetem Modern Magyar Irodalom Tanszékének oktatójának kutatásai elsősorban a félmúlt és a kortárs rövidprózát, illetve a kép-szöveg viszonylatokat, kortárs képzőművészetet érintik. A szerzővel Váraljai Anna művészettörténész beszélget.

17.30-tól a Bálint Sándor Művelődési Házban nyílik meg a Bába és Társai Nyomdaipari Kft. kiállítása. A kiadó a régi hagyományokat fölújítva a jövedelmező nyomtatványok mellett a helyi könyvkiadásra is áldoz. Az évek során közel 600 könyvet jelentetett meg – köztük számos egyetemi vonatkozású kötetet.

18 órától ugyanott Árpás Károly, a Deák Ferenc Gimnázium Toldy-díjas tanára, író, költő, műfordító A csengetés után című kötetét is bemutatják. Árpás Károly a korábbi JATE-n végzett, verseit közölte többek között a Szegedi Egyetem című lap is.


Június 7-én 16.30-kor a Reök-palota előtti téren indul hivatalosan is a könyvhét: a könyvünnepet megnyitja Laczkfi János József Attila-díjas író. 17.30-tól a Somogyi-könyvtár első emeleti folyóirat-olvasójában Simai Mihály József Attila-díjas költő Valaki mindent elszeret című válogatott kötetét mutatják be, köszöntőt mond Kaiser László, a Hungarovox Kiadó igazgatója. A szerzővel beszélget: Békési Imre professor emeritus.

 

Június 8-án 16.30-tól 17 óráig a Szeged effekt 2 antológia leteszi névjegyét a Reök előtti téren, 18 órától bemutatják az antológiát a Millenniumi Kávéházban. A kötetben a szegedi egyetemhez kötődő szerzőket is bőséggel találunk – például: Árpás Károly, Diószegi Szabó Pál, Simai Mihály, Turi Tímea. A kötetet illusztrálta Pusztai Virág, a Szegedi Egyetem Televízió JGYPK-n működő stúdiója, illetve a Tisza(p)Art Televízió szerkesztő riportere. A Somogyi-könyvtár Internet-terében az illusztrációkból kiállítás tekinthető meg augusztus 1-jéig.

18.15-től újabb érdekesség: Szegedre érkezik Podmaniczky Szilárd, a Podmaniczky Művészeti Alapítvány könyvheti újdonságaival. Így hallhatunk Havas Henrik Könyörtelenek – életre ítélt gyilkosok, Podmaniczky Szilárd Kisgyerekek emlékirata, Bán Teréz Egy asszony másik élete – életrajzi regény, valamint a Tavalyi vaj – finn groteszk antológia című kötetekről.

20 órától A zEtna vajdasági magyar könyvkiadó szerzőinek könyvheti bemutatkozására kerül sor Beszédes István, Bozsik Péter, Csík Mónika, Józsa Márta, Sándor Zoltán, Szögi Csaba és Tóbiás Krisztián részvételével. Moderátor: Virág Zoltán, az SZTE BTK Modern Magyar Irodalmi Tanszék oktatója. Helyszín a Grand Café, amely nyári időszakban, jó idő esetén a Várkertben (a Móra Ferenc Múzeum mögött) várja látogatóit.

 

Június 9-én 15.30-tól a Reök előtti téren a Lazi Könyvkiadó könyvheti újdonságait ismerhetjük meg.

Ugyanott 17 órától „Két író beszélget”: az Ünnepi Könyvhét vendége Darvasi László Márai Sándor- és József Attila-díjas költő, író, újságíró és Szilasi László József Attila-díjas író, irodalomtörténész. Szilasi László író, irodalomtörténész, a szegedi egyetem Régi Magyar Irodalmi Tanszékének oktatója több alkalommal is vállal moderátori, beszélgetőtársi szerepet a könyves történetekben, emellett június 5-én a Somogyi-könyvtár kibővített Házhoz megy a könyv, házhoz megy a szerző programján belül lelkes olvasókat látogatott meg.

 

Június 11-én 17 órától mutatják be a szegedi egyetemen működő Hajnóczy-műhely kötetét „énekelt, és táncolt mint egy szatír” címmel. Helyszín a Grand Café, amely nyári időszakban, jó idő esetén a Várkertben (a Móra Ferenc Múzeum mögött) várja látogatóit. A Lectum Kiadó gondozásában megjelent könyv a 2011-es Országos Hajnóczy-konferencia anyagát tartalmazza. Szerkesztő: Cserjés Katalin és Nagy Tamás. A szerkesztőkkel és a szerzőkkel Urbanik Tímea irodalomtörténész beszélget.

 

Június 13-án 19 órától ugyanott Füzi László, a Forrás főszerkesztőjének Kötések, szakadások című irodalmi esszékötetét mutatják be. Füzi László a szegedi bölcsészkaron órákat is tart, beszélgetőtársa Szőke Katalin, irodalomtörténész (SZTE BTK Orosz Tanszék) lesz.


A könyvhét programjainak idén is rendszeres és sokoldalú keresővel ellátott oldalt működtet a Somogyi-könyvtár, melyen minden eseményhez további részletek, fotók találhatók, kattintson IDE! Azaz http://konyvhetszeged.sk-szeged.hu/

SZTEpress

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek